William Penn Life, 2000 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2000-02-01 / 2. szám
Csokonai Vitéz Mihály egy / 8.-ik századi “jámbor magyar” Kerékgyártó Barbara 1999-BEN MÚLT ÉPPEN TÍZ esztendeje annak, hogy cikkünket, illetve magyar oldalunkat Csokonai gyönyörű mondatával, illetve mondásával ékesitve indítottuk el, a közben megújult újságunkon keresztül. Az újítás során ez a mondat is felére csökkent ugyan, de hűséges olvasóim szivében minden bizonnyal él e mondat második része is. (Mármint hogy: édes nemzetünknek nyele.) Ez az évforduló késztetett most engem arra, hogy Csokonait versein keresztül olvasóinknak úgy mutassam be, mint ahogyan azt sok viszontagsága mellet a 18.-ik században ö elképzelte: és hogy emlékezzen rá ez a nemzedék is, oly áhítattal és szeretettel, mint ahogyan ö gondolt ránk, késő nemzedékre, várva, hogy hűséges odaadását mi megemlegessük. Hát ime most mi azt tesszük. Kevés nagy írónk, nagy költőnk diesekedhetik fájdalommentes, könyöradományok nélküli élettel, s ezek közül is rövidreszabott életű Csokonainkat érte a legtöbb belőlük. Kis vityillóban, Debrecen városában született, 1773-ban. Édesapját, ki borbély és egyszemélyben, a kornak megfelelően, sebész is volt, korán elvitte a tüdöbaj. Édesanyja, hogy kis vagyonához ne kelljen nyúlnia, kosztos diákokat fogadva nevelte féltve ör~ött kincseit: Mihályt és Józsefet. Mihály koraérett, majdnem csodagyerek. Négy éves korában magától megtanul olvasni, 5 éves korában már verselget. Hihetetlen gyorsan tanul később is, s ritka emlékezőtehetsége, utánzóképessége bámulatba ejti környezetét. Az otthoni agyonkényesztetést Debreceni diákévei alatt, a szigorú iskolapadok között is tovább élvezi. Tanárai megkülönböztetett figyelemmel veszik körül a fiatal zsenit, aki kötelező versgyakorlatok helyett, szabadon választott időben lepheti meg őket korai verselgetésének gyöngyszemeivel. S hogy magát otthon kellően kipihenhesse, meg van az a szabadalma, hogy egy órával később mehessen az iskolaórákra. így érthető, hogy a minden oldalról kényesztetéshez szokott ifjú a fegyelem kényszerét soha meg nem szokja, sőt kifejezetten utálja. Életének sok kellemetlen epizódja vezethető vissza, s tekinthető ebből eredőnek. Csokonai korai tehetségére igen jellemző első nagyobb müve, melyet 18 éves siheder korában irt, Homér után átültetve, mint ö maga mondja, 4 pipa dohányban. (Négy felvonásban.) Nyelve és verselése a költő fiatal korához képest csodálatosan önkénytes és folyamatos. A felfohászkodás benne igy hangzik: Míg elkezdeném énekem Instálom a múzsámat, Pindusi dohámyal nekem Töltse meg a pipámat, Hogy kezdhessek énekembe, melyet minap Hevertemben firkáltam a térdemen. A kollégiummal bekövetkező összecsapása, fentikben elmondottakból folyólag is, szinte elkerülhetetlen. A minden oldalról jövő kényeztetést élvező, korán hírnévre szert tett ifjú, nem tud ellenáallni a természetéből is fakadó féktelen rakoncátlanságnak; unja a kollégium szűk falát, szigorú rendszabályát, s fttyet hányva tanárai jóindulatú kérésének, saját maga alkotja törvényeit, teljesen felrúgva vele az itt kialakult, s meg-szokott szabályokat. Az összecsapás elkerülhetetlen. A kollégium tanácsa többszöri megbocsájtás, lelkére való beszéd után, végül is kénytelen öt elbocsájtani az iskola kötelékéből. Jellemző Csokonai szabadosságára, hogy még a tanács döntése előtt ékesszólóan elbúcsúzik rábízott osztályától, s a kicsapatást biztosra véve, ugyanakkor ö is beadja kérvényét, mely tanári állásának felmentését tartalmazza. - Elbocsájtásán már mindez, sajnos, semmit sem segített. A kicsapatás a kóbor poéta életét juttatja osztályrészéül, s ettől kezdve keserves küzdelmet kell vívnia nemcsak müvei kiadatásáért, hanem a puszta megélhetéséért is. Debrecen után Sárospatakot próbálja. Jogot tanul, de ezt ott hagyja miután csakhamar tapasztalja, hogy az ö mozgalmas elméjét a jog tudománya nem tudja lekötni. Romlatlan természete, természetes erkölese nem vesz be semmiféle szokást, "tyranntörvényt". Élt, ahogy művészete és hangulata megkívánta. Nincs más tekintély előtte, csak a költészet és a tudományok. S ha alul maradt is, költői lelke szárnyát senki és semmi nem szegte ketté. Át tud bújni a társadalmi kényszer kuleslyukain, s a kötelező álszenteskedés szűk kéményein lovagol ki álomparipán a szabad életbe. Két élete volt: az egyik ott vergődött a mellfullasztó hétköznapokban, a másik a költészet nemtöivel enyelgett, idegen szépségeket kóstolgatott, a világirodalom legszebb tájait járta be egy-egy Ízért, illatfoszlányért; sofelé kóstolgatott, s egy sereg idegen hatást olvasztott költészetébe, de nagy verseiben mindig eredeti, akár csak világnézete. Egy sereg poétától tanul: Rousseau küldi a természetbe, de ez a természet is magyar marad, mint magánya, s mint nyelve, 12 Hilliia Pfii Lili, February 2000
