William Penn, 1958 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-07 / 5. szám
TESTVÉRTALÁLKOZÓ - EZERNYI LÁTNIVALÓ - POMPÁS SZÓRAKOZÁS 1S58. május 7. William Penn 15-IK OLDAL Március tizenötödike Buffaloban 1848 március 15-nek száztizéves évfordulójára Buffaloban az idén is az Action Hungarica Egyesület rendezte meg az összmagyarság részére az emlékünnepélyt a Szabadságharcos Szövetség és a William Penn Fraternális Egyesület buffaloi csoportjai közreműködésével. Az ünnepély március 15-én eate a Riverside High School dísztermében volt s a havas-szeles idő ellenére is ötszázon felüli közönség gyűlt össze. A műsor Dr. JUHÁSZ JÁNOS elnök üdvözlő szavaival kezdődött, aki egyben tolmácsolta az egyidejűleg Buffaloban ülésező Antibolsevista Nemzetek Amerikai Barátai Kongresszusa által a magyarságnak küldött bajtársi üdvözletét. Ezután, — hagyományos módon — Petőfi Nemzeti Dalát szavalta el hatásosan GAÁL József szabadságharcos színművész, a színpadot betöltő szinpompás magyarruhás csoport közepén, majd BUDAVÁRI ÁKOS adta elő kulturált tenorjával Wass A.—Teghze-Gerber: “Dalol a honvágy-’ cimü dalát. A második részben ismét egy Teghze-Gerber dalt, KOVÁCS GYULÁNÉ zongorakiséretével. Dr. RABÓ GYULÁNÉ Petőfi: “Európa csendes, újra csiemdes” cimü versét szavalta el átérzéssel, a száztíz év előtti s egyben a mai 'tragédiánknak e keserű panaszát. Lecsendesült szelíd emlékezéssel itta a közönség EGYED ALADÁR két kis magyar ábrándjának melódiáit, a “Kis lak áll a nagy Duna mentében” kezdetű Petőfi-dalra s a “Lehullott a rezgőnyárfa” dallamára irt egyéni stilusu hegedű-zongora szerzeményeit, HEGEDEŐS Kriszta clevelandi hegedümüvésznőmk adta elő finom hajlékonysággal megejtő pianoival s meleg érzelemmel, a szerző zongorakiséretével. A műsor csúcspontja EGYED ALADÁR egyházzenei szerzeményének: a szabadságharc hőseinek és vértanúinak emlékére irt Requiem-jének előadása volt. Előadta Dr. BELICA PÁLNÉ szoprán operaénfeikesnő, a pozsonyi Operaház volt tagja. HEGEDEŐS KRISZTA hegedű, DODIA FELDIN a buffaloi filharmonikusok csello-szolistája s a szerző zongorakiséretével, tökéletes együttesként. A magyar nagyközönség szereti és ha hozzá is jut a magyar klasszikusok hallgatásához nagy élvezettel hallgatja, mert hisz ilyen zenei élményben alig, vagy egyáltalában nincs része. Ezúttal is áhitatos lélekkel hallgatta, a márciusi ünnepélyeken, szokatlan Requiemet, melynek elhangzása után alig győzte tapsaival megköszönni a szerzőnek s az előadóknak e ritka zenei élményt. A Requiem után a műsor befejezéseként De GRILLE LOLA elszavalta Papp-Váry Elemérné: “Hitvallás” cimü versét, az egész színpadot betöltő élőkép előtt, a szinpompás magyarruhás hölgyek által körülvett allegorikus HUNGÁRIA (Szabados Zoltánná) előtt hódolatul az örök Magyarország eszménye iránt. Az ünnepi beszédre a műsor közepén került sor. EGYED ALADÁR beszéde elején azokról szólt, akik szeretnek ünnepi beszédeikben ítélkezni elevenek és holtak fölött, 1848 és 1956 hősei fölött is. “Mi magunk ishányszor ülünk be az itélőszékbe, — folytatta beszédét EGYED ALADÁR, — pedig Reményik Sándor, Erdély nagy költője megmondotta, hogy “Nem a mi dolgunk »igazságot tenni. A mi dolgunk csak igazabbá lenni.” S nagyon ránkfér, hogy legyen végre március 15.-e a nemzeti bünbánatnak a napja ... fin jól tudóin, hogy nem hálás dolog a keserűségektől és csalódásoktól teli magyar szivek előtt nemzeti bünbánatot hirdetni, de a magyar próféták Mohi, Mohács, Nagyrnajtény, Világos. Trianon után ezt tették s a történelem igazolta őket, hogy jó szolgálatot végeztek vele a hazának.” “A Bibliában olvassuk, hogy az igazság fölmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a nemzetnek .. Hányszor mondjuk, hogy ha van Isten, akkor az igazságnak győznie kell. S ki győz? — az erősebb, a felkészültebb, az ügyesebb, az anyag, a tömeg, a technika, a politika Isten elrejti arcát a nemzeteknek a történelmében, de van egy pont, ahol mindenki felismerheti: a Jézus Krisztusban. Ezért állít minden nemzetet előbb-utóbb Krisztus-kérdés elé. Gondoljunk a történelemben Nagy Konstantinra, Nagy Károlyra, Szent Istvánra s gondoljunk egy nagy ugrással a mai napjainkra, amikor választanunk kell, hogy Krisztussal-e, vagy Krisztus ellen a vörös bolsevizmussal. Ha nem is látjuk Isten arcát