William Penn Life, 2002 (37. évfolyam, 1-11. szám)

2002-12-01 / 11. szám

Ady Endre

' II. Rész

Magyar Nyelv

ADY A SZERELEM MELLETT sokat phoarazott az "Ös Kaján"-nal. Életmámorának egyik szitója bor volt. Az izét is szerette, de elsősorban a mámora kellett, vagy méginkább a mámorából való hihetetlen szenzibilis ébredés. Hatására a mélytudat világában kigyulladtak a fények, s igy születtek meg a mámort, az életörömét daloló versei, köztük is a legmegrázóbbak egyike Az ös Kaján. Ez a hatalmas En-vers, ex a nagy pszihológiai hitellel felépített alkotás egyszerre fogja össze mindazt, ami Adyt kínozta: ha a magán-élet felöl nézzük, benne van Ady önpusztító élete, ha azonban lírájára gondolva figyelünk a költö kérdéseire, még is csak a "mit ér az Ember, ha magyar?" - gyötrelmet halljuk ki belőle.

S Ady volt az, aki a lira síkjára emelte a Hatalom, a Siker, a minden emberi magasság szimbólumát jelentő: PÉNZT. A pénzt, amit rajongva szeretett. Nemcsak mint vásárlási eszközt, hiszen több mámort és több szerelmet már úgy sem birt volna el; neki a pénz is hatalom-vágyának, beérkezettségének, választott vezérvoltának dokumentálására kellett:

Gálád vagyok? - Gálád az élet.

Büve miért nincs az Igének?

Vággyal, kinnal miért gyötör pénzes gyönyör?

írott kövem dobom a mélybe,

Megreng a föld sok ezer évre,

S késői, bűnös, bús szemek - megértenek.

S aki ezeket irta, figyelmet vár, s ha Ady Endre - rögtönös behódolást; ö már megjárta érte a maga nevelő stációit: Debrecent, Nagyváradot, Párizst, már megizlelte a kamasz csatangolások mámorát, a nagy Szerelmet, s közben az európai

Kerékgyártó Barbara

irodalomban is széttekintett, és látta, hogy Ábrányi Emilen túl is van irodalom:

Dajka vagyok, bö, magyar emlős No, sok rim-pólyás, gyönge gyermek, Gyertek hát a mellemre, gyertek. Szívjátok el sok-vérü szómat, tanuljatok el az erőmet; igy nőnek a kicsik, igy nőnek.

S bámulom majd a daliákat kik nőttek az én szivem kosztján,

Én száraz dajka, agg oroszlán.

De minderre Magyarország csak a vállát vonogatja, s gúnyos megjegyzések pipafüstjét eregeti az új bolondériak felé.

Ady a radikális szerkesztő, akinek még nincs jó véleménye Magyarországról, s aki Párizst szereti s ismeri a magyarok és a maga líráját, már a holnap elé vágva igy ágrándozik:

Kincstermemben, hol állna a trón, arany dobogón,

Lelki-pórok szürke hadához igy szólna a szóm:

"No falka, most má szép a dalom ?

Itt a hatalom.

Kórusban bőgitek a himnuszt, hogyha akarom.

. ..Király megy, ruhátok se érje, amig elvonul.

Király helyett azonban a Hortobágy poétájának látva magát igy tör ki belőle a keserűség:

Kun-fajta, nagyszemü legény volt Kinzottja, sok-sok méla vágynak, Csordát őrzött, és nekivágott,

A hires magyar Hortobágynak. Alkonyotok és délibábok Megfogták százszor is a lelkét De ha virág nőtt a szivében A csorda népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,

Gondolt virágra, borra, nőre

Minden más táján e világnak,

Szent bajnok lett volna belőle.

.. .de ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra s a csordára nézett Eltemette rögtön a nótát,

Káromkodott, vagy fütyörészett.

S Ady többet káromkodik, mint fütyörészik. Nagy halott ugar ez az irodalom, s a költö szemében Ugar az egész ország. Nyugat fáklyája s új dalok kellenének ide, amire "Pusztaszer" is felfülel.

S amikor Dévényéi betörő verseskötete ellen kórusban riad a nemzeti gránittömbön állók tiltakozó szava, s füléig jút a mindennél sértőbb vád: nem magyar!, - haragja nem ismer határt.

Ös Napkelet olyannak álmodta, amilyen én vagyok:

Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek, Kegyetlennek, de ki elvérzik egy gondolaton.

Ös Napkelet ilyennek álomdta: Merésznek, újnak,

Nemes, öröknagy gyermeknek, Nap-lelkünek, szomjasnak, búsitónak, nyugtalan vitéznek, egy szerencsétlen, igaz Isten, fájdalmas, megpróbált remekének, Nap-fiának, magyarnak.

(S az álmosoknak, piszkosoknak, Korcsoknak és cifrálkodóknak, félig élőknek,

habzó szájúaknak, magyarkodóknak, köd-evőknek,

Svábokból jött magyaroknak Én nem vagyok magyar?!)

14

William l’cnn Life, December 2002