William Penn, 1958 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-03 / 12. szám
1958 december 3. 5-IK OLDAL William Penn KARÁCSONYI ÜNNEPÉLYEK Tavaly hal hét ezer gyermek tagunk vett részt a fiókjaink által rendezett műsoros karácsonyi ünnepségeken, de az idén, ügykezelőinktől beérkezett jelentések szerint, sokkal több gyermek vendégre számíthatunk. Az idén, ép úgy mint tavaly, a gyermekek három kor csoportba lesznek osztva. Az első csoportba tartoznak az öt éven aluli gyermekek. A második kor csoportba az öt és tiz éves kor közöttiek. A harmadik csoportba a tiz éves koron felüliek. Minden kor csoport számára az általános ajándékokon kívül külön lesz kisorsolva egy értékes tárgy, melyet a központi hivatal küld ki a nyerteseknek. A sorsolás a központi hivatal által kiküldött jegyeken történik. Boldog örömmel olvassuk az ügykezelőink leveleit, melyekben jelentik a karácsonyi gyermek ünnepségekre készülődésüket, mert bizonyítékát látjuk annak, hogy nem volt pusztába kiáltott szó a kérésünk melyet “Akié a fiatalság, azé a jövő” kiáltással intéztünk hozzájuk. Karácsony ünnepe nyújtja a legjobb alkalmat arra, hogy a gyermekeink leikébe elültessük a fraternálizmus palántáját, mert a szeretet ünnepének hangulata szinte önmagától ébreszti fel a gyermekek szivében az egymáshoz tartozás eszméjének szükségét. Azok a fiók tisztviselők tesznek igazán értékes, soha el nem felejthető szolgálatot az Egyesületünknek akik a gyermeinkkel foglalkoznak, akik a gyermekeink részére sport csapatokat, énekkarokat, műkedvelő köröket, kézügyességet fejlesztő “hobby” csoportokat szerveznek, mert ezeken a szórakozási alkalmakon keresztül fejlődik ki gyermekeinkben az Egyesületünk iránti szeretet. Alant közöljük, hogy fiókjaink hol és mikor rendeznek a gyermek tagjaink számára műsoros karácsonyi ünnepségeket. PAR-R DECE3IBER 2 P. M. 21 VIKING HALL 40 Alfred St. Bridgeport, Conn. 13-V DECE3IBER 14 ST. STEPHEN CENTER 2:30 P. 31. Genesee & Hudson Trenton, N. J. 14-V DECE31BER 21 WILLIAM PENN HOME 2 P. M. 8637 Buckeye Rd. Cleveland, Ohio 15-V DECE31BER 21 NORTHWESTERN HALL 3 P. M. 2403 W. North Ave. Chicago, 111. 16-R DECEMBER 18 YANEK’S HALL 6 P. M. Grace Street Perth Amboy, N. J. 18-V DECEMBER 7 FOR3IER VERHOVAY H03IE 3 P. M. 8005 W. Jefferson Detroit, Mich. 19-R DECEMBER 21 POLGARS HALL 2 P. M. High & Hamilton St. New Brunswick, N. J. 22-R DECEMBER 21 HUNGARIAN H031E 2:30 P. M. 51 Norman Ave. Roebling, N. J. 24-V DECE31BER 21 PROKOP HALL 2 P. M. 924 W. 119th St. Chicago, 111. 26-V DECE3IBER 20 HUNGARIAN HOME 2 P. 31. 395 E. Budd St, Sharon, Pa. 27-V DECE31BER 21 SHELTER HOUSE 3 P. 31. Collins Park Toledo, Ohio 39-V DECE3IBER 14 ST. LADISLAUS HALL 2:30 P. M. 9th St. and 7th Ave. Beaver Falls, Pa. 41-R DECE3IBER 18 YANEK’S HALL 6 P. M. Grace Street . Perth Amboy, N. J. 45-V DECE31BER 20 HUNG. LUTHERAN HALL 2 P. 31. W. 98th St. & Denison Cleveland, Ohio 48-Y DECE3IBER 20 ARPAI) HALL 2 P. M. 323 E. 82nd Street New York City 52-V DECE31BER 21 POLGAR’S HALL 2 P. M. High & Hamilton New Brunswick, N. J. 56-R DECE3IBER 14 HOLY CROSS R. C. HALL 3 P. 31. 8423 South Street Detroit. Mich. 71-V DECE31BER 20 ST. MARY S G. C. HALL 2 P. 31. Kennedy Avenue Duquesne, Pa. 76-V DECEMBER 21 DALARDA KOR 4 P. M. 1144 N. 4th St. Philadelphia, Pa. Lapunk múlt havi számában részletesen beszámoltunk a 98-V. fiókunk, Rethleliem, Pa. 1958. október 5.-én tartott nagysikerű aranyjubileumáról, l'ennti képünkön Simon Károly a fiók elnöke virágot tűz az életben lévő két alapitó tag gomblyukába. Középen Orbán Péter, baloldalt Tokay János láthatók. JÓTÉKONYSÁGI KÖR 1431 Germantown Ave. Philadelphia, Pa. WILLIAM PENN HOME Main Street Yatesboro, Pa. WILLIAM PENN HOME 1501 S. Parsons Ave. Columbus, Ohio WEST HALL 333 W. North Ave. Chicago, 111. WILLIAM PENN HALL 1024 W. Indiana Ave. South Bend, Ind. ALPHA PRESBYTERIAN Church Auditorium Alpha, New Jersey ST. EMERIC'S HALL 720 W. 15th St. Gary, Indiana E. P. HUNGARIAN CLUB 307 Electric Avenue E. Pittsburgh, Pa. WILLIAM PENN HALL 1361 S. Webb St Alliance, Ohio HUNGARIAN HALL Stewart Street Northampton, Pa. FREE HUNG. REF. HALL 115 7th Avenue McKeesport, Pa. ST. E3IERIC S HALL Summit and Dakota Dayton, Ohio ST. EMERIC'S HALL State and 17th St. Milwaukee, Wise. HUNGARIAN HOME 1623 Cuming St. Omaha, Nebr. WILLIAM PENN HOME 130 Walters Lane Springdale, Pa. WILLIAM PENN HOME 8637 Buckeye Rd. Cleveland, Ohio WILLIAM PENN HOME 8637 Buckeye Rd. Cleveland, Ohio HUNGARIAN HALL 660 Tonawanda St. Buffalo, N. Y. AMERICAN LEGION HALL 1600 W. Century' Blvd. Los Angeles, Calif. na U DECEMBER 20 /O-K 4 p. M. 88-V 129-V DECEMBER 20 2 P. M. DECEMBER 20 2 P. 31. DECEMBER 13 8 P. M. 129-R 1 Q9 V DECEMBER 21 1ÓL" y 2 P.M. DECEMBER 14 2 P. M. 133-V too \T DECEMBER 21 loo- V 12 noon 152-V 189-Y 216-V 226-V 249-V 275-V 278-V 296-V 361-V 366-V 383-V 525-V DECEMBER 13 7:30 F. M. 7 DECEMBER 21 2 P. M. DECEMBER 14 3:30 P. M. DECEMBER 20 2 P. 31. DECE3IBER 21 3 P. 31. DECE3IBER 14 3:30 P. 31. DECEMBER 13 7 P. M. DECE3IBER 21 2 P. M. DECEMBER 21 2 P. M. DECE3IBER 20 7:30 P. 31. DECE3IBER 21 3:30 P. 31. DECE31BER 21 1 P. 31.