William Penn, 1962 (45. évfolyam, 5-23. szám)

1962-11-07 / 21. szám

8-IK OLDAL 1962 november 7. FIÓK HÍREK (Folytatás a 6-ik oldalról) CLEVELAND, GAL IMRÉNK LEMONDOTT TISZTSÉGÉRŐL GÁL IMRÉNÉ, a 361-ik fiókjá­nak ügykezelője és pénztárosa, a legutolsó fiók gyűlésen, október 1-jei hatállyal lemondott tisztségéről. A 361-ik osztály 1935-ben alakult meg női tagtársakból és GÁL IMRÉNÉ kezdettől fogva tisztviselője volt a kitünően működő fióknak, melynek aztán ügykezelője lett. Ebben a minőségben 21 évig volt a lelke a fióknak, melynek tagjait nagyrészt ő toborozta. Kiemelkedő tagja volt a tagszerzési versenyeknek, amelyek legtöbbjén a győztesek között volt. 1939-ben elnyerte a nagy jutalmat, az óhazába utazhatott. Ugyancsak 1939-ben szavazta meg számára az Igazgatóság a “MÉLTÁNYOLT címet és kitüntetést, 1945-ben, tag­szerzési sikereiért elnyerte az ELIS­MERT kitüntetést is. Bár a fiók életképes volt az ön­álló működésre, a tagok úgy hatá­roztak, hogy csatlakoznak a 3000 létszámú 14-ik fiókhoz, mert a pó­tolhatatlan GÁL IMRÉNÉ szorgos munkájának elvégzésére senkisem vállalkozott. GÁL IMRÉNÉ lemondásának fő­oka, hogy az ügykezelői munkája egyre terhesebbé kezdett válni, mert férje este egyáltalán nem vezet már autót, nappal is keveset. GÁL IMRÉNÉ fiával, VÁROSY LAJOSSAL Magyarországon tett lá­togatást, felkeresték a rokonokat és Városy Lajos akkor még életben levő, 100 éves nagyanyját is. A 14-ik fiók a 361-ik fiók csat­lakozásával nemcsak taglétszámban növekedik ,de a kiváló tagtársnők­kel olyan erőhöz jut, amely minden társadalmi eseménynek a sikerét biz­tosíthatja. A clevelandi 14-ik fiók tisztikara a 361-ik fiók csatlakozását megün­nepelni készül. QOQ BUFFALO, OOt) New York TAYLOR JÓZSEF VEZETŐ SZEREPHEZ JUTOTT BUFFALOBAN A buffaloi 383-ik fiók örömmel je­lenti, hogy TAYLOR JÓZSEFET, aki 26 év óta elnöke a fióknak, 28 év óta tagja Egyesületünknek és egy ízben igazgatója is volt, a Buf­faloban most megalakult “Nagy Buf­falo Egyházainak és Egyesületeinek Bizottsága’’ elnökévé választotta. TAYLOR JÓZSEF, Black Rock és Riverside-i kiváló üzletember, aki közismert és köztiszteletben áll a buffalo környéken, számos magyar és amerikai egyesületnek tagja és tisztviselője és sok olyan összeköt­tetése van, melyek kedvezően befo­lyásolhatják működését mostani ve-William Penn MEGHALT CHOPEY JENŐ zető szerepében. A buffaloi magyar­ság bizalma azért fordult feléje, mert az amerikai magyarság minden korosztályával közvetlen baráti kap­csolata van. E tisztség betöltésére azért is nagyon alkalmas, mert a fiók tagjai a Bizottságba tömörült Egyházak és Egyesületek tagságából állanak. Mint William Penn tag jó hírne­vet szerzett nemcsak Buffaloban, ha­nem Egyesületünk egész működési területén is. TAYLOR JÓZSEF azt a célt tűzte ki, hogy a Bizottság újjászervezése a magyar csoportok egyesítését va­lósítja meg. A régi bevándoroltak, a második világháború utáni DP-k, a menekültek, a második és harmadik nemzedék egysége, az Erie County­­nak kb. 15,000 lakóját képviseli. A Bizottság tisztikara az elnökön kivül egy négytagú tanácsadó szerv­ből áll, amelynek tagjai: Battha Pál, Dr. Cline Sándor, Havas Vilmos és Dr. Juhász János. Ügyvezető titkár: Dr. Szimonisz László. Angol leve­lező titkár: De Grille Lola, magyar levelező titkár: Kocsis Ferencné, pénztáros: Sági Lajosné, ellenőrök: Dr. Vizsolyi Dániel és Ujváry Mi­hály. A legjobb szerencsekivánatunkat fejezzük ki Taylor Józsefnek, hogy a Bizottság minél nagyobb sikerrel működhessék kiváló elnöke vezetése alatt. Csömör Mózes Pótolhatatlan veszteség és súlyos gyász érte Madison, 111. és a szomszédos Granite City, 111. magyarságát. Az ottani magyar közélet egyik régi, lel­kes, közkedvelt és köztisztelet­ben álló tagja, CSÖMÖR MÓ­ZES, szeptember 21-én hunyt el autóbaleset folytán. Kopo­nyatörést és súlyos belső sé­rüléseket szenvedett és tiz na­pig vergődött eszméletlenül a st. louisi Barness kórházban, anélkül, hogy egy percre is visszanyerte volna eszméletét. 