William Penn, 1956 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1956-02-01 / 2. szám
io-ie; oldal 1956. február 1. MEGVALÓSULT ALMOK 1886 — 1956 Irta: BENCZE JÁNOS William Penn * A Verhovay és Rákóczi egyletek egyesülése folytán létesült William Penn Fraternálís Egyesület, a Verhovay Segély Egylet megalakulásának 70-ik évében vette át annak a testvérsegitő munkának a folytatását, amelyet eddig a két egyesület külön-külön végzett hét évtizeden át, a tagság és az összmagyarság megelégedésére, Az 1956-dik esztendő tehát kétszeresen emlékezetes marad nemcsak az egyesületek, de az amerikai magyarság történelmében is. A jubiláns években szokás megemlékezni azokról az érdekes és fontos eseményekről, amelyek az egyesület történetében előfordultak. Hadd emlékezzem meg tehát azokról az örömet keltő eseményekről, amelyek sok évi egyleti szolgád latom ideje alatt történtek. A Verhovayak 50 esztendős évfordulója alkalmával kiadott "'EMLÉKKÖNYV” lapozgatása közben különösen megragadta figyelmemet, néhai Eördögh Elemér, pápai prelátus cikkének következő része: “Mint minden magyar alkotásnak múltja, a Verhovay Segély Egyletnek, — telve van megvalósult és meghiúsult tervekkel és álmokkal, sikerrel és csalódásokkal, küzdelmekkel és győzelmekkel, harcokkal és vereségekkel.” Eördögh Elemér, pápai prelátus jól ismerte a magyar egyesületek történetét, mert bizony telve voltak azok nemcsak szép tervekkel és álmokkal, de küzdelmekkel, harcokkal és csalódásokkal is. A cikk idézett részéből főképpen az “ÁLMOKKAL” szó ragadta meg figyelmemet, mert a Verhovayaknál a szép álmok sok esetben megvalósultak. A tizenhárom alapitó tagközül én még hármat személyesen is ismertem,— Pálinkás Mihály tagtárssal pedig, aki nemcsak alapító tagja, de első elnöke is volt a Verhovay Segély Egyletnek, több konvención és ünnepélyen találkoztam. Találkozásaink során sokszor említette, hogy az egylet megalakításának első éveiben az volt a legmesszebbmenő álma, hogy megérhesse azt az időt, amikor a magyar bányászok által alakított egyletnek ezer tagja lesz. Egyesületünk történelmében nagyon fontos esemény volt az 1929-ben tartott rendkívüli konvenció, öreg tagtársaim nem felejtették el bizonyára még máig sem, hogy ez előtt a konvenció előtt a magyar lapok hónapokon át Írtak egyesületünk befektetéseiről, ami azután a tagság körében olyan nagymérvű nyugtalanságot váltott ki, hogy az egylet érdekét szivén viselő Igazgatóság félve gondolt az egyesület jövendőjére. Ez a konvenció bízta rám a titkári teendők elvégzését. Még ma is jól emlékszem arra, hogy milyen nehezen szántam rá magamat a megtisztelő állás elfogadására. Tisztán láttam ugyanis, hogy a lapok által szellőztetett dolgok mennyire felháborították az egylet tagságát. Joggal féltem tehát, hogy vájjon képes leszek-e lecsillapítani a felizgatott kedélyeket és a tagságbizalmát visszaállítani. Pár év elteltével azután örömmel láttam, hogy a tagság véleménye a központi vezetőséggel szemben kedvezően megváltozott és akkor én is elkezdtem álmodozni az egylet jövőjéről. Az én legmerészebb álmom az volt, hogy megérhessem azt az időt, amikor egyesületünknek ötvenezer tagja lesz. 1933-ban pedig, amikor teljesidejü szervezőket állítottunk be uj tagok szerzésére, megtapasztaltuk, hogy rövid idő leforgása alatt szép eredményt értünk el. Révész Kálmán, akkor központi számvevőnk már .arról is álmodozott, hogy milyen nagyszerű lenne, ha biztosítási összegben el tudnánk érni a Standard Life Insurance Co.