a történelemben, de latjuk az útnak a célját, a Krisztust. Ez a Krisztus tanít meg bennünket arra. hogy akkor, amikor a mai történelmi helyzetünkre odáhelyezett bennünket Isten, akkor nem örömre, nem vidámságra teremtett minket, hanem szenvedésre másokért való szenvedésre. Felséges kitüntetés ez, — magyar testvéreim, — ilyen kitüntetése csak az Isten-Fiának az Ur Jézus Krisztusnak volt. Ezért lettek a mi ünnepeink golgotásokká, ezért fúltak vig dalaink bánatba, ezért mondjuk, hogy sírva vigad a magyar. Ezért véreztiink a történelemnek az országutján, négyszáz éven át a keresztény Európáért. Mi mindig útba voltunk... minden háborúba belesodródtunk s a háborúk végén mindig a mi hátunkon csattant el az ostor s csak az Isten nagy kegyelme, hogy még mindig élünk ... ‘S milyen különbözőképen fogjuk fel a hazánknak a fogalmát. 1848 legendás hősei, 1849 mártírjai és 1956 félistenné magasztosult októoeri ifjúsága, mártírjai azt kiáltották “éljen a haza!” és meghaltak érte. De hányán értelmezik ma azt, hogy éljen a haza úgy, hogy ők jól megéljenek a hazából. Amazok a haza javát,ezek csak a haza javait akarják.” “Erősen szokták hangoztatni, hogy a haza fogalmában legelső a földdel való kapcsolat ...” Hát mi, akik itt vagyunk, akik nem magyar földön élünk, akiknek egy nagy része talán sohasem fog eljutni, — miránk, öregekre gondolok, — magyar földre már és az idegen sírban sem lesz nyugtunk, — vájjon mi nem szeretjük-e még jobban a magyar hazánkat? Azt a földdarabot, azt a meggyötört, azt a leigázott, azt az ezeréves magyar hazát ? “S azután van a haza fogalmának1 egy másik része is, a szabadság. Mennyire meggyalázták a szabadságnak a fogalmát is! Gondoljunk csak Krisztus előtt 73-ban a római rabszolgák szabadságharcára, a Spartacuslázadásra, amikor hatezer keresztfát állítottak fel a Via Appián és arra hatezer rabszolgát feszítettek fel. Gondoljunk a Dózsa tüzes trónjára, az aradi 13 vesztőhelyére, az 1956 november 4.-e után kivégzett megkinzott, elhurcolt drága magyar testvéreinkre és gondoljunk arra, hogy hányszor f, tették nevetségessé, kezdve a középkori olasz köztársaságtól, amely még a bilincsbe is bevésetté ezt a szót, hogy “libertás”, Trianonig, ahol azt merték hazudni, hogy a nemzetiségeket kell fölszabadítani a magyar iga alól, amikor azt hazudták, hogy az ázsiai hordát fölszabadítani küldik el a magyar földre; amikor 1956 novembere után, mikor már az Ávósok uralma megerősödött, az úgynevezett szabadság-kitüntetéseket azoknak adták, akik gyilkolják ma is a magyar nemzetet. Potemkin-íallá lett az Egyesült Nemzetek szervezetének az a kezdeményezése, hogy a népek szabadságának biztosítására egy nemzetközi Bill of Right-et alkossanak. Szép dolog a szabadságnak uj értelmezése, hogy nem elég hinnünk benne, hanem védelmét is biztosítani kell; ez azonban mind frázis akkor, ha nincs mögötte felelős elszánt készség, amely ^pckázatot is mer vállalni. “Mi hálás szívvel fogunk megemlékezni Amerikáról mindig, amely befogadott, munkát adott, békét adott, szabadságot biztosított, — de ne csodálja és ne vegye rossz néven tőlünk Amerika, ha azt ismételjük neki, hogy nincsen Amerikának, de nincsen ennek az egész világnak annyi dollárja. amellyel meg tudná váltani egyetlen meggyalázott nő szégyenét, egyetlen magyar hős gyermekitjunak a hősi halálát, egyetlen szétdult magyar családnak a tragédiáját, és egyetlen magyarnak a kínszenvedése.« halálát. Mi megmondjuk őszintén, mi feledni próbálunk, de elfeledni nem tudunk. Mi próbáljuk feledni mindazt, ami velünk történt, ... de csak abban az esetben, hogyha azt látjuk, hogy a világ hatalmasai Kossuth Lajosnak nem csak azt a mondását idézgetik, hogy “hazámért, ha kell, még az ördöggel is szövetkezem-’, hanem azt n másik részét is, hogy “de vigyázok, hogy az ördög el ne vigyen”. Mi gondolkodunk és ha azt látjuk, hogy arra vigyáznak, hogy ne legyen többé útja, terjeszkedési lehetősége a vörös bolsevizmusnak; hogy visszaállítsák a régi isteni rendet, hogy magyar hazánk a régi ezeréves határok között végre szabad legyen önrendelkezési joggal indítani el az uj életet; hogy ha hazamehetünlr mi öregek meghalni, a fiatalok építeni a jövendőt — és hogy ha lesz a világ hatalmasainak is nemzeti bünbánata, — akkor megpróbálunk felejteni. (Folytatás a 16-ik oldalon)
