William Penn Life, 1992 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1992-10-01 / 10. szám

October 1992, William Penn Life, Page 3

EDE £ MEI1ZETEDIMEI IWELVE..”

Ünnepi megemlékezés 1956 napjairól

Kerekgyártó Barbara

A Magyar Oldal Tudósítója

Zokogni szeretnék. Ezzel a címmel jelent meg 1956 október 30-án az akkor születő IGAZSÁG című forradalmi lapban a magyar irodalom nagy öregjének Füst Milánnak pár sora: "Nacionalizmus-e az, -írja-, ha valaki tönkretett, agyongyötört, megcsonkított, szegény kis magyar hazája sorsán annyi év után sírva fakad? - Ez a fogalom, hogy hazám, nem légből kapott koholmány. Az "áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell” - ez sem as. Egyike ez a legnemesebb szív örökérvényű figyelmeztetéseinek. A szivem vérzik ... és nem tudom mit kellene mondanom ennek a csodálatos magyar ifjúságnak.”

De nemcsak az idős nemzedék szólal meg látva 1956 forradalmi ifjúságát. Megszólalnak az ifjabb generációk is. S a forradalom gyermekeihez ilyen versek születnek:

"Ifjúság, legtisztább hatalom, szörnyeteg ágyúnál, Véreb-védte határ aknamezőinél s falnál százszorta erősebb, Terólad zúgjon a szél. Nincs diadalmasabb nálad, mert Te a JÖVŐ vagy. . . .” Ezekben a nopokban rajtunk van a világ szeme, "s fejünk felett az idő órái ingnak, s ütnek. Itt az idő a boldogságra szegény magyar, te ezeréves árva, te mindöröktől fogva mostoha.”

"S mit akar már az ármány ott, ahol egy nép küzd magáért árván?” És megszólalnak sorban a világ minden országában élő költők, hires Írók is, hogy felhívják a világ figyelmét a Dávid és Góliát vérfagyasztó harcára, s bevallják töredelmesen: "tennünk nekünk nem szabad, hisz tenni nem lehet, s mert tennünk nem szabad—bár hitetlenek vagyunk—térdünkre hullva értetek könyörgünk.”

A röpke, pillanatnyi szabadságot, a szinte percnyi fellélegzést a fojtogató nyomás alól minden utcasarkon, városon és falun virág, és csók, könnyes, remegő kézszoritás követi. Az emberek remélnek és hisznek; az újságok csodálatos híreket közölnek. . . "Nagy Imre és a miniszterek beszélgetnek a vidéki és fővárosi forradalmi tanácsok küldötteivel. A parázs vita középpontjában egy kérdés áll: mikor vonulnak ki a szovjet csapatok Budapestről? - Mert hiába minden ígéret; minden szó annyit ér csak, amennyi abból megvalósul. Ettől függ az emberek bizalma a kormány és Nagy Imre iránt.”

"Soha a történelem folyamán nem volt még ennyire egy test, egy lélek ez a nemzet- mondotta Féja Géza a magyar függetlenséget hirdető újonnan születő Békés megyei rádióállomásban- Ott a barikádokon, a pesti utcán véres nemzeti zászlók alatt tudta mindenki, hogy mi a feladata.; nem kellett parancsszó, nem kellett biztatás; ha valaki elesett öten álltak a helyébe ... a nemzeti egység most lett élő valósággá ...”

"S a betört kirakatok mögött ott voltak a fehérneműk, kabátok, harisnyák és pullóverek, szoknyák és cipők, s az úton a tüntetők, a felkelők, és az egyszerű járókelők tömege... s az árukhoz nem nyúlt senkise.-” Írja Kovács Erzsébet a Magyar Szabadság hasábjain. S látott ilyen feliratokat is: "Az árút a bolt dolgozói rakták el, semmi sem hiányzott....” Vagy ilyet: "Az árút nem a felkelők vitték el, hanem a ház lakói vették át megőrzésre.”

A felkelők, a forradalmárok, nem szennyezték be kezüket rablott holmikkal, s nem akartak foltot hagyni a tiszta forradalom nevén.

"Tíz nap szabadság? - Tizenegy! Csók szívre minden pillanat! És nem volt többé szégyen az, hogy a magyar nép fia vagy!” - irta végtelen boldogsággal Szabó Lőrinc.

S rólunk beszélnek minden nyelven. Sikong az éter és csodál. Dávid harcol Góliát ellen. S úgy született a szabadság, hogy a "pesti útcán húllt a vér.” És a távolbaszakadt magyar Írók és költők ajkán is felzeng a dal; lelkiismeretfurdalásosan is, igy:

Énnekem semmi nem jutott.

Nem kell falak mögött lapulnom és szégellnem ha megfutok.

Csak toliam van és papirom, egyéb már nem maradt nekem.

Nem kell halottat látnom, siratnom és elkerül a félelem.

Pedig oly mindegy most, hogy rimel-e a versek bármelyik sora,

Mikor kicsorgó élet-szinnel vegyül ma Budapest pora.

