William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1957-04-03 / 4. szám
4. OLDAL 1957. április 3. William Penn Journal of the William Penn Fraternal Association OFFICE OF PUBLICATION 7907 West Jefferson Ave. Detroit 17, Michigan PUBLISHED SEMIMONTHLY BY THE William Penn Fraternal Association Managing Editor: COLOM AN REVESZ Editors: JOHN SABO and ALBERT J. STELKOVICS Editor’s Office: 430—442 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA. Telephone: COurt 1-3454 or 1-3455 All artic^s and changes of address should be sent to the WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada ..................................... $1.00 a year Foreign Countries .................................................... $1.50 a year Entered as Second Class Matter at the Post Office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. s. o. s. Hétfőn a hajnali órákban kopogtatom ezeket a sorokat. Lapzárta csütörtökön reggel van Detroitban, bízom abban, hogy ezek a sorok időre odaérnek s megjelenhetnek lapunk áprilisi számában. Amikor a William Penn Fratemális Egyesület igazgatósága, méltán Egyesületünk 71 esztendős testvérsegitési múltjához lehetővé tette, hogy a magyar menekültek megsegítése, óhazai testvéreink segélyezése ügyében Bécsbe jöjjek a Co-ordinated Hungarian Relief, Inc. képviseletében: álmodni sem mertem volna, hogy itt mi vár reám. A napokban múlt ötödik hete, hogy ideérkeztem. Túl vagyok jóval az emberélet utjának felén, de eddigi földi életemben annyi tragédiának, panasznak, keserűségnek, gazemberségnek, csalásnak, mint amit itt pár hét alatt tapasztaltam nem voltam tanúja. Ha egy napban 72 óra lenne, az se volna elég . . . Ha otthon vagyok, áUandóan csöng a telefon. Az asztalomon fekszik közel 200 válaszra váró levél. Ha a lágereket látogatom, akkor ezer kérdésre kell válaszolnom, ezer panaszt kell hallgatnom. Ha különböző hivatalok aj tain kilincselek — akkor látom csak, hogy nem szabad elfáradnom, nem lehet elcsüggednem, minden erőmet összeszedve, minden energiámat megfeszítve, minden tőlem telhetőt meg kell tennem. Emberéleteket kell mentenem, csüggedőket, elkeseredetteket' vigasztalnom. Müveit iskolázott embereket kell meggyőznöm arról, hogy amiben itt részük van, az nem a Nyugatnak, nem Amerikának terhére írandó, hanem azoknak a lelkiismeretlen emberekére, akik a magyar menekültekben semmi mást nem látnak, mint kereseti forrást, amit minden oldalról ki kell facsarni, hogy piszkos önző érdekeiket, anyagi javaikat előmozdítsák . . . * * * De vannak kivételek is . . . Március 15-én, Mrs. Llewellyn E. Thompson, amerikai követünk neje hivott meg egy magyar kézimunka kiállításra. A francia nagykövet feleségével Mme. Francois Seydoux De Clausonne-nal együtt, a Clam Gallas Palace-ban kiállítást rendeztek a magyar menekült asszonyaink gyönyörű kézimunkáiból. Külön1 kedves figyelmesség volt az, hogy a magyar menekültek ötlete, elképzelése, és az amerikaiak segítsége nyomán megszületett müvek kiállításának megnyitását éppen március 15-én tartották meg. A menekült magyar háziiparos asszonyaink elhozták otthonról ezernyi ötletüket, a magyar tájak színes szépségét, alkotóvágyukat és munkakedvüket, hogy átadják az egész világnak. A kiállításra került tárgyak eladásából származó jövedelem a magyar menekültek javára lesz fordítva. * * Külön cikkben számol be az egyik menekült testvérünk a lágerében uralkodó állapotokról s igy én itt most csak annyit említek meg, hogy az eisenstadti (Kismarton) lágerben, ahol az élelmezést a svájci Vörös Kereszt látja el, a kosztra nincs panasz. Mosolygó, jókedvű gyerekekkel találkoztam, akik kérdésemre kijelentették, hogy annyiszor kapnak enni, ahányszor kémek. Nagy az elkeseredés azonban más miatt: nagyon lassan kerülnek sorra, az elszállításra heteket kell várni. Találkoztam itt olyan menekültekkel, akik november eleje óta hiába várnak, mert nincs pártfogójuk. Itt kb. huszonöt magyar menekült elkeseredésében arra készült, hogy hazamegy, pedig tudják, hogy börtönbe kerülnek — de már ezt is szívesebben választanák mint a lágeréletet. Kismartonban felkerestem László István