56 vidéken. Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások (Zalaegerszeg, 1992)

Bán Péter: A Pécsi Megyei Bíróság büntetőperes iratainak néhány társadalomtörténeti tanulsága

Előre kell bocsáj tanom, hogy tudom: szigorúan statisztikus szempontból aligha végeztem el a szaktudományos kritériumoknak mindenben megfelelő vizsgálatot. Ezt eleve lehetetlenné tette számomra, hogy a történésekben résztvevők igen széles köre nem került de jure bírósági eljárás elé, sőt a perek vádlottjai, tanúi, szóbakerült személyei közül távolról sem mindegyiknek tüntették fel a foglalkozását. így a 476 számbavehető ember nem azonos mégcsak a bírósági iratokból kiolvasható összes szereplő teljességével sem, nemhogy a forradalmi megmozdulások minden aktív érdekeltjével. Ezért a metodikailag nem lett volna helyes egy "ismeretlen foglalkozású" rovatot nyitni, hiszen ebből a szempontból az ismeretlenek száma statisztikailag nem véges szám. Ezt a feldolgozásra érdemes létszámot is csak olyan módon érhettem el, hogy minden bírói, ügyészi, rendőri kihallgatási jegyzőkönyvet, ügyvédi fellebbezést stb. elolvastam és a mellesleg megemlített, de ismert státusszal rendelkező emberek adatait, azaz" az elejtett információkat is figyelembe vettem. Az alábbiakban táblázatban olvasható adatok összegző sorában így szembeötlően magas a vezető, szervező személyiségek aránya (100 fő), holott biztos, hogy nemcsak 275 "résztvevőre" gyakoroltak hatást. Megközelítően ennyien egy-egy nagyobb község október végi tüntetésén összegyűltek és feltétlenül tíznél többen alakítottak meg egy helyi nemzeti vagy munkástanácsot. Ugyancsak a bírósági iratok jellegéből fakad, hogy viszonylag kevés a név- és foglalkozás szerint, ill. tetteiben egyaránt exponált nemzetőr. Többségük köz- és vagyonvédelmi teendőket látott el, sokszor fegyvertelenül, amiért utóbb sem voltak elmarasztalhatok, hacsak politikailag markáns cselekedettel nem vétették magukat észre.2 Fejtörést okozhat egy szociológus számára, hogy milyen megfontolások ill. kritériumok alapján alakítottam ki a kétségkívül heterogén foglalkozási csoportbeosztást. A lehetőségeket mindenekelőtt megszabták a vizsgálati jegyzőkönyvek fogalmazói, akik ugyanis a legnagyobb általánosságok és a kínos precizitás szélsőségei között minősítettek valakit "munkásnak, földművesnek, alkalmazottnak, tanácsi dolgozónak dr. akárkinek", avagy "vájárnak, csillésnek, kocsisnak, üzemvezetőnek, kórházi főorvosnak, vasúti pályamunkásnak" stb. Emiatt döntöttem egy olyan kompromisszum mellett, amely a foglalkozásra mutató tág csoportok mellett az ötvenes évek társadalmi presztízsét, az értelmiség esetében a műveltségi szintet tükrözik. Az értelmiséghez sorolás küszöbének az (iratokból tudható és gyakorolt) felsőfokú