William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1957-02-06 / 2. szám

4-IK OLDAL

William Penn

1957 február 6.

Bemutatom Pásztor László volt rab-bányászt

A William Penn Fraternális Egyesület igazgatósági termében egy magas, szikár fiatalemberrel ülök szemben. Révész Kálmán, a William Penn Fraternális Egyesület elnöke hozta Camp Kilmerről Pittsburghba, itt feleségével és kis fiával házuknak vendége — mig elhelyezkedést talál az uj hazában.

A fiatalember neve: Pásztor László. Mindössze 35 éves — de élete eddigi során annyi minden történt vele, amennyi elég lett volna egy hosszú életen keresztül is.

Pásztor László nagyon szerény, kevés beszédű ember — ha saját magáról van szó. Nem sokat mondott például több mint egy órás beszélgetésünk során arról, hogy két Ízben volt a kommunisták véreskezü, gyilkosokból álló alakulatának az AVO (Állam Védelmi Osztag) karmai között. Hogy az AVO-nak mi a vallatási módszere, mint vallatnak be el sem követett bűnöket is, azt a világ közvéleménye jól ismeri pl. Mindszenty bíboros megkinzásának történetéből.

S abból is, hogy például Kádár János a mostani Moszkva által miniszterelnöki székbe ültetett árulónak a körmei nincsenek meg, azokat az AVO-sok kitépték, amikor karmaik között volt Ráko§i Mátyás uralmának tetőpontján. Pásztor László a közel hét évi börtönről is keveset beszélt, kérdésekre felel, halkan és szerényen, mintha a világ legtermészetesebb dolgának tartaná, hogy neki annyi időt kellett fiatal életéből rabságba töltenie.

Pásztor László ahhoz a magyar nemzedékhez tartozik, melynek sorsa Trianonnal van egybekötve. Szülei Magyarország Délvidékén, Bánátban éltek, édesapja gyógyszerész volt. A szerbek szállták meg a helységet — 1922-ben kiűzték őket onnan.

Budapest közelébe Törökbálintra kerültek, édesapja oda kapott patika-jogot és Pásztor László ebben a sváb-magyar községben cseperedett emberré. Budapesten a Fasorban lévő gimnáziumban érettségizett, aztán az egyetem gyógyszerészeti karán tanult, ott kapott gyógyszerész diplomát 1943- ban. Pásztor László azokban az években volt gimnázista és egyetemista, amikor M agyarországban a politikát, még hozzá a később katasztrofálisnak bizonyult politikát bevitték az iskolák és egyetemek falai közé.

Amikor az iskola padjaiban is meg az egyetemi előadótermekben is Krisztus tanításai helyett inkább a gyűlölet tanait oltották a felnövő fiatalságba, amelyeknek' következtében — nagyon sok ebben a korszakban felnőtt férfinak és nőnek is erősen kisiklott az élete útja.

Pásztor László se maradt mentes ezeknek az időknek a szellemétől. Maga mondta ezt el, amikor ott beszélgettem vele a William Penn Fraternális Egyesület igazgatósági termében.

Mikor gyógyszerész diplomáját megkapta, nem ebben a szakmában indult el az életbe,

amire voltaképen készült, — hanem 1944-ben, a második világháború kellős közepén Magyarországnak a német megszállása után — külügyminisztériumi szolgálatba lépett — és egyenesen Berlinbe ment a náci korszak egyik jellegzetes sötét figurájának, a “kukoricás” Mecsér András követnek a titkárául.

Ma úgy vélem, sőt a vele való beszélgetés nyomán hiszem — ballépésnek tekinti ezt a külpolitikai kirándulását — mert 3 és félévi börtön járt a nyomában. A nácizmus összeom,lása után 1945-ben az akkori hatóság letartóztatta — és csak 1948-ban került szabadlábra, perfelvétel után, amikor 67 mentő tanú kihallgatása után felmentették a vádak alól.

Amikor a börtönből szabadulva a szülői házba ment Törökbálintra — azon a napon találkozott Bihari Nagy Lajos neves iró, későbbi kisgazdapárti képviselő leányával Adéllal, aki ma felesége, gyermekének édesanyja.

