William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1957-11-06 / 11. szám

2-IK OLDAL 1957. november 6. William Penn Áz igazgatósági gyűlés jegyzőkönyve (Foiytatas az 1-ső oldalról) tusának, tekintve azt, hogy az Egyesült Nemzetek ülés­szaka, melyet a magyar kérdés tárgyalása céljából hívtak ösz­­sze, 1957. szeptember 10.-én, kedden kezdődik: “A WILLIAM PENN FRA­­TERNÁLIS EGYESÜLET igaz­gatósága a mai napon a követ­kező határozatot hozta: HATÁROZAT TEKINTETTEL ARRA, hogy a kommunista terror immár 12 éves uralma a vitéz magyar nemzetet az újabb idők legdi­csőbb eseményébe sodorta, ami­kor fellázadt az elnyomó szov­jet ellen és TEKINTETTEL ARRA, hogy a magyar szabadsághősök fel­kelésének fénysugara rövid idő­re a vasfüggönyön keresztül is áthatolt és TEKINTETTEL ARRA, hogy a világ tanúja volt annak, mi­ként oltotta ki a szabadság fényét az orosz erőszak, mialatt a Szabad Világ tétlenül szem­lélte, hogyan követett el a gyű­löletes Szovjet gyilkosságot, fajir .ast és erőszakot a védte­len nemzeten, amelyen senki­­sem segített és TEKINTETTEL ARRA, hogy szerintünk a Szabad Világ és az Egyesült Nemzetek ingado­zásukkal elszalasztották azt az • alkalmat, amelyre már majd­nem félszázad óta vártak, hogy t. i. rést verjenek a vasfüggö­nyön és TEKINTETTEL ARRA, hogy noha a világot elképesztette a Szovjet magyarországi eljárása és mindenütt fölhördült a kom­munizmus ellen, mégis ki kell jelentenünk, hogy a Vörösök­kel szemben nem elegendő az iszonyoclás és TEKINTETTEL ARRA, hogy az Egyesült Államok szabad­ságzászlaján ott látjuk a ma­gyar szabadságharcosok vérfolt­jait és hogy vérük még mindig végigfolyik a magyar utcákon és sikságon, Magyaróvártól Bu­dapestig és TEKINTETTEL ARRA, hogy az Egyesült Nemzetek külön bizottsága csaknem egy teljes évig doigozőtt a Magyarorszá­gén uralkodó szovjet barbár­ságról szóló jelentésén és TEKINTETTEL ARRA, hogy ezt a jelentést most készül tár­gyalni az Egyesült Nemzetek Közgyűlése, saját székhelyén és mivel tudjuk, hogy ott ékesszó­lásban nem lesz hiány és a “Szabadságot Magyarország­nak” kiáltás újból el fog hang­zani és TEKINTETTEL ARRA, hogy szerintünk szavak és a szovjet hóhér ellen hozott elitélő ha­tározatok nem bizonyulnak ele­gendőnek és TEKINTETTEL ARRA, hogy láthatatlan szemek: azoké, akiknek szemét magyar testvé­reik vére fátyolozza és a szabad világ millióinak szeme e pilla­natban az Egyesült Nemzetek felé fordulnak; MI, a WILLIAM PENN FRA­­TERNALIS EGYESÜLET IGAZGATÓSÁGA, miután Pittsburgh, Pennsylvaniában 1957. szeptember 9.-én rendes gyűlésünket meg nyitottuk, Egyesületünk 88,000 magyar származású amerikai tagja ne­vében, lévén Egyesületünk a világ legnagyobb magyar fra­­ternális testületé, az Igazság szellemében és Isten előtt a kö­vetkező határozatot hozzuk az elhullt magyar szabadsághar­cosok és a még folytonosan továbbkinzott magyar testvé­reink nevében: 1. Az Egyesült Nemzetek ad­jon utasitást, hogy a szovjet csapatok Magyarországot azon­nal hagyják el, hogy a