William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1957-05-01 / 5. szám
1) A 14-ik ORSZÁGOS KUGLIZÓMÉRKŐZÉSRE!-■ °L°"-______________________________________________________________________________________________ William Penn _____________________________________________________________________________________” ■*“ 1 Journal of the William Penn Fraternal Association OFFICE OF PUBLICATION 7907 West Jefferson Ave. Detroit 17, Michigan PUBLISHED SEMIMONTHLY BY THE William Penn Fraternal Association Managing Editor: COLOMAN REVESZ Editors: JOHN SABO and ALBERT J. STELKOVICS Editor’s Office: *»d—442 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA. Telephone: COurt 1-3454 or 1-3455 All articles and changes of address should be sent to the WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada .................................. $1.00 a year Foreign Countries .................................................... $1.50 a year Entered as Second Class Matter at the Post Office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. PILLANATFÖLVÉTELEK Határtalan nagy az elkeseredés — szerintem teljes joggal — az ausztriai magyar menekültek között. Heteken, hónapokon át biztatták őket, szóban és írásban, hogy rövidesen, pár hét múlva rájuk kerül a sor s indulhatnak Amerikába, ahol biztos otthon, munka és szerető rokonok várják őket. Senkisem tudja megmagyarázna, egyik napról a másikra megváltozott a helyzet s egész egyszerűen leállították az eddigi rendszert s jelenleg az a helyzet, hogy csak olyanok mehetnek, akiknek vagy a szülője vagy a gyermeke már Amerikában van, valamint azok, akik tudományos képzettségüknél fogva, hasznot hajtanak majd az amerikai gazdasági életnek. És hozták ezt a “bölcs” intézkedést egyidőben, a Kádár kormány rendeletével, mely megszüntette a menekülteknek eddig biztosított amnestiát (?) s kimondja, hogy akik április 1-ig nem jelentkeznek hazatérésre, azok nem kerülik el büntetésüket. Az öngyilkossági kísérletek egész sora követte ezt a bölcs rendelkezést, többen el is pusztultak és ezrek meg ezrek előtt szomorú valósággá vált az a tudat, hogy minden reménységük, Amerikába vetett hitük, bizalmuk megint kútba esett . . . Evvel a rendelkezéssel a washingtoni bölcsek olyan kárt csináltak, amit ha billiókat áldoznak a “Voice of America”-ra meg a “Free Europe”-ra, akkor sem tudnak helyre hozni. * % * Jó volna tudni, kiknek a lelkén szárad az, hogy az igazi szabadságharcosok, akik bízva a nyugati ígéretekben életüket kockáztatták, nagyrészt még mindig itt vannak? Jó volna tudni azt is, hogy miként kerültek azon a címen, hogy ők menekültek, Amerika földjére ezrével azok, akiknek annyi közük volt a magyar szabadságharchoz, mint a hajdúnak a harangöntéshez? i Érdekes vo’na megállapítani, hogy miként jutottak százával — azon a címen, hogy ők magyar menekültek — Amerika földjére olyanok, akik már esztendők óta Bécsben éltek és magyarul egy kukkot sem tudnak? • * * * Dr. Stein, Bajorország munkaügyi minisztere kijelentette, hogyha Amerika nem változtatja meg a menekültek további beengedését letiltó rendelkezését, akkor a jövőben ők is megfontolás tárgyává teszik, hogy az ország területén müködhetnek-e amerikai rádió állomások, melyek közvetve vagy közvetlenül inspirálták a magyar nép szabadságharcának kitörését. * * * Hivatalos amerikai körök “bölcs” állítása szerint, mi már mindent megtettünk a menekültek megsegítése érdekében, hiszen már 31 ezret befogadtunk. Ugyanakkor elfelejtik megemlíteni, hogy a kis Svájc több mint 10 ezer menekültnek adott otthont, Svédországban ötezernél több menekült lelt ui otthonra s Anglia 20 ezernél több magyart bocsátott be, Canada több mint 17 ezer magyar előtt nyitotta meg kapuit. * sj: * Franciaországba közel 10,000 magyar került. A hozzám érkező levelek tele vannak panasszal. Soknak rosszabb a sorsa ott, mint Ausztriában volt. Éheznek, a