56 vidéken. Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások (Zalaegerszeg, 1992)

Belényi Gyula: Párhuzamos falurajzok. Kistelek és Mórahalom 1956-ban

Végül, de természetesen egyáltalán nem utolsó sorban az 1948 őszén megkezdett erőszakos tsz-szervezés is hozzájárult a paraszttársadalom rendszerrel szembeni elégedetlenségéhez. Fontos megjegyezni, hogy kezdetben, 1949-1950-ben a mezőgazdasági munkások egy része nem idegenkedett a termelőszövetkezetektől, mert állandó munkaalkalmat látott bennük, ám ők a mezőgazdasági népességnek csak egy kis része voltak, (s 1952-53-ra már ők is radikálisabban - a lázadásig elmenően szembefordultak az MDP agrárpolitikájával). Nagy Imre 1953. nyári kormányprogramja, az "új szakasz" politikája - noha a községi tanácsok egy része csak vonakodva állt át rá, mint Mórahalmon is - jelentős könnyítéseket és bizonyos reményeket hozott a parasztság számára. Az 1955-ös, újabb politikai fordulat után azonban e remények füstbe mentek. A falusi életkörülményeket nehezítette az 1949-től kialakított központi terület- és településfejlesztési politika is. Ez az iparosítás szolgálatában álló és ezért a településfejlődést általában is késleltető politika határozottan kistelepülés (falu- és tanya-) ellenes volt. Amikor 1951-ben az OT irányítása alatt álló Területrendezési Intézet fejlesztési szempontból három csoportba sorolta az ország településeit, hangsúlyozta: van egy úgynevezett "legkisebb gazdaságos településnagyság" (ezt hol 1200, hol 1500 főben jelölték meg), amely alatt a települések nem fejleszthetők gazdaságosan, ezért ott beruházásokat végezni nem lehet, lakóikat fokozatosan nagyobb településekbe kell átköltöztetni. Ez a falurombolási tervekre emlékeztető elgondolás azt tűzte ki célul, hogy 3200-ról 2000-re csökkentsék a falvak számát Magyarországon. Bár ez a terv ebben a szélsőséges formában nem valósult meg, a falvak hátrányos - a beruházások minimalizálásától a kereskedelmi ellátás alacsony színvonalán át a szolgáltatások magas áráig terjedő - településpolitikai megkülönböztetése egészen 1956-ig (és később is) érvényesült. Még szigorúbb intézkedésekkel sújtották az alföldi tanyarendszert (ahol közel egy millió ember élt), mert ezt a településtípust, mint a szocialista nagyüzemek akadályát, teljesen meg kívánták szüntetni. Ezért 1949-től a legszigorúbb külterületi építkezési tilalmat vezettek be, ami természetesen felgyorsította az elvándorlást. A falusi lakosság elégedetlenségéhez végül nagymértékben járultak hozzá a közvetlen elnyomó intézkedések, a súlyos törvénytelenségek. A községi tanácsok (amelyeket felülről irányítottak, élükön gyakran máshonnan hozott káderek álltak, s teljesen hiányzott belőlük az