William Penn Life, 2000 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2000-03-01 / 3. szám
figuráiban. Máig sincs eposzunk, melyben bájoló szépségnek és nevettető csúnyaságnak, fiatalságnak és öregségnek ilyen pazar ellentéte volna. Tréfás diákcsiny ez az egész. Csak a dévaj jókedv sziporkázik itt, erkölestelen szó elvétve sem akad, csupán néha nevükön neveznek természetes dolgokat. A Dorottya után csak kétszer sikerül rokonhangon a magyar szatíra: Hely hiánya miatt ebből a műből most sajnos nem idézhetek. A rövidre szabott helyettesítői megbízatás lejártávai a költő azonban ismét vándorbotra jut. Már régen lemondott arról, hogy alkalmazkodjék kora megutált társadalmához: "ha irok is - Írja egyik barátjának - aminthogy én már annélkül nem tarthatom fel lételemet, - irok a boldogabb maradékoknak, irok a 20.ik századnak, amelyben a magyar vagy igazán magyar lesz, vagy igazán semmi sem." - Irt hát, mint mondottam - nekünk Búcsút mondva Somogy megyének, az előtte "holtig édes vármegyének", 18.-ik századunk legnagyobb bohém-ja két forinttal indul útnak, de azért jút alkalma Baranya és Bács vármegyéket is is kitapasztalnia. Haza megy - Debrecenbe. A kollégiumi hajótörés emlékével hagyja el szülővárosát, Lilla hűtlenségének még gyászosabb emlékével kerül ide vissza. Haza jön, de igazán nem Debrecenbe, hanem az édesanyjához. A szegény özvegy ezalatt remény és lemondás közt élte át a hosszú, üres éveket. Tovább olvasta fiatal kosztosainak kedves szerzőit, és aggodalmak közt ápolta kisebbik fiát Józsefet; József előbb falusi jegyző, majd ispán volt, s most ö is idejött - meghalni. Az anya ismeri már a szakadozott köhécselést, a változó étvágyat, a növekvő elgyöngülést - igy temette el a java éveiben élő férjét, s igy fogja eltemetni most kisebbik gyermekét is. A nagyobbik fiú, Mihály is immár itthon. Kitünően érzi itt magát: "hazajöttem, csekély örökségembe, - Írja. De amelyet megtanultam elégnek tartani. Itt a magányosságba eltemetve élek magamnak, s hazámnak, fordítván, olvasgatván, elmélkedvén: az irigy fél nem talál ősi nádfedelem között, s a bigottnak sziszegési könyvem közé be nem hallanak. Érzem, hogy az esmeretlen csendességbe lelkem is, mely a szerencse hányása közt törpévé lett, óriásodni kezd, látom, hogy a nagy lelkek újjal hinak maguk fele, s integetnek." Dolgozik éjjelnappa!, azzal a heves energiával, melyre csak ö volt képes, s ha belefárad, napokig pihen, szórakozik, vagy alszik. A kollégiummal nem békült ki. Fölöslegesnek tartott szigorúsága még mindig fáj neki. Tudós tanárairól azonban most is nagy tisztelettel emlékezik meg. Gyakori kirándulásaitól megerősödve és felfrissülva, derült kedvvel és elun ' edö lélekkel rendezi kész verses gyűjteményeit a Ta\ i az Ödakat, a Lilla verseket, az Alkalmatosságra irottk >t, és az Anakreoni dalokat. Lilla elé irt ajánló odúja mutatja azt a mély megindulását, mely kedve-sére goldolván csupán, lelkét még most is marja: Mint a kö meredten állék Egy ledült boltozaton És mikor sorsom elválik, rámjajdult a Balaton. Debrecenben szoros barátság fűzte Fazekas Mihályhoz a Ludas Matyi Írójához és Földi János doktorhoz, a nyelvtudós költőhöz, akinél még Kölcsey is végzetes befolyást tulajdonit Csokonai nyelvhasználatára. A költő hálásan ragaszkodik tudós barátjához, és ennek 1801- ben bekövetkezett halálakor, megrendült lélekkel siratja el. Dr. Földi sirhalma felett cimü verse ennek a mélységes barátságnak s a felette érzett veszteségnek legszebb emberi és költői megnyilvánulása. Olvassunk belőle: Te tiszta polgár, vig, egyenes barát Mély tudományú, tiszta eszü valál. Hempelyge roppant lélék apró tested erejébe, nemes barátom! Mégis becstelen, puszta bogács fedi Hadház homokján szent tetemid helyét, Még sincs, ki lantján a Dunához igy keseregne: Kimula Földi! Nincsen! De nyugodj e ligetek megett Nyugodj dicső test: én vélem is csak igy Bánik hazám, bár drága vérem érte f oly, Érte fogy, érte hül meg. Lesz még az a kor, melybe felettem is Egy hiv magyarnak lantja zokogni fog S ezt mondja népünk: Oh, mért nem éltek Ez emberi századunkban ?! Mostmár csak költői álmának szeretett volna élni. Főként egy nagy honfoglaláskori eposz, az Árpádiász elkészítésén fáradozott. Az alkotó nyugalom azonban most sem juthatott osztályrészéül - házuk leég a tüdöbaj elhatalmasodik rajta, anyagi helyzete egyre siralmasabbá válik. 1804, áprilisában gróf Rhédey Lajos feleségének temetésén, Nagyváradon, lázas-betegen halotti búcsúztatót olvasott fel. Megfázik, tüdőgyulladást kap, és súlyos állapotban tér vissza Debrecenbe. A gróf költő tudta nélkül, megcsonkítva adatta ki a Lélek halhatatlansága cimü hatalmas költeményét, s fizetésképpen Csokonainak 100 Forintot küldött csupán. A hátralévő 1804-es év hónapjait a nagy beteg költő majdnem végig ágyban tölti, mig 1805, január 28-án -195 évvel ezelőtt, -32 éves költőt a betegség sírba dönti. így temeti el özvegy édesanyja második imádott fiát is, ki az ö büszkesége dicsősége volt. Azután rendezgetni kezdi az elhúnyt kéziratait, s írni készül róla; elég gyakorlott, hajlott, öreg betűkkel többek között ezeket írja: "az én kedves fiam soha szavával, annyival kevésbe .^Jekedeteivel meg nem szomoritott; minden baját csendesen hordozta, és az volt legnehezebb előtte, hogy én is vele együtt éreztem mindezeket." Csokonai temetésén résztvett Kazinczy is, s a kollégium diákjainak sorában az ifjú Kölcsey. Ma utcák, színházak, mozik elnevezései hirdetik "e jámbor magyar" örök dicsőségét minden részén e Hilluat l'i'iiii Lile, M<i. cn ... 15