-ét, amelynek épületében annakidején központi irodát béreltünk. Az álmodozás a Verhovayaknál még ezzel sem ért véget. Később, — mint központi elnök — az ország minden részében sok olyan ünnepélyen vettem részt, amelyeken képviselve voltak a többi országos egyesületek osztályai is. Ilyen ünnepségek során többször intézték hozzám a kérdést, hogy “Miért nem egyesi tik már végre az országos egyleteket?” Nem egyszer bántottak meg olyan kijelentéssel, hogy “Azért nem valósulhat meg az egyesülés, mert a központi tisztviselők féltik állásukat.” Ezek a fej beütések érlelték meg bennem azt a komoly elhatározást, hogy bármikor, ha látom a lehetőségét az egyesülésnek, én leszek az első, aki a vele kapcsolatos tárgyalásokat megkezdi. Közel három évvel ezelőtt láttam meg először a komoly alkalmat, amikor a Rákóczi Egyesület központi tisztviselőivel bizalmas tanácskozást folytattam. A fentiek elmondása után megállapíthatjuk, hogy a Verhovayaknál a szép álmok teljesültek! Pálinkás Mihály, alapitó tag és első elnök megérte nemcsak az ezres, de az 50 ezres taglétszámot is. Én megértem nemcsak az ötven, de a hatvan ezres taglétszámot is. Révész Kálmán pedig még előbb megérte azt, hogy a Standard Life Ins. Co.-t nemcsak utolértük biztosítási őszszegben, de túl is haladtuk. És végül teljesült a sokak álma is: a Verhovay és Rákóczi tábor egyesült. Mondanom sem kell talán, hogy ezeknek a szép álmoknak beteljesülése tudatában boldogan mentem nyugalomba. Egyesületünk vezetőségétől és tagtársaitól azzal a szivből jövő jó kívánsággal búcsúzom, hogy az álmok a William Penn Fraternális Egyesületnél is úgy valósuljanak meg, ahogyan megvalósultak a Verhovay Segély Egyletnél.----------'^51*5---------• Most, hogy az iskolák kapui újra megnyíltak, legalább egy millió gyermek nem ment viszsza, hogy befejezze a high schoolt. Esztendők múlva fogják majd érezni annak hiányát, hogy iskolai tanulmányukat nem fejezték be. Kár, hogy sok szülő megengedi ezt gyermekének. Ünneplő lelkünk szálljon messze múltba el Mikor a magyar most is méltán ünnepel Naggyá fölépült alkotást, melynek nevét Ajkán hordozza s áldja — három nemzedék. Amikor született, még villanyfény helyett — Tárnákban — mécses pisla lángja reszketett S hajszolt öszvér vonszolta a kocsit, szenet, Melyért a bányász, ott lenn, verejtékezett... A betegségben, bajban — nem volt még segély S nem nézték, hogy a munkából kidőlt hogy' él. Öszvér? az volt elég, olcsón pótolható... S uj munkástömeget — hozott minden hajó! Am — testvérszeretettől lángoltak a szivek Tele a vággyal, hogy — ha kell — segítsenek Betegségében a testvéren: magyaron S családján, ha már ráborult a sirhalom ... A nemes eszmét, vágyat igy követte tett És e — magyart segítő — vár megszületett, Habár szegényes bányász-otthonokban, itt. Hogy lelkesen vigyék előre dolgait. S — miként a parányi kis magból, ha kikéi, Megnő a fa, mely századokig is elél — íme: milyen naggyá lett a kis alkotás, Amelyet fölkarolt — a szorgalom s tudás! Mert a tudás és rendszer nélkül — nem lehet Naggyá építeni már intézményeket, Sőt — nagy alkotás is gyakran a porba hull. Ha a tudást — nem használják föl alapul! Ez ünnepen tehát hálás emlékezet Illesse a lelkes, szép régi kezdetet És áldja a bölcs alapítók szent porát. . .! De a babért mindazoknak is adja át, Akiknek halhatatlan érdeme lehet, Hogy büszke érzés hatja át ez ünnepet...
