William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1957-02-06 / 2. szám
1957 február 6. 11-IK OLDAL William Penn KÉT SIR HALOM Irta: RÉVÉSZ KÁLMÁN Vannak az emberi életnek olyan pillanatai, amikor a zajos élettől fáradt, megtört vándor, az őszbeborult fejti meghiggadtak nyugalmával már hátra is nézhet az eltöltött életutra. Az emlékezés csendjét a munka és a jóakarat békéje, hite engedi meg. A múlt pillanatainak és a jövő évezredeinek Istentől adatott céltudatossága, És ennek az emlékezésnek legszebb pillanatai azok a képek, melyeket a szülői — baráti — testvéri szeretet, az istenhit gondolkodó egyszerűsége és a. humanista céltudatos munka véstek az emberi lélekbe. Emlékezni hajtom le fejemet, hogy a gondok ráncai közé ékelt gondolkozó fáradt szemem, ha csak egy pillanatra is, de meglássa a múltból azt, ami legjobban fáj, ami a legnagyobb öröm, ami a legszebb érzés, ami az észbontó bánat, ami nagy és csodálatos, s ami olyan egyszerű lesz, igy papírra vetve, mert én is csak szürke, 58 éves ember vagyok, — egy a sok közül. A messzi kis magyar hazában, a kassai papiakban kezdtem hinni, megtanulni élni, s apám meleg keze vezetett végig az életem első 18 évén át. Apám Isten szolgája volt, egyszerű és szerény, de csak hinni tanított és élni az Isten nevében, — gyűlölni soha. Az istenfélő emberek természetfeletti ösztöne a jóbarátban nem vallást kutatott, csak érzést, mely az Istenhez és az emberhez vezet. Jóbarátja volt Bubics Zsigmond, a kassai püspök, Mohr Béla, az ev. lelkész és Klain Zsigmond, a főrabbi. Mindannyian olyanok, mint ő volt, egyszerű katonái az Istennek. Tovább dobott az élet. Rákóczi ősi városából Miskolcra, *— a trianoni béke vasmarkában összezúzva vérzett akkor a csonka ország. Hiába jártam össze aztán a félvilágot, az érzés és emlék azt jelenti nekem, ■— ez a város életem emléke lett, — az elmúlt évek minden könnye abban a könnycseppben sir, amit otthagytam az avasi temető két drága sírján és minden öröme is ott virágzik az ő szeretett sírjukon. Lélekben csak, de most ott kopogtatok a múlt áttörhetetlen falán, szerény, aggódó gyermeki szeretetemmel, — áldja meg őket az Isten. Zarándokoltam tovább az életemben és úgy rendelte a Mindenható, hogy Amerikában éljem le életem nagyobbik felét. 1923-ban tapodtam fiatal izgalommal először ezen a földön Toledoban (Ohioban). Hugóm és sógorom testvéri szeretetével segített át az első hónapok nehézségein. Youngstown, Ohio, — Detroit, Michigan voltak megannyi munkás lépcsői annak a szolgálatnak, ahová vezérelt az Ur, hogy testvére legyek minden magyar testvérnek, szolgálója mindegyiknek, mindannyiunkért és a magyar ügyünkért. Munkámat, eredményeimet a tagság segítő bizalmának, a jóakaratnak, segitőakarásának Pittsbujrghnak köszönhetem. Mégis - mégis itt Amerikában, az uj hazámban is az emlék azt jelenti: - Toledo az a város, ami az igazi otthonom. Odafüz a két drága sirhalom, a szeretet áldott emlékei, az első csók, kézszoritás oz idegenben. A toledoi ref. lelkészlakról, amikor először indultam tétován az uj élet felé, első utunk az ottani Szt. István egyház kiváló prelátus plébánosához, Msgr. Eördöghöz vezetett, aki atyai szeretettel és barátsággal fogadott és éppen úgy, mint valamikor régen otthon, itt is azt éreztem, nem az a fontos, hogy milyen a vallásom, csak becsülettel legyek hivő és magyar ember. Második utunk Dr. Farkas Géza és áldott jóságu felesége vendégszerető otthonába vezetett, s amikor este először hajtottam le békés álomra a szememet Amerika földjén, hálát adtam a Mindenhatónak, hogy Toledoban éppen úgy, mint az apai házban 25 évvel ezelőtt s a kis magyar hazában, — nemcsak vallási türelmesség honolt, hanem a magyar papok és közéleti vezetők testvéri összefogása olyan csodát teremtett, amelyre még ma is, mint drága emlékre gondolnak viszsza mindazok, akik már túljárnak az emberi élet utjának felén. Aztán az is eszembe jutott, hogy Amerikába érkezésem után, b. e. sógorom, BOGÁR LAJOS azt mondotta nekem, hogy feltétlenül biztosításra van szükségem és közölte velem, hogy magyar ember lévén, elsősorban a Verhovayban van a helyem'. Elmondta, hogy Msgr. EÖRDÖGH és ő maga is egyformán tagjai ennek a legnagyobb magyar egyesületnek. Amerikai tartózkodásom első pár hónapjában, amelyet a toledoi magyar testvérek között töltöttem el, ahol első kenyeremet kerestem meg, boldog örömmel láttam, hogy a testvéri megértésnek, a felekezeti különbségek teljes kiküszöbölésének eredményeként az ottani magyarság olyan csodálatos pozíciót vívott ki magának, amire Magyar-Amerikában se akkor, se azóta nem volt példa s már