William Penn, 1963 (46. évfolyam, 5-23. szám)
1963-08-07 / 15. szám
8-IK OLDAL 1963. augusztus 7. William Penn LINCOLN ÉS A MAGYAROK Irta: VASVÁRY ÖDÖN “Magyarországba HENNINGSEN kapitányt küldöm, hogy egyenes öszszeköttetést organizáljon Korfuból Belgrádig, melyen levél és szükség esetén fegyver szállíttathassák az országba . . . kitűnő férfiú és iró, ismeri Franciaországot és Oroszországot, tökéletesen lehet bízni benne, neki sem pénz, sem rang nem kell . . . független, gazdag ember ... öt londoni liberális lap levelezője s nagy befolyással bir . . . ’’ Ezek a levelek, amelyek ma is megvannak, csak a balkáni Widdinben jutottak el Kossuthhoz. Megírásuk után 11 nappal ugyanis Kossuth már elhagyta Magyarországot, ennyi idő alatt pedig lehetetlenség volt Henningsennek magyar földre jutni, különösen ha utazási módszerét figyelembe vesszük. Henningsen lóháton tette meg hosszú kalandos útjait. (Amikor egy Roger Casement nevű angol Kossuth egy levelét Widdinből Londonba vitte Palmerston miniszterelnökhöz, erőltetett lovaglással 17 nap alatt tette meg az utat, ami rekordszámba ment.) Henningsen elindult Pulszky leveleivel, utána ment Kossuthnak és 1849 szeptember 12-én érkezett Widdinbe. Megérkezéséről a hires színész, EGRESSY GÁBOR igy ir naplójában, 1849 október 7-iki bejegyzés alatt: “A napokban egy roppant magas kalapu, sovány, hosszú ember érkezett ide, lóháton, nagy esernyővel védve magát a forró nap ellen és nagy korbácsával két málhás lovat hajtva maga előtt. Még aznap meglátogatta Kosi suthot. Angol journalistának mondja magát. Neve: Thompson.” Henningsen politikai természetű utjain állandóan a “Thompson” álnevet használta. Kossuth, főleg gróf BATTHYÁNY KÁZMÉR volt külügyminiszter társaságában heteken át tárgyalt Henningsennel, főleg a dunai államok konfederációjának lehetőségeiről. Magyarországon az utolsó erősség, Komárom vára, még tartotta magát. Kossuth újra reménykedni kezdett és október 2-án egy hosszabb magyar nyelvű irattal Görgeit árulónak nevezve kinevezte Henningsent, “legterjedtebb hatalmat” adva neki mindenre, ami Komárom megtartását biztosítaná, kinevezni vagy elcsapni bárkit s megtiltja, hogy bárki is alkudozásba bocsátkozzék az ellenséggel az ő tudta nélkül. Kos-, suth szerint a haza meg van mentve, ha Komárom hat hónapig tartani tudja magát. A vár feladása anélkül, hogy az ország Anglia “biztosítása” alá helyeztessék, hazaárulás. Négy nap múlva azonban Komárom megadása befejezett tény volt, az aradi vértanuk kivégzésének napján. Henningsen küldetéséből semmi sem lett. Ennek dacára a jelen tanulmány Írója olvasta Henningsen egy sajátkezüleg irt beadványát, amelyet a déli haderő főparancsnokságához intézett, katonai szolgálatra ajánlkozva. Életrajzi vázlatában azt is kijelenti, hogy a magyar szabadságharcban egy 40 ezer főből álló hadsereg vezére volt. Kossuth amerikai körútja alatt többnyire a kormányzó környezetében volt, akinek figyelmét mindig újabb és újabb kalandos lehetőségekre hivta fel. Haitival, Santo Domingoval is voltak ilyen tervei, amikből azonban semmi sem lett. Azután megnősült, Georgia állam egyik szenátorának unokahugát vette feleségül, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy részt vegyen a véres lefolyású WILLIAM WALKER féle nicaraguai “filibuster” kalandban, amelyben tábornoki rangot kapott. Walkert kivégezték, Henningsen azonban visszakerült az Egyesült Államokba, ahol a délen telepedett le. 1 A polgárháborúban kicsit tovább mint egy esztendeig volt katona. 