Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Simonffy Emil: A jobbágyfelszabadítás Zala megyében
elálltak a kártérítési követelésektől, a „kiszökők”, a tettesek megbüntetésének követelésétől, ideiglenesen szabályozták a legeltetés rendjét az addigi szokás szerint, megállapították, hogy a volt jobbágyok évenként és házanként 12 szekér fát kapnak, és elhatározták, hogy az elkülönítési pert megindítják/1'’ Ez a néhány kiragadott példa jól szemlélteti az 1848—49. évi zalai parasztmozgalmak lefolyásának fő vonalát. A falu népe megmozdult a falu elöljáróinak, a bíráknak és esküdteknek aktív vezetésével vagy hallgatólagos egyetértésével. A felsőbb hatósággal azonban nem vitték törésre a dolgot, legfeljebb az ígéreteiket nem tartották be, ha erre lehetőségük volt. Csányi László kormánybiztosi erélye, a vármegyében jelenlévő és a horvát mozgolódás következtében egyre növekvő katonaság, a zalai falvak kicsinysége, szétszórtsága egyaránt hozzájárult, hogy a mozgalmak nem jutottak el a legmagasabb szintre. Közben megkezdődött a fegyveres harcra való előkészület, majd a küzdelem. A nemzetőrség szervezésével, kimozdításával, a hadseregek átvonulásával újabb, de más természetű nézeteltérések támadtak, az ezzel kapcsolatos társadalmi küzdelmek már nem a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztésének kérdésével függtek össze. 1849-ben a hadi helyzet következtében váltakozó megyei vezetés nem tudta hatalmát teljessé tenni, az uralkodó osztályok hatalmi apparátusának lazulása a parasztmozgalmak átmeneti megerősödéséhez vezettek, szélesebb kibontakozásra azonban ekkor sem volt lehetőség. Milyen okok miatt mozdult meg a parasztság? A panaszokat, kívánságokat, kéréseket és követeléseket vizsgálva, az okok két fő csoportja bontakozott ki: 1. a régi sérelmek orvoslása; 2. a szabad paraszti földtulajdon kiterjesztése, a feudális maradványok felszámolása. A két kérdéscsoport szorosan összefüggött, sok esetben nem is volt egyértelműen szétválasztható. A földesurak az úrbéri regulatiók során törvényesen, de sokszor különböző manipulációk révén is számtalan földdarabot sajátítottak el a jobbágyfelszabadítást megelőző évtizedekben. A regulatiók a korábbi évtizedekben is éles küzdelmeket, nyugtalanságot, nyílt konfliktusokat váltottak ki. Az elvett földek korábbi paraszti tulajdonának az emléke még élénken élt a falu tudatában. A zalaszabari zsellérek 1836-ban elvett földjeiket kérték vissza, a molnári és rigyáci volt jobbágyok földjeik elfoglalása miatt panaszkodtak, a lasztonyaiak az elfoglalt szántóföldek és rétek visszaadását kívánták. A za- laszentmihályi házas zsellérek földjeiket a tagosítás során vesztették el, most kérték vissza. Korábban elvett földjeik miatt panaszkodtak a komárvá- rosiak, galambokiak, dömeföldeiek, pötréteiek/'7 A herbatfaiak az elvett irtás- földjeik visszaadásáért folyamodtak/'8 Számtalan volt a panasz a legelők megnyirbálása miatt. Tótszerdahelyen 1810-ben a földesúr a közös legelőből több száz holdat szántóvá és rétté alakíttatott át, a legelőre nagy számmal hajtotta rá a saját jószágait, így a falusiak marhái alig találtak ott már élelmet. A kiskomáromiak a rendezési per során elvett és más legelővel pótolt kápolnai pusztai legelőjüket kérték vissza. A botfaiak a mándi 77
