William Penn, 1964 (47. évfolyam, 5-21. szám)

1964-10-07 / 19. szám

2-IK OLDAL 1964 október 7. William Penn FIÓK 4LBERT BÍRÓ i - , / v (Fr' --ás az első oldalról) együtt Bzuigáitctk egykoron a 15.-ik huszárezredben, a Heves me­gyei Gyöngyösön. Orosz R. Julia, a “Virágoskert” magyar rádió vezetője és Kovács István, városi tűzoltó-parancsnok, a rendezőbizottság tag­jai, átnyújtották Fiók A. Albert bírónak, a nyugat pennsylvaniai magyarok ajándékát, egy arany karórát, amelyre emlékül az est dátumát vésették bele. Az értékes műsor végén, Főtisztelendő Dizmacsek Ferenc, a Hazelwoodi Szent Anna R. K. Egyház lelkipásztora mondotta a befejező imát, amely után a megjelent vendégek elénekelték a Magyar Hymnust. A William Penn Fraternális Egyesület megjelent tisztviselői közül a következőknek nevét sikerült feljegyeznünk: Charles Elemér, központi elnök, Stelkovics J. Albert központi tit­kár és neje, Somogyi E. Gyula, központi pénztáros és neje, Szabó János, központi ellenőr, akinek a nevét ugyan a program tarta­ma alatt nem említették, de akiről mindannyian nagyon jól tud­juk, hogy az előkészítő bizottság munkájában oroszlán része volt és csak szerénysége nem engedte, hogy a nyilvánosság előtt fe­jezzék ki a jól kiérdemelt dicséretet. Lénárt Gyula, központi alel­­nök és neje, Banes Gay, jogtanácsos és neje, valamint leányai Barbara és Sandra, Dr. Gömöry Sámuel, központi orvos és neje és Balia P. János, igazgató. A szervezői kar részéről megjelen­tek: Gus G. Nagy, körzetvezető, Érdeky Kálmán, Division Mana­ger, Buffalo, N. Y.-ből és Genes Gene, kerületi szervező, Du­­quesne Pa.-ből. A Központi Hivatal alkalmazottai köréből ott láttuk Béres Sándornét, Wobrák Jánosnét, Bendzsük Ernőt, Ér­deky Helent, Halász Etelt, Füredy Francest, Lehoczky Lászlónét, Kozma Istvánnét, a buffaloi kerületi irodából pedig Diera Jolan­­dát. Nyugat pennsylvaniai fiókjaink is szép számmal képviseltet­ték magukat. A pittsburghi 34.-ik fióknak 50 tagja jelent meg Kara Mihály fiók-elnök és Vámos Andrással az élén. A Spring­­dale-i 296.-ik fiók, Nerv Russel vezetésével, szintén egy teljes asz­talt foglaltak el. Az Ellwood City-i 141.-ik fiók részéről Bokor János és neje, a Zelienople-i 180.-ik fiók részéről Bokor Mózes, a buquesne-i 71.-ik fiók képviseletében Czernai Gábor fiók­elnök és a northsidei 352.-ik fiók képviseletében pedig Fülöp János és neje jelentek' meg. Mindazok, akik ezen a lélekemelő ünnepségen megjelentek, felejthetetlen emlékkel távoztak és azzal a jóleső érzéssel, hogy büszkék lehetünk magyarságunkra, amikor ilyen értéket adunk Amerikának! SZÜLÖK, NAGYSZÜLŐK ... (Folytatás az első oldalról.) leg, további kedvezményt engedélyezett a “Juvenile Estate Build­er” kötvénnyel kapcsolatban, hogy azáltal is elősegíthessük ifjú­sági tagjainknak mennél nagyobb számú felvételét Egyesületünk tagjainak sorába. Minden $1,000.00 és $2,000.00-os “Juvenile Estate Builder” kötvény mellé, TELJESEN DÍJTALANUL még egy külön kötvény­nyel $1,000.00 vagy $2,000.00-os további életbiztosítást nyújt Egye­sületünk a tagnak. Tekintettel erre a nagy kedvezményre, Egye­sületünk nem nyújthat többet egy gyermek részére, mint a két ezer dollár értékű ingyenes biztosítást. Felkérjük tehát az olvasó közönséget, lépjenek érintkezésbe vidékünkön lévő szervezőinkkel. Amennyiben környezetükön nem lennének teljes időt dolgozó szervezőink, forduljanak egyenesen a Központi Hivatalhoz további intézkedés végett. A WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET IGAZGATÓSÁGA szomorodott szívvel jelenti, hogy NAJPAUER SAMUEL Egyesületünk 88-ik fiókjának “ELISMERT” tagja 1964 szeptember 1-én elhunyt. Az Igazgatóság, amidőn “ELISMERT” tagtársunk emlékének a kegyelet utolsó adóját rója le, a William Penn Fraternális Egyesület nevében is legmélyebb részvétét fejezi ki a gyászoló család minden tagjának. O/fA DAYTON, Ohio Fiókunk tagjai közül sokan tá­mogatják a davtoni Magyar Clubot. E Club célja a magyar kultúra ápo­lása és ismertetése nem-magyarok körében, akik nem ismerősek a ma­gyar történelem és szokások terén. Azt a célt is kitűzte magának, hogy anyagilag is segélyezze a new­­brunswicki Rutgers egyetemen mű­ködő American-Hungarian Studies Foundationt. A MAGYAR CLUB Angi étter­mében iktatta be uj tisztikarát. A Club elnöke VÉSZI LÁSZLÓ, a Wil­liam Penn egyik igazgatója