William Penn Life, 1999 (34. évfolyam, 2-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
^Magyar Nyeto Amerikai Magyarság Kerékgyártó Barbara A tizenkilencedik század-elején Amerika földjére özönlő magyar kivándorlók a magyar föld, a magyar élet, a magyar nincstelenség számüzöttjeinek tartották magukat. Úgy érezték, hogy ott kell hagyni szülőhazájukat, a magyar rónát, a magyar falut, családjukat, a gyermekkor emlékeit, mindent, ami magyarrá tette őket, mert az otthon céltalan, reménytelen vergődéséből csak egy kivezető utat láttak: az Amerikába vezetőt. Az Amerikában reájuk váró jobb sors reménysége késztette őket a kivándorlásra. Közvetlenül nem okoltak senkit, legkevésbé magát a szülőhazát. - így, ennek tudatában vállaltak közösséget a múlttal, a negyvennyolcas hőskor politikai menekültjeivel, az emigránsokkal is, akik közül még éltek jónéhányan Amerikában. Nem tettek különbséget politikai és gazdasági kivándorlás kényszerültjei között, üldözötteknek érezték magukat, különösen eleinte, amerikai tartózkodásuk első éveiben, amikor a kenyér megszerzése bizony nem volt könnyű. Kossuthban, a minden idők legnagyobb magyar számüzöttjében látták mindannyian vezérüket. Az ö eszméire, az ö elveire esküdtek, vele éltek lelki közösségben és politikai eszményképeik is a Kossuth elveirért küzdő magyar ellenzék vezérei voltak. Az eltéphetetlen lelki kapocs tehát megvolt az amerikai magyarság és Kossuth Lajos között. Hogy van az, hogy Kossuth mégis csak oly ritkán szólal meg, és alig egyszerkétszer küldött üzenetet legfanatikusabb kiveinek: az amerikai magyarságnak? - Mi volt, mi lehetett az oka annak, hogy az amerikai magyarság egykori vezetői nem keres-ték gyakrabban a közvetlen kapcsolatot Kossuth Lajossal? - Úgy igaz, hogy Kossuth is elszigetelte magát a világtól. Remete életének csendjét csak a legritkább esetben törte meg. Nem avatkozott Magyarország belügyeibe, nem agitált külföldön neve abszolút tekintélyével az uralkodójával "kibékült" magyar nemzet ellen; a magyar népre bízta sorsának kiépítését, és már csak szimbólum volt, fenséges szimbóluma a megalkuvást nem türö elvhüségnek: világító torony a némaság szigetén... Mert mintha valóban némaságot fogadott volna Kossuth. A múltban és a múltnak élt, és ezért nem hallatta szavát politikai kérdésekben. Nem irt politikai vonatkozású levelet 1867 után az Amerikában letelepedett emigránsoknak, híveinek sem. - És az amerikai magyarság történetében sem akart irányitó szerepet vállalni. Megnyilatkozásairól alig tudunk, és úgy látszik a régi amerikai magyar újságok szerkesztői, az amerikai magyar mozgalmak vezetői is csak a legritkább esetben mertek bátorításért, üzenetért fordulni hozzá. De irt egy levelet Kossuth Turinból 1888, febrúárjában Vilmos N. Loew-nak, a magyar költők akkori kiváló fordítójának, aki akkor vezető szerepet játszott a new yorki magyarság életében. A Magyarországból megindult ijesztő mérvű kivándorlásról és az amerikai magyarság sorsáról nyiltakozik- a ma már teljesen valóra is vált - jövöbelátással. Ezt írja levelében: "Engem az újabbkori tömeges, s a magyarságra is kiterjedő kivándorlás hazámból Amerikába mondhatatlanul aggaszt és mélyen elszomorit. Nem politikai kényszerüségü menekülés, hanem hazát cserélő kivándorlás forog fenn. Aggasztó dolog ez, mert kórjel, mely arra mutat, hogy szegény magyar hazám már nemcsak politikailag, de közgazdaságilag is súlyosan beteg. "Tudom, hogy Önök Amerikában iparkodnak a kivándorolt magyarok magyarságát az elmúlástól megóvni, de nemzedékröl-nemzedékre a kivándorolt magyarok magyarsága csak úgy lehetne Amerikában fenntartható, ha vagy tömegekben együtt lakva, magyar községeket alkotnának, vagy pedig magyarságuk, - amitől Isten őrizzen, - új, meg új kivándorlók által folyton felfrissittetnék. Ennélkül az amerikai magyarság az idegen anya, idegen környezet nyelvébe, szellemébe, szokásaiba, a második nemzedéknél már beolvad. "Számos levelet kaptam én Amerikából, egykori magyar menekülteknek amerikai anyától született fiaitól, kiken annyira nincs már semmi nyoma magyar 18 William Penn Lift, March 1999