1861 októberében az 59-es virginiai ezred ezredese lett, de katonai pályafutásának eseményeit nem ismerjük. Életének utolsó szakaszát Washingtonban töltötte, szűkös körülmények között, de mindig szívélyes baráti körben, ahol az öreg kalandhőst állandóan tisztelettel vették körül. 62 éves korában halt meg. Számos érdekes könyvet irt, köztük egy kis kötetet Magyarország történelméről. Eddig egyetlen magyarról tudjuk, hogy életét adta a déliek ügy véért. Káldy M. volt a neve és a 14-ik déli ezredben szolgált. 1861 szeptember 8-án halt meg és a richmondi, Va. Hollywood temetőben van eltemetve. A többi, alig egy néhány ismert déli magyar katonáról kevés mondani valónk lehet, mert a nevükön kívül alig tudunk róluk egyebet. Botsay Sándor, Behan János, Bladdo Károly, Magyari, Slick és még egypár magyarok voltak, egyszerű közkatonái a nagy küzdelemnek. Befejezésül azonban emlékezzünk meg egy névtelen magyarról, akinek egy bravúrját feljegyezték az utókor számára. Ennek a bravúrnak emlékét JOHN S. MOSBY, a déliek hires guerilla vezére örökitette meg emlékirataiban. Mosby, a polgári életben fiatal ügyvéd, szabadcsapatának villámgyors lerohanásaival szerzett maradandó hírnevet. Amint Írja, egyszer a Washingtontól mintegy 25 mértföldnyire levő Herndon mellett egy ilyen meglepetés alkalmával négy északi tisztet és 21 közembert fogtak el, 26 lóval és egy csomó zsákmánnyal. Az elfogott északi közembereket legalább egy- déli katonának el kellett volna kisérni Culpeper-be, de Mosby ezt az egy embert sem tudta nélkülözni. Ezért a 21 északi közembert és altisztet egyszerűen elengedte, természetesen fegyverek nélkül. A négy fogoly tisztet pedig rábízta egy JAKE nevű tisztiszolgára, azzal, hogy az ő felügyelete alatt menjenek el a déli hadvonalig. Ez a “Jake” magyar fiú volt. Mosby a. tisztek becsületszavát vette, hogy nem próbálnak elszökni, de Jake, aki valamikor Kossuth katonája volt (ezt Mosby mondja róla), az osztrákokkal tapasztalt emlékei alapján nem bízott a becsületszó erejében. Útközben rájuk esteledett és egy farmer háznál megállapodtak, ahol szállást is kaptak. Tél volt, mély hó borított mindent. Jake, amikor lefekvésre került a sor, összeszedte a tisztek csizmáit, udvariasan tudtukra adva, hogy majd kipucolja őket. Mint később nevetve mesélte Mosbynak, éjjel nyugodtan aludt, mert biztos volt benne, hogy foglyai nem fognak mezítláb elszökni a nagy hóban. Biztos volt benne, hogy a foglyokat az ő mesteri stratégiája tartotta vissza, akiket azután diadalmasán kisért rendeltetési helyükre. TIZEDIK FEJEZET Szerteszét a nagyvilágban Azokat a magyarokat, akik mint.Jkatonák szolgáltak a polgárháborúban, nem a kalandvágy, hanem a hontalanság tette úgyszólván az egész világ bujdosóivá. A magyar szabadságharc elvesztése után külföldre menekült volt honvédek vagy más tekintetben exponált emberek, bár valamennyien remélték, hogy mielőbb visszajuthatnak felszabadult hazájukba, igyekeztek minél meszszebb kerülni a zsarnokság alatt szenvedő hazától. Azt senki sem hitte, hogy az elnyomás korszaka olyan hosszú lesz, 18 esztendő, abban pedig még kevésbbé tudtak bízni, hogy a megbékélés után valóban teljes kegyelemben lesz részük a visszatérőknek, akik előtt a valóságban minden életpálya akadálytalanul megnyílt. Kossuth konstantinápoli megbizottjából, gróf Andrássy