Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Vajda László–Vajda Lászlóné: Zala megye az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc idején
Perczel tisztjeivel együtt úgy döntött, hogy megelőzi a három irányból várható támadást, s megpróbálja legalább az egyik ellenséges csapat-összevonást megakadályozni, szétkergetni. Friedau irányában történő támadás mellett határoztak. Egyrészt azért, mert Burits hadteste volt a legerősebb a három közül, másrészt pedig olyan híreket kaptak, hogy ott a császári seregben szolgáló olasz katonák magyar támadás esetén átállnak. Ezenkívül a Varasd és Légrád felől jövő támadás néhány napig viszonylag kisebb erőkkel is feltartóztatható, a Dráva folyó vonalán. November 8-án éjfél után indult el Perczel a sereg főerőivel — a Zrínyi és a Hunyadi csapattal, a szabolcsi és a zalai zászlóaljakkal, 200 huszárral, valamint 12 ágyúval Stájerország felé. Csáktornyán csak 8 század nemzetőr és 5 ágyúból álló őrség maradt. A Dráva mentén vonultak csendben, észrevétlenül. Hajnalban az eső is megeredt — ekkor érték el a stájer határt. Az előőrsöket az osztrákok észrevették, megtámadták, de a magyarok győztesen vonultak tovább a hegyek közé. Friedau előtt már az ellenség főerőivel vették fel a harcot. Tüzérségi előkészítéssel, majd rohammal sikerült az állásokból kiszorítani őket. Burits ezután visszavonta csapatait, a város magasabb pontjait szállta meg. Innen 4 órás kemény küzdelemben — amelyben különösen a Zrínyi-hadtest tűnt ki — tudták csak az ellenséget megfutamítani. Perczel a győzelem után visszavonulót rendelt el. Nem lehetett tovább folytatni az üldözést a másik két ellenséges hadtest miatt. Este 6 órára — közel 18 órás menetelés és harc után holtfáradt csapataival érkezett vissza Csáktornyára. A győzelemben derekasan kivették részüket a zalai önkéntesek is. Ezután sorolták be őket a rendes katonaság közé 47. zászlóalj néven. A siker elsősorban Perczel hadvezéri képességeit és hadtestének vitézségét, bátorságát, kitartását dicséri. Az ellenség hadmozdulatait megelőző gyors, váratlan, meglepetés erejével ható támadás ismeretlen körülmények közt, az ellenség előnyösebb helyzete ellenére is eredményre vezetett. A győzelem jelentősége túllépte Muraköz és a megye határait. Ne felejtsük el, hogy a schwechati vereséget és Bécs elestét követő időszak egyetlen jelentős győzelme volt az újból megerősödő ellenforradalommal szemben. A Muraköz azonban mégsem maradt sokáig magyar kézben. A novemberi állandó esőzés miatt a Dráva és a Mura vize megemelkedett, félő volt, hogy az áradás elviszi a hidakat, s Perczel serege a Muraközben reked. Az ellenség újabb összpontosított támadásával szemben pedig már nem rendelkezett elég erővel. További kockázatot nem vállalva november 11-én megkezdték a terület kiürítését és a Mura bal partján Lendvától Molnáriig építettek ki védővonalakat. Az események igazolták a hadmozdulat helyességét: alighogy átjöttek, az áradó víz elvitte a hidat, és november 13-án a horvát csapatok átkelve a Dráván bevonultak Csáktornyára, újból megszállták a Muraközt. A két hadsereg ezután a Mura partján nézett egymással szembe. Az ellenség többször megkísérelte az áttörést, — így november 22-én Szemenyénél és Letenyénél — de Perczelék mindig visszavetették őket. Sőt sikeres ellencsapásokat is hajtottak végre. November 29-én a Dráva mellé helyezett 31