fiatal fiukat mézes-mázos Ígéretekkel az Idegen Légióba sorozzák. í * * A menekültek sok helyen éheznek — de sok minden másra van pénz. A Rockefeller Foundation — állítólag — egy negyed millió dollárt adott egy uj, Bécsben meginduló magyar lapra. A baj csak az, hogy az uj lap Írógárdája azokból áll, akiknek az írásait a menekültek 98%-a kezébe sem veszi mert állításuk szerint hosszú esztendőkön át szolgai hűséggel dicshimnuszokat zengtek Rákosi és társai terroruralmáról. * * * Welsben felállítottak a magyar menekülteknek egy iparos tanonc iskolát. Az egyik tanár nagyon szerette az itókát. Többször figyelmeztették, hogy hagyja abba. Végre elbocsátották. Erre az iskola 160 tanulója sztrájkba lépett, elbarikádozták magukat s az osztrák csendőrségnek kellett rendet teremteni. Most már helyre állott a rend. * * * Egyszerű magyar ül előttem két gyermekével, 8 éves fiával 4 éves lányával. Könnyekkel szemében meséli, hogy felesége még november 4-én elszökött, otthagyva a két gyermekét és urát. Ma már Amerikában van, sőt ott összeállt már valakivel. Ők december 16-án lépték át Ausztria határát. Remélték, hogy itt megtalálják egymást. A “jószivü” édesanya azonban már Amerikában élvezte a menekülteknek kijáró meleg otthont. Mondom az embernek, ha felhatalmaz arra, feleségét, gyermekeinek anyját visszahozatom, hiszen hamis adatokkal került Amerikába. Gondolkozási időt kér. Másnap meglátogat, elmondja egész éjjel nem aludt, gondolkozott és arra az elhatározásra jutott, — hogy megbocsátani ugyan nem tud a feleségének, de gyermekei anyját még sem akarja börtönbe tétetni . . . * * Ahány nap, annyi tragédia bontakozik ki az ember előtt. Az ember sokszor csodálja, hogy 11 esztendei szenvedés után, az ezer veszéllyel teli menekülés végén, amit azután a csalódások egész sora követett, az emberek nem veszítették el hitüket és bizalmukat. Sokan azonban nem voltak elég erősek. Hazamentek. Szívesen fogadták őket, hazaengedték otthonukba, családjuk körébe. Már-már hittek abban, hogy Kádárék betartják amit Ígértek. Négy-öt nap múlva azután letartóztatták őket. Az amnestia rendeletet szigorúan betartották. Nem is a menekülés miatt fogták el őket. Koholt, légből kapott vádakat emeltek ellenük, pld., hogy 3 955. ápriüs 8-án “ezt és ezt” a kijelentést tették . . . És ennek ellenére mégis mennek haza, száz és ezer számra. Szomorú lehangoltsággal állapítják meg: “Nyugat éppen úgy becsapott bennünket, mint Kelet!” — “Egyik kutya — másik eb .. .” Révész Kálmán Menekült szemmel — a menekültekről . . . Bármilyen szokatlanul hangzik is ez a cim, mégsem határozhatom meg másképpen. Mióta átléptem az osztrák határt, kerek négy hónap telt el. Ez idő a’att bőven nyílt alkalmam megállapítani, hogy a mi szemünk nem úgy lát mint azoké, kik rendezett otthonokban, békés családi életet élnek. Mi menekültek idegen földön, otthon nélkül hányódunk: egyrészt a nagy reménységek, másrészt a bizonytalanság, maid meg a kétségbeesés között. De sok álmatlan éjszakáról, sírásról, sóhajtásról tanúskodnának a láger falak, ha beszélni tudnának. Kényszerű menekülésünk után igy telnek jelenlegi hónapjaink s nap, mint nap szomorúbbnak látjuk menekült sorsunkat. Ugyanis ennyi idő után sajnos lassan bizonysággá vált az a felismerés bennünk, hogy kevés kivétellel ma már csak mi látjuk igy. Mielőtt azonban erről beszélnék, szeretném elkerülni a félreértést. Tudatában vagyunk minden áldozatnak, melyet a világ hozott értünk. Az emberi segíteni akarás oly gigantikus méretekben bontakozott ki előttünk, hogy szinte éreztük az egész szabad emberiség szivének dobbanását felénk. Tudunk országokról, melyek a legáldozatosabb példával adóztak. Befogadták betegeinket, öregeinket, gyermekeinket: tehát azokat ölelték magukhoz, kik haszon nélkül valók. Az em’itett tények valamelyike minden államra vonatkozik és a hála érte — életünk végéig sem múlik el szivünkből.