gyűlölt és megvetett KÁDÁR uralom, mely csak bitorlója a törvényes kormánynak, mesterséges tá­maszai nélkül összeroppanjon; 2. Hogy a Közgyűlésen Ma­gyarország helyét nyilvánítsák megüresedettnek, hogy az üres hely jelképezze az Egyesült N emzetek cselekvőképességét olyan tagállam ellen, amely megsértette és nem tartotta be kötelezettségeit; TOVÁBBÁ ELHATÁROZ­ZUK, hogy “MAGYARORSZÁG IGAZSÁGÁNAK” az Egyesült Nemzetek révén felül kell kere­kednie! Elfogadtatott 1957. szeptem­ber 9.-én. A WILLIAM PENN FRATER­­NÁLIS EGYESÜLET IGAZGA­TÓSÁGA 436 Fourth Avenue Pittsburgh, Pennsylvania VARGA LAJOS elnök LÉNÁRT J. GYULA jegyző 9. Az Igazgatóság meg akar­ja örökiteni elismerését a Springdale-ben, 1957. szeptem­ber 8.-án, vasárnap tartott “Kick-Öff ’ bankettre vonatko­zólag, melyet a 296-V fiók a Springdale High School Foot­ball csapat tiszteletére adott a springdalei William^ Penn Ott­honban. Ez a lakoma nagysze­rűen kifejezésre juttatta a fra­­termalizmust, mely Springdal­­en uralkodik, amit legjobban bizonyít a springdalei polgári, üzleti és athletikai körök kép­viselőinek nagy számban való részvétele. 10. Az Igazgatóság sorra ve­szi a jelentéseket. Az Országos Kuglizómérkő­zések Bizottsága haladékot kért jelentése benyújtására, mivel az még további kidolgozásra szorul. 1) A központi elnök és köz­ponti szervező jelentését CHARLES központi szervező ol­vassa fel és azt elfogadták a további tárgyalás alapjául. Az Igazgatóság engedelmével RÉVÉSZ központi elnök külön szóbeli jelentést tett, amelyben köszönetét mondott az Igaz­gatóságnak, hogy lehetővé tet­ték ausztriai missziós útját, továbbá megköszönte MACK­ER alelnöknek, hogy vállalta helyettesitését távolléte alatt, mely 1957. május 16-án ért vé­get. Aztán kedvezően nyilatko­zott a “Milliót Májusban” ci­­mü tagszerzési verseny hallat­lan sikeréről és rámutatott ar­ra, hogy Egyesületünk történe­tében még nem fordult elő, hogy egy hónapon belül több mint egy milliónyi uj üzletet Írtak volna. Röviden megemlíti a Dayton, Ohioban tartott Or­szágos Kuglizóverseny átütő si­kerét és azzal a megállapítás­sal fejezte be beszédét, hogy Pennsylvania állam Insurance Department je nemrégen felül­vizsgálta Egyesületünk műkö­dését. Az Igazgatóság köszönettel vette tudomásul a központi elnök szóbeli jelentését. 2) A központi titkár és köz­ponti számvevő jelentését ez a két tisztviselő olvassa fel; az Igazgatóság tudomásul veszi és elfogadja azt a további tárgya­lás alapjául. 11. Megfelelően előterjesztett és pártolt indítványra, egyhan­gúlag elhatározta az Igazgató­ság, hogy ünnepi bankettel tiszteli meg a központi elnö­köt huszonöt évi lankadatlan buzgósággal és becsületesen végzett szolgálata évfordulója alkalmából. A bankett részle­teinek kidolgozását a Kérel­mek, Panaszok és Szuggesztiók Bizottságára bizták. 