akkor szállóigévé vált, hogy “TOLEDO VEZET:” Azóta sok viz folyt le a Maumee Riveren, évtizedek múltak el s a toledoi temetőben is két nekem nagyon drága sirhant domborul. Az Ur magához szólította az amerikai magyarság katolikus főpapját, Msgr. EÖRDÖGH ELEMÉR-t, az én atyai jóbarátomat, valamint Nt. BOGÁR LAJOS-t, sógoromat, úgyhogy az 1923-as triumvirátusból ma csak Dr. FARKAS GÉZA él, — Istennek legyen hála — korát meghazudtoló, csodálatos szellemi frisseségben. így magasan világitó fáklya vivője annak a szellemnek, amelynek megbecsülését több mint három évtizeddel ezelőtt ismertem meg itt Amerikában. Ebben a szellemben kezdte meg működését egy félszázaddal ezelőtt Egyesületünk toledoi fiókja is és ennek köszönhető, hogy ez a fiók félszázadon át szintén hozzájárult ahhoz, hogy az Atlanti óceántól a Csendes óceánig Magyar-Amerikában mindig úgy emlékez- l tek meg erről a városról és annak magyarságáról, hogy könnyű nekik, hiszen “Toledo vezet!” Most, hogy félszázados ünnepét üli a Rákóczi és Verhovay testvéri összefogásából ma a William Penn nevet viselő ottani fiókunk, jól esett papírra vetni ezeket a sorokat és szívből fakadt őszinte szeretettel köszönteni jubiláló 27.-ik fiókunkat, mert ennek a fióknak is nagy része volt abban, hogy “Toledo vezet!” Tudom, hogy a Toledoban élő magyar testvéreim ma is, mint három évtizeddel ezelőtt, teljes joggal büszkék arra,' hogy ekként emlegetik őket és talán azért, már a toledoi temetőben domboruló két sirhalom és Dr. FARKAS GÉZA csodálatos egyénisége elkötelezi őket arra, hogy azt a csillagsávos lobogóval összeölelkező magyar nemzeti lobogót, melyen ragyogó betűkkel fénylik ez a jelige “Toledo vezet”, becsületes magyar kezeik közül soha nem engedik kiragadni. A '“Toledo” c. hetilap szívességéből Uj kézikönyv a magyar menekültek részére A newjerseyi Camp Kilmer menekültjei az Élet Amerikában cimü könyvet kapják kezeikhez, amelyet a Common Council for American Unity most hozott forgalomba. A 96 oldalas zsebkönyv — amelyet Laval Pál, a Council üzletvezetője ültetett át magyarba, ezernyi adatot és tanácsot tartalmaz, amelyekre a magyar bevándorlónak szüksége van, hogy amerikai községben letelepedhessen, megfelelő állást és lakást találjon, amerikai üzletekben vásárolhasson, a postát, telefont és közlekedési eszközöket használhassa, stb. A kézikönyv röviden összefoglalja Amerika történelmét, ismerteti kormányformáját, közgazdaságát, a bevándorlók ügyeivel és segítésével foglalkozó szervezeteket, iskolákat, egyetemeket, a közegészségügyi szolgálatokat és a magyartól oly sokban különböző amerikai életfelfogást. E. B. Marks, az Intergovernmental Committee for European Migration igazgatója szerint: “A könyv elsői'angu munka. Az amerikai bevándorló felbecsülhetetlen értékű kincsesháza.” Read Lewis, a Council vezetője szerint: “A Council 35 éve szolgálja a bevándorlót, hogy az amerikai viszonyokba való beilleszkedését megkönynyitse. A könyv anyagát ehhez képest válogattuk meg. Ezzel felfegyverkezve, a bevándorló sok aggodalomtól kíméli meg magát, sok nehézséget fog át! hidalni, nagyobb biztonsággal léphet fel és hamarább használhatja ki az előnyöket, amelyeket Amerika nyújt.” Az Élet Amerikában példányai a Common Council for American Unity-től, 20 West 40th Street, New York 18, N.Y. rendelhetők meg 50 centért (bélyegekben is); 25 példányra rugó vagy ennél nagyobb megrendelésnél 35 centért darabonként. Markowitz Elektől (R.l. Box 561, Elsinore. California), a következő megható levelet kaptuk egy angol nyeivü verse kíséretében, amely tulajdonképen imádság a magyar menekültekért s lapunk angol kiadásában fog megjelenni. “1886-ban Magyargéresen, az erdődi járásban, Szatmár megyében születtem. Sokszor üldögéltem ott, ahol PETŐFI SÁNDOR irta mézesheteiben halhatatlan költeményeit, a kis tó partján, Erdőd várának nyugati oldalán. Álmélkodva hallgattam a tavaszi föld mormogását, a méhek dünnyögését, a kis fori'ás elmélkedést arról, hogy a messzeeső tenger partján kisdedek kis ásóval, kapával építik homok-tündérváraikat és kis vedrükből locsolják alkotmányaikat, amely vízbe az övé is bele van keverve. Megírtam e verset szomorú szivyel, hogy egy poharacska mellett eldalolhassuk szegény magyar testvéreink keserves sorsának ezt az újabb balladáját.” (A ve>'s drámai módon beszéli el az angol versben, hogy menekülnek át a határon a magyar bujdosók ezer veszély között és igazi testvéri szeretettel Ígéri megsegítésüket itt, ebben az áldott országban. Az utolsó sorokban kéri az Úristent, hogy segítsen meg bennünket, hogy mi is segíthessük menekült véreinket!)