Budapesten, a Társadalombiztosító patikájában kapott alkalmazást, aztán más patikákban dolgozott, mig a kommunista uralom elleni olthatatlan gyűlölete bele nem vitte 1950- ben valamilyen romantikus szervezkedésbe — ahonnan egy csoportbeli árulása folytán újra az AVO-hoz, a politikai rendőrségre, börtönbe került.

Kilenc hónapig vallatták azokkal a kínzó módszerekkel, melyeket az AVO nagyban használt, nem hiányzott abból az éles villanylámpák szemének szegezése, napokon át való ébrentartása sem. Hét hónapig magánzárkában volt a budapesti hírhedt Mosonyi-uti börtönben, 94 napig egy lelket nem látott, senki hozzá nem szólt, még az őrt sem láthatta, aki neki a sovány élelmet beadta. A 9 hónapi kínzás és koplaltatása alatt 28 kilót fogyott súlyából.

Soha vádiratot nem adtak ki ellene, soha védő ügyvédet nem rendeltek ki, tárgyalásról nem is tudott, hogy lett volna ügyében, 1951-ben egyszerűen tudatták vele, hogy hat évi börtönre ítélték.

Közben a Mosonyi-utcából más börtönbe is vitték, ma sem tudja, hogy némely börtönben voltaképen hol volt, melyeket megjárattak vele, de azt tudja, hogy Márianosztrán, a volt női fegyintézetben volt mielőtt Oroszlányra vitték rab-bányásznak.

A kommunista gazdálkodási rendszerben a rabok jórészét bányákba vezényelték dolgozni. A bányászokkal szinte mindig bajban voltak a kommunisták.

Azok makacs munkások, értelmesek is és tudják azt, hogy a kommunista termelési tervek csak az ő megerőltetett munkájukkal sikerülhetnek — és igyekeztek a termelésüket saját felfogásuk szerint irányítani. A felfogásuk meg az volt, hogy — a kommunizmus sikere útjában mennél több akadályt kell gördíteni.

Hogy mennél több szenet termeljenek, a rabokat küldték a bányákba. És hogy azok aztán dolgozzanak is — tűrhető élelmit és fizetést is adtak nekik, amit a nagy leyonások után « még családjukhoz is juttathattak.

Pásztor László az oroszlányi hírhedt 17 és 18-as aknákban rab-bányászkodott több mint két éven keresztül. '

— A börtöncella után szinte megváltás volt még az oroszlányi hírhedt rab-bányásztábor is — mondja Pásztor László. Igaz, hogy a barakok, amikben laktunk villannyal töltött többszörös drótkoritéssel volt körülvéve, az is igaz, hogy őrtornyok is voltak géppuskákkal és vérebek is jártak az őrökkel — de még ez is jobb volt mint a kommunisták börtöne.

— Az oroszlányi 17 és 18-as aknák borzalmas állapotban voltak, amikor a rab-bányászokat odavezényelték dolgozni. A levegő járatok rosszul működtek. A szenet mi furtuk, de mi nem kaphattunk robbantószert kezeinkbe, lövőmesterek lőtték le a szenet. Még a füst a rossz légszolgáltatás következtében el sem oszlott, már is kellett a munkát kezdenünk, hogy a normánkat teljesíteni tudjuk. Ki volt szabva mennyi szenet kellett egy-egy rab-bányásznak egy műszak (shift) alatt termelni és jaj volt annak, aki azt nem tudta teljesíteni. Jöttek utána a kínos büntetések.

— Kommunista hajcsáraink azzal is igyekeztek a rabbányászok teljesítményeit fokozni, hogy aki túlteljesítette a normát (a kiszabott szénmennyiséget, amit kötelesek voltunk termelni) annak a büntetését csökkentették. És mert hát mindenki igyekezett a rab-bányászságtól szabadulni, bizony erőnket megfeszítve is igyekeztünk túl teljesítményt elérni. És igyekeztünk azért is mennél több szenet termelni, túlteljesíteni a normát, mert mennél több pénzt akartunk keresni, ha már rabbányászként kellett a büntetést kitölteni, hogy kint élő családtagjainkat segíteni tudjuk. Nekem feleségem és kis fiam volt, aki 3 hetes volt, amikor engem az AVO elfogott.

— Eleinte csak a politikai foglyokat küldték a bányákba dolgozni, később azonban bi-