12. A következőktől jött üd­vözlő leveleket veszi az Igaz­gatóság köszönettel tudomásul: ifj. MILLER JÓZSEF, 59-V fiók, Scalp Level, Pa. 13-V fiók, Trenton, N. J. ANTAL Lajos, a 296-V fiók elnöke, MÁRTON Márton, a 36-V el­nöke, LUKÁCS István, ÜSZ­­TÖK István és TÓTH Wayne kerületi szervezők, mindannyi­an a 36-V fióktól, Detroit, Mi­chigan, BARANYI János, a 189-V fiók elnöke, Alliance, Ohio, SZABÓ Gyula és neje Flori­dából. SZABÓ János a chicagói 124-R fióknak volt ügykezelője. Mindketten hálás köszönetét mondanak az Igazgatóságnak és a központi tisztviselőknek szép levelükért, mellyel őket, ötvenéves házassági évforduló­juk alkalmával felköszöntötték. 3) A központi pénztárnok és Investment Manager jelenté­sét ez a két tisztviselő olvassa fel; a jelentést az Igazgatóság tudomásul veszi és további tár­gyalás alapjául elfogadja. 4) Az épületgondnok jelenté­sét SOMOGYI központi pénz­tárnok olvassa fel; az Igazgató­ság tudomásul veszi és további tárgyalás alapjául elfogadja. 5) A jogtanácsos jelentését BANES jogtanácsos olvassa fel; az Igazgatóság tudomásul veszi és elfogadja a további tárgya­lás alapjául. 6) A főorvos jelentése. Megjelent az Igazgatóság előtt Dr. GÖMÖRY C. Sámuel és felolvasta jelentését, melyet az Igazgatóság tudomásul vesz és azt a további tárgyalás alap­jául elfogadja. 7) Az Igazgatási Tanácsadó Bizottság (Management Con­sultant Committee) jelentését a Bizottság titkára olvassa fel és azt az Igazgatóság tudomá­sul veszi és elfogadja. 8) Egyesületünk hivatalos képviselete. RÉVÉSZ központi elnök je­lenti, hogy a következő gyűlé­seken vett részt: 1957. május 29. Első Segély Magyarországnak, New York, N. Y. 1957. junius 15 — Coordinat­ed Hungarian Relief, Inc., igaz­gatósági gyűlés, Pittsburgh, Pa. 1957. julius 18 — Coordinat­ed Hungarian Relief, Inc., gyű­lés, Washington, D. C.-ben. RÉVÉSZ központi elnök je­lenti továbbá, hogy az Ameri­kai Magyar Szövetség saját ott­hont vásárolt $37,000.00-ért, Washington, D. C.-ben. Az Igazgatóság köszönettel veszi tudomásul ezt a jelentést. 16. Az Ellenőrző Bizottság1 kérelmét illetőleg, hogy az igazgatósági gyűlésen megje­lenhessenek akkor, amikor a St. Nicholas 'Building helyén felépítendő épület tárgyalásá­ra kerül a sor, az Igazgatóság­nak az az egyhangú véleménye, hogy a kérelmet teljesiti, azon­ban csak mint megfigyelők ve­hetnek részt a gyűlésen, akik­nek joga van ahhoz, hogy meg­hallgassák őket, de nincs szava­zási joguk. 17. Az Igazgatóság ezután bizottságokra oszlik, éppúgy mint az előbbi időkben. A Pénzügyi Bizottság az Invest­ment Manager irodájában fog ülésezni, a Kérelmek, Panaszok és Szuggesztiók Bizottsága a , központi titkár irodájában és a Tervezési és Szervezési Bizott­ság a központi számvevő iro­dájában. Ugyanazok az igazga­tók és központi tisztviselők lesznek ezúttal is az egyes bi­zottságok tagjai, mint az utol­só igazgatósági gyűlésen, BÁL­LÁ igazgató kivételével, akit vLsszahelyeznek a Kérelmek, Panaszok és Szuggesztiók Bi­zottságába. 18. A BIZOTTSÁGOK JE­LENTÉSEI. Tekintve azt, hogy VARGA • igazgatósági elnök egyszers­mind jegyzője a Pénzügyi Bi­(Folytatása a 6-ik oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents