Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Szemle - Rácz Endre: Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén
összefüggésben — „az egy keresztnévre jutó személyek számának alakulása csaknem mindig a falu lélekszámának függvénye, azaz a lélekszám nagyságával párhuzamosan emelkedik az egy névre jutó személyek száma is,, 33. Ebből a tényből — a két fő névrendszer összefüggéseire vonatkozólag — azt a figyelemreméltó következtetést vonja le a szerző, hogy a vezetéknevekkel ellentétben az egyes keresztnevek gyakoriságát nem lehet a ragadványnevek keletkezésének indítékaként felfogni. A fejezet a továbbiakban a keresztnevek divatjával foglalkozik, mindenekelőtt ennek térbeli és időbeli változásával. Felsorolja a 15 leggyakoribb férfi- és női nevet (József, István, Ferenc, János, László, Lajos, Sándor, Gyula, Károly, Imre, Jenő, Tibor, Zoltán, György, Pál, ezek a férfi keresztnévállománynak 8,9 százalékát teszik ki, s a férfilakosság 78 százaléka viseli őket; ill. Mária, Erzsébet, Anna, Rozália, Ilona, Margit, Katalin, Irén, Julianna, Gizella, Teréz, Magdolna, Zsuzsanna, Irma, Éva, ezek a női keresztnévállománynak 6,8 százalékát alkotják, s a nők 74 százalékát nevezik meg velük). Megvizsgálja gyakorisági pozíciójukat községenként, valamint életszakaszonként. Ez utóbbi eljárással diakrón mozgást visz be a szinkrón leírásba, öt szakaszra bontva a névanyagot, külön-külön szemügyre véve az 1900 előtt, az 1900 és 1919, az 1920 és 1939, az 1940 és 1959 s végül az 1960 és 1966 (a gyűjtést lezáró év) között születettek neveit. Szemléletes grafikonokkal és pozíciószámokkal illusztrálja a népdivatnak életszakaszonkénti változását, hullámzását. Csak néhány érdekességet hadd említsek. A férfinevek közül a József csupán az 5. szakaszban adja át vezető pozícióját, de akkor is a második marad; a János helyzete 1920 után állandóan és egyenletesen romlik, s a harmadik helyről az ötödikre esik vissza; míg a László a 2. szakaszban elfoglalt tizennegyedik helyéről meglepő merész ívben emelkedik egyre fölfelé, az utclsó szakasz legelső helyére. A női nevek közül a Mária mindvégig szilárdan tartja első helyét; a Teréz az 1. szakaszban még hatodik, s innen esik vissza fokozatosan az utolsó szakasz huszonharmadik helyére; a Katalin divatja eleinte hanyatlik: a 3. szakaszban a kezdeti ötödik helyről a tizennegyedikre esik vissza, majd hirtelen előretör, s végül az előkelő harmadik helyet foglalja el. Megjegyzem, hogy a szerző mindezeket nem elszigetelten, hanem már itt is oknyomozóan és megfelelő kitekintéssel (például Kálmán Bélának országos érvényű és Büky Bélának fővárosi vonatkozású megállapításaival stb. összevetve) tárja elénk. Ráadásként azt is bemutatja, hogy az öt leggyakoribb férfinév és női név az egyes falvakban hány százalékát teszi ki a teljes keresztnévanyagnak. Űjabb mozgást visz a szerző a keresztnévállomány ábrázolásába azzal, hogy életszakaszokra bontva megvizsgálja a keresztnévanyag gazdagodását, illetőleg szegényedését: új nevek megjelenését, régebben használt nevek eltűnését. Itt kitűnő alkalom kínálkozik a névszociológia szempontjainak érvényesítésére is. Ezeket írja: „A keresztnévállományba újonnan bekerült nevek viselőinek nemcsak társadalmi helyzetére, magyar vagy idegen (szlovén, cigány, olasz) nemzetiségére, vallási hovatartozására kell rámutatnunk, hanem arra is, hogy bevándorolt-e az illető személy, vagy nem, azaz keresztneve a göcseji és hetési névállományt belülről vagy kívülről gyarapította-e” 49. Mindenesetre kétségtelen, hogy a szülők társadalmi helyzete összefügg az új nevek megjelenésével: a szerző megfigyelése szerint az értelmiségiek itt is bátrabban 188