püspök Ur Őexcellenciáját, Burgenland püspökét; aki apostoli delegátus is. A püspök Ur, fiatal ember, mindössze 44 éves, Pozsonyban született, nagyon jól beszél magyarul. Beszélgetésünk során elmondotta, hogy nincs a híveinek imádságos és zsoltáros könyve s lelki táplálékra éppen olyan szükség van, mint az élelemre. Arra kért, hogy tegyük lehetővé, hogy a menekült katolikus magyar testvéreinknek ez az óhaja teljesítve legyen. * * * Református papjainknak, segédlelkészeinknek nincsen fekete ruhája, arról nem is irok, hogy pld. palástra milyen nagy szükség lenne. Református istentiszteleteken fájó volt látni a szolgálatot végzőket színes ruhában, ingben. Tudtommal az amerikai magyar református egyházak szép összeget adtak össze, hova lett ez a pénz? ... Theológusaink — az itteni egyház jóvoltából — valósággal éheznek. Egyenesen gyalázat, hogy milyen kosztét kapnak. Jó volna tudni hova lett a CWS részére adott sok-sok tízezer dollár? * * * Ugyanakkor a lokálokban vígan folyik a pezsgő Amikor hírül hozták, nem akartam elhinni, személyesen győződtem meg éppen ezért arról, hogy az egyik, “vallási” segélyszervezet titkára, hölgytársaságban pár óra alatt 4000 osztrák schillinget (:kb. 170 dollár:) pezsgőzött el. Akaratlanul is arra gondol az ember, hogy jó lenne egy kicsit komolyabban belenézni ezeknek a szervezeteknek a működésébe. A szegény, szerencsétlen, sokszor éhező magyar menekülteket különben 38 (nem tévedés : harmincnyolc :) segélyszervezet támogatja (agyon). Ezeknek adminisztrációs költségeiből, ezreket lehetne tisztességesebb körülmények között tartani . . . * * * Március 21-én, szerdán 375 (háromszázhetvenöt) magyar tért vissza Jugoszláviából. Miért? Azért mert a kutya sem törődik velük. Pedig tudják, hogy otthon nagy ünnepélyességgel fogadják a “megtért bűnösöket” — amnesztiát kaptak. Két-három napig a családjuk körében maradnak s azután elhurcolják a szerencsétleneket. Nem azért mert részt vettek a szabadságharcban, azért sem mert elmenekültek. Két- három évvel ezelőtt elkövetett “sorozatos” államellenes bűncselekményekért kerülnek börtönbe — most. Félhivatalos jelentés szerint eddig közel ötezerre megy azoknak a száma, akik — mivel senkisem törődött velük, egy jó szót nem kaptak, senkitől sem tudták megtudni, hogy mi lesz a sorsuk — a biztos börtönt választották s hazamentek. Végső elkeseredésükben mást nem tudtak csinálni. Az állandó bizonytalanság, kósza hírek, pletykák, a sokszor ehetetlen rossz koszt vitte rá őket. Kinek a hibája??? * * * Holnap, kedden március 26-án indul Magyarország felé az amerikai-magyarság első küldeménye, tízezer pelenka, tízezer lepedő, tízezer mosdó, tízezer babyszappan, tízezer kanna hintőpor, 1-1000 gumilepedő és gumibugyi, kétezer kg. tejpor, tízezer csomag gyermektápszer, tízezer doboz Dextro Sergen cukorka és ötezer doboz Dextropur táplálék pótló. Előbb úgy volt, hogy a magyar határra truckon visszük le, s ott átrakatjuk a hazai truckokra. Hirtelen betiltották a szállításnak ezt a módját (: A nemzetközi Vörös Kereszt is csak vasúton szállíthat :) Küldeményünk fele a római és gör. kát. egyházközségek népének a másik fele; a református, lutheránus, baptista és zsidó egyházak arra legjobban rászoruló népének lesz szétosztva EGYHÁZI SZERVEZETEKEN ÁT. A szállítmányt lehetővé tevő hivatalos szervezet vezetője hozzám intézett levelében a többek között ezeket Írja: “Amikor Elnök urnák ezt az értékes segítségét megköszönöm nagyon kérem tessék tolmácsolni valamennyi uj hazában élő és az Elnök Ur által képviselt magyar tesvtéreinknek őszinte hálás köszönetünket. Egyben kérem engedje meg, hogy tájékoztathassam az otthoni magyarság két'ségbeejtően nehéz helyzetéről és kérjem Elnök uron keresztül az amerikai magyarságot, vegye további pártfogásába a szenvedő anyaországi magyarságot. Szerezze meg további segítségét az ujhazában szerencsésebb körülmények között ÉLŐKNEK. Aki az éhezőknek bármit is ad, magának a szenvedő Krisztusnak adja és lényegében önmagának adja.” * * * Itt is hálás' és nagy köszönettel köszönöm meg az Amerikai Magyar Szövetség philadelphiai osztályának hozzám közvetlenül