lett. A 249-ik fiók tagjai közül a következő tisztviselőket választották meg: Kai­ser János lett az alelnök, Schlosser Erzsébet a pénztáros. A Club műkö­désében aktiv részt vesz Kertész Al­bert fiókelnökünk. A Club csak há­zaspárokat vesz fel tagjai közé és a házastársak egyike magyar szár­mazású kell, hogy legyen. Jóleső tu­dat, hogy a 249-ik fiók tagjai nem­csak a mi fiókunkon belül működnek áldásthozóan, hanem vezető szere­pet játszanak más magyar kultur­­mozgalmakban is. Az alanti képen az uj elnök, VÉSZI LÁSZLÓ látható, amint átveszi a tisztségéről lekö­szönő Deutsch Jakab elnöktől a ka­lapácsot. A harmadik személy a ké­pen (ülve) Kelemen Pál, aki az ál­domásmesteri tisztséget töltötte be. AZ ELLENŐRZŐBIZOTTSÁG JELENTÉSE A William Penn Fraternális Egyesület könyveit és számadásait, az 1964 január 1.-től 1964 junius 30.-ig terjedő időtartamára, átvizsgáltuk és ezennel igazoljuk, hogy az Egyesület hivatalos lapjában, a “WILLIAM PENN”-bea közölt pénztári kimutatások teljesen megfelelnek a valóságnak. Az összes bevételi tételeket átvizsgáltuk. A fiók-ügykezelőktől és a ke­rületi irodáktól beérkezett bevételek tételeit össze egyeztettük a nyilvántar­tási könyvekkel és azokat teljesen rendbenlevőknek találtuk. Ellenőriztük az eladott vagy lehívott értékpapírok haszonmérlegét, el­lenőriztük továbbá a részvények után fizetett osztalékok tételeit. A befekteté­sek, valamint az első betáblázási kölcsönök után kapott kamatok deponálása igazolást nyert a bank által adott betéti szelvényekkel. Helyesnek és pontos­nak találtuk a központi épület, illetve a parkoló terek bevételének elkönyve­lését, a betéteket összeegyeztettük a bank kimutatásaival és azokat teljesen rendben találtuk. Értékpapírjaink névértéke 1964 junius 30.-án $24,337,178.60 volt, mig a részvények értéke $2,033,858.08 volt. Értékpapírok .....................................................$24,337,178.60 Részvények ........................................................ 2,033,858.08 Első betáblázási kölcsön ................................. 1,463,398.28 Egyesület Ingatlana és a Központi épület értéke .......................................... 1,170,761.99 Fiók Otthonokra kölcsön .......... 47,021.90 Kötvény kölcsönök .................................... 1,080,706.93 Bank-takarékbetétek ........................................ 164,367.16 Egyebek .............................................................. 48,090.41 Összesen: .........................................$30,345,383.35 Kötelezettség .................................................... 19,691.50 Összvagyon .......................................................$30,325,691.85 Az Ellenőrzőbizottság mindenekelőtt a fentjelzett tételek helyességét ál­lapította meg és azok elkönyvelését és nyilvántartását rendben lévőknek ta­lálta. Teljes megelégedésünkre, minden okmányt és iratot mely ezekhez a té­telekhez tartoznak, helyesnek találtunk. Hosszabb időt szenteltünk a különböző kiadási tételek átvizsgálására, úgymint: Hirdetés — Betegsegély — Fizetések és jutalékok — Osztalék —• Köt­­vénykölcsönök és Árva Alap — Halálesetek — Befektetési költségek — Hi­vatalos Lap — Iroda fenntartásokra — Utazási költségek. Fenti tételeknek átvizsgálásánál minden egyes csekket, valamint a kiu­talási szelvényeket összeegyeztettük és azokat helyesnek és szabályszerűeknek találtuk. Az 1964 május 30.-án és 31.-én Pittsburghban tartott XXI.-i Országos Kugliverseny és Testvérségi Napokkal kapcsalotos bevételi és kiadási tétele­ket is átvizsgáltuk. Az ünnepély anyagilag is, de főképen nagy erkölcsi siker­rel végződött és ez az ünnepély fényes bizonyítéka volt a testvérszeretet esz­méjének. Gratulálunk mindazoknak, akiknek szerepe volt abban, hogy a New Brunswicki Szent Imre Herceg Egylet tagjai, William Penn tagok lettek, örömmel és szeretettel üdvözöljük őket a William Penn közösségében. To­vábbi ilyen csatlakozások, ajánlatosak lennének. Vizsgálatunk eredménye azt mutatja, hogy állandó javulás látható Egye­sületünk működésében és reményteljesen nézhetünk a jövőbe. 1964 szeptember 14.-én vette kezdetét félévi vizsgálatunk és 1964 szep­tember 26.-án fejeződött be. Papp Gáspár s. k. — Elnök Kohut C. Vilmos s. k. — Titkár Juhász Miklós s. k. — Tag Kereszti László s. k. — Tag Konyha Bálint s. k. — Tag

Next

/
Thumbnails
Contents