(Csíki Ágnes Mária)

November 3-án azonban már minden szabad magyar rádió rendkívüli hírekkel jelentkezik. Ezek szerint Záhonynál két orosz páncélvonat jött át a határon a piros jelzés ellennére! és hogy nagyszámú szovjet vasutas vette volna át a Záhony Nyíregyháza közti vasútvonalat.

Hasonló hírek érkeznek a miskolci és debreceni rádió adóktól is. . . . És november 4.-én a Szabad Kossuth Rádióban Nagy Imre miniszterelnök szól a magyar néphez: "Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

E jelentést ezután 2 percenként megismételték a világ minden nyelvén. Újabb vészjósló hir következik, miszerint Maiéter Pál honvédelmi minisztert Kovács István vezérkari főnököt, és a magyar katonai küldöttség többi tárgyalásra indult tagjait a szovjet hadseregparancsnokság színhelyén letartóztatták és ott tartották.

És elhangzik a Magyar írók Szövetségének felhívása "a világ minden írójához, tudósához, minden írószövetségéhez, akadémiájához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez. Segítsetek Magyarországon. Segítsetek, Segítsetek!” - Hasztalanul. Nem jött segítség. S elkezdődik a menekülés, az öldöklés, az üldöztetés, a pokol. És "elindultunk, és néztük hogy dörög egy helikopter a város fölött. Kocsikon fegyver, tankok, katonák vonultak a Szabadság hídon át. A rádióban dobolt a gyászzene, szél fújt - a város vad lélegzete. . . . S nem tudtuk, hogy ki ölt, és ki a holt? Hullt az eső - halottak napja volt.” - És a győzelem hangjai elnémulnak, és helyet kell adni a temetési szertartásnak, hogy elsirassuk, eltemessük azokat a hősöket, fiatal életeket, akik az egész nagyvilágnak mutatták meg, hogy egy szegény, kis ország hű fia milyen kitartóan és milyen elszánt bátorsággal tud kiállni a szabadságért, a hazájáért - és hogy kiállása és hite nem volt szalmaláng, mert fiatal mellükkel állva maradtak a vas előtt.. . . S vallanak a "Tizenöt-húszéves halottak.”

Támadó tííz voltunk, hús halottak lettünk.

Hajnalló hitünkről, fegyverfogó kézzel tanúságot tettünk. . . .

Golyóverte testünk lankadó lankái,

Holt anyaggá hülnek, gránátot

markoló, kimarjuk karjaink jéggé merevülnek.

(Buda Ferenc.)

Mi lesz velünk? - Nincs felelet, csak a vér van, csak a gyász.... "S a határon át özönlenek az idegen katonák, s hazánk zúzott szivén a vér görcsös, sajgó csomókba alvad. Rőtcsillagos, kövér tankok teremtenek nyugalmat.”

S megindul a menekültáradat. "S a menekültek beszélnek - Írja Márai Sándor nemrég elhunyt nagy írónk, maga is menekült.” Kérem, mondja egy idősebb ember, ügyvéd, nagyon gyorsan történt minden.

"Azt hittük, hogy az oroszok beleegyeztek a tényékbe, s olyasféle státuszunk lesz, mint Ausztriának. Vagy valami hasonló. . . . Ha abban a tiz napban bejön az Egyesült Nemzetek küldöttsége Magyarországra, ahogy Nagy Imre és Mindszenty prímás kérték . .. minden másképp alakulhatott volna, a Szovjetunióban is. Most már késő. A józanabbak tudták, hogy az Egyesült Nemzetek nem kezdhet háborút Magyarország miatt. És csak tényekről beszélnek és arról, hogy a szép reménynek már vége s ég-föld ha öszszedőlne, immáron az se hasznai!”

Mert "zúgnak, dübörögnek a tankok, előre szegzett ágyukkal, kétoldalt szegzett géppuskákkal vonulnak, vonulnak . . . Rom, omladék, reményt riasztó pusztulás édenteremtő álmaink gyümölcse. Látványodon elfogy erőnk, s már annyi sincs, hogy kőszemünk a könnyeit kiöntse. Bocsáss meg, ó, ha képes vagy rá Istenünk az enyhet adó szitkot híveidnek. Roncs életünk, tört lelkünk, s minden porcikánk, nem tudjuk már ajkanink mit rebegnek.” -ilyen versek születnek ... s köztük megszületik a magyarországi karácsony fekete glóriája ott "ahol nem csillog a karácsony, s nincsen aranydió a fákon. . . .”

S földrészek népe nézi, nézi, egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak, vagy iszonyodnak.

Mert más lóg a fán, nem cukorkák;

Népek Krisztusa - Magyarország.

(Márai Sándor verséből.) Kívánjuk Tollas Tibor költőnk versidézetével: "Legyen . . . csendes az álmuk. Mert nem haltak hiába. Letarolt erdő fái úgy fekszenek vigyázban. ” Emlékük legyen áldott.