Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Simonffy Emil: A jobbágyfelszabadítás Zala megyében
végén még nincs rendezve a kérdés, és a szolgabíró felvetette, hogy az uradalmat követelésével nem kellene-e a rendes bírói útra utasítani/*4 E falvakban azonban más probléma is volt. 1848 tavaszán 10 várföldi lakos az Esterházy-uradalom nyírlakosi pusztáján elfoglalt 20 hold szántóföldet. Azt állították, hogy ezt a földterületet elődeik abból a közös legeltetés alatt álló erdőből irtották ki, amely a Bánokszentgyörgyről Kámaházára vezető út mellett terült el, és a későbbi időben jogtalanul lett urasági föld. A szolgabíró jelentése szerint kétségtelen, hogy 1848-ban ez a tábla majorsági föld volt, amit az uradalom részben házilag, részben bérbeadva hasznosított. Előbb az alispán, majd Csányi László kormánybiztos figyelmeztette a várföldieket, hogy a foglalásuk törvénytelen, ha a földhöz jogot formálnak, igazukat a rendes bíróság előtt keressék, addig viszont a földet bocsássák az uradalom rendelkezésére. A várföldiek mindkét alkalommal megígérték, hogy az alispáni, illetve kormánybiztosi rendeletnek engedelmesedni fognak, de ennek ellenére 1848 őszén is bevetették a kérdéses földeket őszi gabonával. Az 1849 májusában kiszálló Nagy Károly szolgabíró azt jelentette az alispánnak, hogy a várföldiek határozottan kijelentették, a nyírlakosi táblát „bírásukból ki nem eresztik”. Sőt a fenti akció vezetője, Joó Imre, a bokánsári majorsági rétből is elfoglalt egy nagy darabot még 1848. november 13-án, azt bekerítette, a magasabban fekvő részét felszántotta, és burgonyával beültette. A foglalás okául azt hozta fel, hogy a kérdéses rét korábban a telki földjeihez tartozott, azt tőle az uradalmi tisztek vették el kilenc évvel korábban. A pördeföldiek elfoglalták azt a gyeplegelőt, ami korábban kizárólagosan az uraság használatában volt, és a birkák sózó vállyuinak a helyéül szolgált. A várföldiek és oltárciak az uradalmi erdőkből a legszebb tölgyfákat halomszámra ledöntötték, szőlőkaróknak és palánkoknak feldolgozták, a bá- nokszentgyörgyi tanítónak járó tűzifát kivágták és hazaszállították anélkül, hogy az uradalom kijelölte volna, hogy melyik fát lehet kivágni. A lentiek a berekerdőben 140 holdat, a péntekfalusiak és németfalusiak 40 holdat vágtak ki urasági engedély nélkül. Nem fizették meg a majorsági földek után a bérlők a bérösszegeket, pedig ezeket a földeket egy—két—három évre — írott szerződés, vagy nyilvános árverés útján — szokták bérbeadni, tehát vitathatatlanul nem tekinthetők úrbéres földeknek. Nem fizették a makkol- tatásért és gubacsszedésért járó bérösszeget sem, hasonlóképpen a kocsma és mészárszék után járót. Az Esterházy-uradalom 1849. március 1-én kelt panaszában 50 ezer forintra becsülte volt jobbágyai tartozásait, és az ország legnagyobb birtokosa nevében igen jellemző módon azt írták az alispánnak: ,,... ha ezen összeg be nem fizettetik, ezen uradalmakra (az alsólendvai és lenti uradalmakra — S. E.) kivetett, s most már annyira sürgetett, különben is tetemes közadót, s más egyéb közterheket az uradalmak részéről mi sem lehetünk képesek befizetni.” 1849 tavaszán az oltárciak az Esterházy-uradalom minden majorsági rétjét elfoglalták. A korábbi években e rétek legeltetése csak Szent György-napig volt lehetséges, ekkor azonban a helység gyűlésében határozatot hoztak Peszleg Mihály és Győr Vendel kezdeményezésére, a hercegségi rétek további legeltetéséről. A főszolgabíró szerint az oltárciak még ürügyet sem hoztak fel tettük magyarázatára. A bucsutaiak viszont azt állították, hogy az ún. „hegyi mező düllő” korábban telki földjeikhez tartozott, 75