Gyulából a monarchia közös külügyminisztere lehetett, a két Perczel főrendiházi tag, főispán és kegyelmes ur lett, Pulszky Ferenc és sok más müveit és világlátott ember számára magas hivatalok nyiltak meg és számosán voltak, akik az újonnan szervezett honvéd hadsereg magasrangu tisztjei lettek. Mindezt azonban 18 hosszú esztendő tömérdek keserűsége és viszontagsága előzte meg. A magyarok, akik addig a maguk hazáján belül is nagyon keveset utaztak, egyszerre nyakukba vették az egész világot. A következő oldalakon, legalább töredékesen, igyekszünk rámutatni, hogy a bujdosó magyarok merre jártak, hova jutottak. (FOLYTATJUK GÁRDONYI GÉZA A LÁMPÁS cimü kisregényének néptanító hősét Szegeden éri a világosi fegyverletétel hire. Leveti honvédruháját és elhatározza, hogy Szabadkának veszi a menekülés útját. “Egy román fuvaros vállalkozott arra, hogy elvisz Szabadkáig. Agg, ősz ember volt. Mikor kívül jártunk a városon, azt mondtam neki: — Cseréljünk ruhát, öreg. — Minek? — kérdezte tiszta magyarsággal. — Azért — feleltem —, mert ha kend visz engem, elkapnak a németek és lehúznak erről a kocsiról, de ha én viszem kendet, akkor kend azt mondhatja, hogy én a kocsisa vagyok. — És ha engem húznak le a kocsiról? — A nyolcvan esztendős embereket nemigen bántják. — De hát ha valamelyik véletlenül megrántja a szakállamat? És ahogy ezt mondta, levetette a körszakállt és én egy fiatal barna arcot láttam magam előtt. Nevetett. Azután bemutatkozott: Ziegler Sándor vagyok, a magyar kormány fegyvergyárosa.” Ez a Ziegler Sándor Mihály — Gárdonyi Géza édesapja. 1848 előtt mülakatos volt Bécsben, a szabadságharc alatt Kossuth egyik fegyvergyárosa lett, az elbukás után bujdosó magyar honvédtiszt. Faluról falura vetődött, régi mestersége után éldegélt, itt-ott sikerült hosszabb időre megkapaszkodnia. Magyar lányt vett feleségül: nemes Nagy Teréziát. Mindketten könyves emberek voltak. Nagy Teréz mohón olvasta Jókait, Ziegler Sándor inkább Renan-t forgatta. E kultúra látogatta házban, az uradalmi gépész-kovácsék konvenciós lakásában, Agárdon, a Velencei tó partján született száz esztendeje, a legnagyobb magyar irók egyike: Tanítónak készült, de csak négy esztendeig, 1882-1887 között, tanitóskodott, 1888-ban fölcsapott újságírónak, Szegeden dolgozott, majd Aradra,- azután Budapestre került. Hat év után búcsút mondott a redakcióknak: diákkora váró sába, Egerbe köLtözött, s 1897-től élete végig ott élt a törökverő Dobó István várának tövébe épített házában. Legismertebb regényei: A lámpás, Egri csillagok, A láthatatlan ember, Az a hatalmas harmadik, Az öreg tekintetes, Isten rabjai, Szunyoghy miatyánkja. Színmüvei: A bor, Annuska. Elbeszéléseinek, tárcáinak, humoros karcolatainak száma töméntelen. Két kötetnyi verset is irt, az- egyik gyöngyszemet itt közöljük: VASÁRNAP A ROHICSI ERDŐBEN Nem is erdő ez tán, hanem egy nagy templom Mintha gyertya égne itt-ott a falombon. Ünnepies mély csend; tán sanctusra várnak . . . Tömjén gyanánt szétleng illata a hársnak. Az odvas fa mintha gyóntatószék volna, csipkés galagonya ottan remeg gyónva. Lányarcu virágok az égbe merengnek. A vén kucsmás gombák könnyezve térdelnek. Egy fekete csiga, mint valami barát, , tán páter nostert mond, meg-meghajtva magát. A levegő áll itt. Falevél se lebben. Mély tompa áhitat van a siket csendben. Nagykomoly darazsak jobbra-balra szállnak és religioso buzgón orgonáinak . . . GÁRDONYI GÉZA
