William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1957-05-01 / 5. szám

NAGY TÁRSADALMI ESEMÉNYÜNK: A GYŐZELMI LAKOMA ÉS TÁNC

12-IK OLDAL______________________________________William Penn________________________________________

LEVÉL EGY AMERIKAI BARÁTOMHOZ

KEDVES JOHNNY!

Megkaptam leveledet, köszönöm, hogy még gondolsz rám, hogy bátorítasz. Nagyon, nagyon köszönöm Neked, hogy felajánlod a segítségedet, de hidd el teljesen felesleges fáradoznod értem. Kár az időért, minket — köztük engem is — már töröltek a listáról, már nem vagyunk méltók arra, hogy Veled és veletek éljünk, hogy uj hazát szerezzünk — ha már a régiből kiűztek bennünket! Johnny, nagyon, nagyon fáj, hogy igy kell Írnom, de nemcsak a magam nevében irok Neked, hanem 25 ezer társam nevében, aki velem együtt került a két vasfüggöny közé. Mert ott vagyunk Johnny, akárhogy is meglepődsz ezen. Az egyiket azok húzták mögénk, akiknek a gyilkos golyójától Te mentettél meg azon az emlékezetes decemberi éjszakán, aki elsőnek vetted öledbe a kislányomat, aki a reményt, a szabadságot jelentetted akkor nekem — fiatal rózsaszínű arcoddal Te voltál nekem America, minden szabadság forrása és őre. Ma már sajnos máskép látok — hiszen Ti — bár biztos vagyok benne, hogy nem Te — húztátok a még kegyetlenebb vasfüggönyt elénk, mely végképp hazátlanokká, elkeseredettekké, gyermekeinket boldogtalanná tett. Johnny, rettenetes csalódás volt számomra a rideg “nem” amivel segélykiáltásunkra válaszoltatok! Hát nincs meg már a Szabadságszobor Nálatok — minden emberi jog örök szimbóluma? Hát ez lett az ünnepélyes Ígéretekből, a hozsánnázó sajtó üdvrivalgásából? Nem, és nem, nem hiszem, hogy meggondoltátok volna, mit cselekesztek; mikor egyetlen mozdulattal a reménytelenség börtönébe zártatok minket, mikor vaspáncélba zártátok a sziveteket mellyen nem hatol át a sirókorusunk hangja.

Johnny, nem ébredsz fel néha éjjel, a mi fogcsikorgatásunktól, asszonyaitok nem riadnak fel, a mi asszonyaink sírásától, nem gondoltok gyermekeinkre, a kislányomra, — akinek l , csokoládét adtál — hogy még néhány hónap és bánatos mosolytalan szemük örökké vádlóan fog Rátok nézni? Mi lesz belőlünk, hogy Ti is elhagytatok minket?

Nem akarok jogra hivatkozni, nem akarok vádolni, de mikor mi harcban álltunk, mikor mi puszta mellünk tártuk a gyilkos horda elé, akkor Ti tapsoltatok, mikor mi térdig jártunk a vérben és gyermekeink hulltak el a barbár golyóktól: akkor lelkesedtetek, mikor egy ország szine-java keresett menedéket, uj hazát fogadkoztatok! És most Johnny? Egy kis nép megtette a magáét, a történelem könyörtelen színpadán uj főszereplő áll a fényben, most Johnny nem akartok tudni rólunk? Megértem, jaj nagyon is értem, hogy ez a kis szerencsétlen hős nép már csak nem is paraszt a hatalmak sakktábláján, hogy már el lehet felejteni a nagy Ígéreteket, a tapsot, a hozsánnát, de Te Johnny el tudod felejteni a kislányom könynyes szemét, el tudjátok vájjon politikából felejteni, hogy szivetek van — és kötelességetek az egész szabad világ előtt, a jövőért, a nyugodt holnapért, a Te és az én gyermekem jövőjéért?