74 éves volt, Madison, Illinois­ban 56 évig élt és első perctől kezdve tagja volt az ott 55 év­vel ezelőtt megalakult 187-ik fióknak, melynek az utóbbi év­tizedeken ügykezelője, majd konvenciós delegátusa, Egye­sületünknek 1939-től 1943 vé­géig igazgatója volt. Székelyországból, a Nagykü­­küllő megyei Héjjasfalva köz­ségből jött Amerikába és meg­érte, hogy 1960-ban viszont­láthatta az ősi földet, szülőfa­luját, testvéreit, barátait. Újabb óhazai utat tervezett, de ezt halála megakadályozta. A madisoni Lahey halottas­kápolnában volt felravataloz­va, ahol minden régi jóbarát és ismerős elbúcsúzott tőle. A virágokkal elhalmozott rava­talnál a Masonic Order tartott gyászszertartást, mivel a rend shrinerje volt már régibb idő óta és a rend tagjai voltak a halottvivők. Földi maradvá­nyait szeptember 24-én helyez­ték örök nyugalomra az Ed­­wardsville-i Sunset temetőben. A gyászoló hozzátartozók­nak ezúton is legmélyebb rész­vétünket fejezzük ki. Most értesültünk arról, hogy Chopey Jenő, a Bridgeporti Szövetség 38 éven át kitűnő, pontos, szolgálatkész központi számvevője, szeptember 2-án, szivroham következtében meg­halt. Chopey Jenő 1900 március 17-én született Nyirmadán, Szabolcs megyében, Édesapja Chopey Gábor gör. kát. plébá­nos és neje 3 éves korában hozták az Egyesült Államok­ba, ahonnan 10 év múlva visz­­szatértek Magyarországba és Chopey Jenő Magyarországon végezte iskoláit. 1921-ben visz-A National Fraternal Con­gress of America, New York Cityben, szeptember 23-26-án tartott 76-ik évi közgyűlésén ötszáznál több delegátus vett részt, akik az Egyesült Álla­mokban és Kanadában műkö­dő testvérsegitő biztositó egye­sületeiket képviselték. A William Penn Fraternális Egyesület képviselői MACKER GYULA központi elnök, Stel­­kovics J. Albert központi tit­kár voltak. A fraternális moz­galmak értekezletén részt vett Test.vériségi ügyosztá­lyunk adminisztrátora Cher J. Ferenc is. A National Fraternal Con­gress of America-t 1886-ban KÉRDÉS: Több évvel ezelőtt amerikai állampol­gárrá lettem. Útlevél bead­ványommal kapcsolatban bi­zonyítanom kell állampol­gárságomat, de nem ta­lálom állampolgársági igazol­ványomat. Van-e rá mód, hogy az elkallódott igazolványt pó­toljam? FELELET: Van rá mód. Mindazok, akik eredeti állam­polgársági igazolványukat el­vesztették, vagy az megcson­kult vagy elpusztult, vagy azok, akik nevüket bírói végzés alapján megváltoztatták, vagy az igazolvány kibocsátása után kötött házasság folytán más nevet vettek fel, kérelmezhet­nek uj igazolványt vagy az uj névre szóló igazolványt az N- 565 számú forma igénybevéte­lével. A fizetendő dij rendsze­rint $5.00. Nem kívánják meg a dij lefizetését azoktól a fo­lyamodóktól, akik becsülettel szolgáltak az Egyesült Álla­mok hadseregében olyan idő­szakok alatt, amikor az oi’szág háborút viselt, vagy akik 1940. szeptember 16-a óta voltak ka­tonai szolgálatban. Azokban az esetekben, ami­szatért az Egyesült Államok­ba, az első években bankokban dolgozott. 1924-ben lépett a Bridgeport Szövetség szolgá­latába. Szerény, csendes, rend­kívül pontos ember volt. Tag­társai becsülték, tisztelték, mert tudták róla, hogy becsü­lettel, hűséggel szolgálja őket. Temetése a Szentháromság gör. kát. templomból ment végbe, ahol a szertartást Orosz László végezte, mely után a starfordi Szent Mihály teme­tőbe kisérték és helyezték örök nyugalomra. szervezték meg Washington, D. C.-ben, 16 fraternális intéz­mény képviselői által. Ma 103 egyesületet képvisel, csaknem 10 millió taggal, 69,842 helyi fiókkal. 1962 elején, az NFCA-hez tartozó egyesületeknek 13 bil­lió dollárnyi érvényben levő biztosítása volt, melynek tu­lajdonosai természetesen az egyesületek tagjai. Az egyesü­letek vagyona összesen $3,225,- 367,508 és az 1961-ben kifize­tett segélyek összege $214,806,- 984 volt. Ezek az egyesületek tehát majdnem kilenc billió dollárnyi segélyt fizettek ki tagjaiknak. kor az eredeti állampolgársági igazolvány megcsonkult, a be­adványhoz ezt a megcsonkult igazolványt mellékelni kell. Ha a beadványt névváltozás miatt adják be, akkor a beadvány­hoz az eredeti állampolgársági igazolványon kivül az az ok­irat is csatolandó, mely a név­­változtatást igazolja. Ki tud róla? TODAS SÁNDOR, aki 1911. április 3-án született Roebling, New Jerseyben, özvegyember, mészáros, a Roebling, N. J.-ben működő 22-ik fiók tagja, há­rom év óta nem ad hirt magá­ról. Utoljára Californiában élt. Idős szülei szeretnének ve­le érintkezésbe lépni. Ha valaki tudja jelenlegi tartózkodási helyét, legyen szi­ves azt a keresett TODAS SÁNDOR szüleivel, az alanti címre közölni: Mr. and Mrs. Demeter Todas 1222 Knickerbocker Ave., Roebling, New Jersey. Hogyan pótolhatjuk elveszett állampolgársági igazolványunkat? A William Penn résztvesz az NFC gyűlésén

Next

/
Thumbnails
Contents