Akkor, mikor harcoltunk, értetek is harcoltunk Johnny — és Te büszke voltál erre. Most mikor a reménytelenség kínjait szenvedjük át — most pedig miattatok szenvedünk! Miért? Ki vállalja Nálatok a felelősséget azért ami velünk történt — és amire az az eltaposott szerencsétlen ország figyel most feszült idegszállal. Vigyázzatok Johnny, egész Közép-Európa, 100 millió ember előtt vizsgáztok, vájjon tényleg a szabadság hazája, legfőbb őre és támogatója vagytok-e! 100 millió ember nézi lélekzet fojtva, vájjon lehet-e reménye, tényleg a szabadság fénye világit-e feléjük a rabság komor éjszakájából. Vigyázzatok a “nemmel” — nagy a tét!

Johnny, kedves amerikai pajtásom, én most búcsúzom Tőled. Lehet, hogy soha, soha nem látjuk egymást, de egyet ne felejts legalább Te el, ne felejtsd el azokat a gyermekszemeket, melyekből a remény és bizalom sugárzott feléd és Amerikára, amit Te jelentettél nekünk. És menj el a Szabadság szoborhoz, tégy le egy kis csokor virágot a nevünkbe, akik hisznek a szabadságban, a szeretetben, adott szóban, és akik megingathatatlan harcosai annak az eszmének — amit Ti hisztek, valltok — de egy kicsit elfeledkeztetek róla.

Élj jól, és soha ne feledkezz meg rólunk,

Bécs, 1957. húsvéti

őszinte barátod

Lázár Miklós

egy menekült hírlapíró

Vendégszoba a Dayton-Biltmore Szállodában

Bemutathatnánk a Dayton-Biltmore lakosztályait^ társalgóit és más termeit, de talán jobban érdekli leendő vendégeinket, hogy milyen lesz a szóbájuk. A fenti képen látható egy tipikus vendégszoba: meghitt és otthonos.

A kugliversenyre és Testvériségi Napokra jövő vendégeink feltétlenül jól fogják érezni magukat ezekben a minden kényelemmel ellátott szobákban, Dayton városának legelőkelőbb szállodájában.

I * # *

A fenti levél Írója 1945-48-ig a Kis Újság cimü lapnál dolgozott. 1948. május 1-én jobboldali magatartásáért a laptól eltávolították s 1949. tavaszán kizárták az Újságíró és író szövetségből. 1949. szeptember 2-án letartóztatták mindszentista propaganda miatt. A vallatások során, mind a 10 kéz és lábkörmét letépték, valamennyi fogát megfúrták, többet letörtek. A tárgyalás során felmentették a kémkedés és hazaárulás vádja alól. Ennek ellenére bizonytalan idejű kényszermunkára utalták be a MÁVAG gyárba, ahol először mint segédmunkás vagonkirakó dolgozott, majd később szakmunkás lett, mint csőszerelő, lakatos és vontató-traktoros, majd talajkutató és olajfúró. 1956. október 22-én résztvett az Egyetemen az egyetemi ifjúság 16 pontjának a megszövegezésében. Résztvett az október 23-i tüntetésen, a Rádió előtt az elsők között volt, aki fegyvert szerzett és viszonozta az AVO-sok tüzét. Október 24-29 a Kilián laktanyában harcolt, meg is sebesült. Harcközben egy szovjet páncélost egyedül felgyújtott. Október 29-én parancsnoka volt annak a zsákmányolt páncélosnak, amely szétlőtte a Köztársaság-téri pártházat. 1956. november 1-től Futó Dezső v. országgyűlési képviselővel együtt a forradalom első nagy napilapját szerkesztette, a Kis Újságot. 1956. november 4-ike hajnalától a szovjet orvtámadás pillanatától kezdve újra fegyverrel harcolt a Corvin közben és ismét megsebesült.

1956. november 22-én letartóztatták és egy napig a Parlamentben őrizték Münnich Ferenc, a fegyveres erők miniszterének egyenes parancsára. Vád: ellenforradalom szervezése, kommunista ellenes magatartás. 1956. decemberében résztvett az azóta világfeltünést keltett budapesti “Nőtüntetés” megszervezésében, majd december 10-én — újbóli letartóztatása előtt Nyugat felé indult, Győrben és Csornán bujkált a rávadászó karhatalom elől, majd december 16-án átlépte a határt, feleségével és öt éves kislányával.

Forradalmi tevékenységéről a külföldi lapokban és híradó filmekben megjelent képek is tanúskodnak.

Buy U. S. Savings Bonds