Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - A vízügyi igazgatás nagy egyéniségei - Karászi Kálmán (1921-2001)
154 Karászi Kálmán (1921-2001) szolgálatot. 1951-ben a Szolnoki Kultúrmérnöki és Belvízrendezői Hivatalnál belvízvédelmi csoportvezető, 1953-től, az egységes vízügyi szolgálat megalakulásával, a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság (Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - KÖTIVIZIG) műszaki osztályvezetője, majd 1955-1960 között igazgatóhelyettes főmérnöke. Az országban működő vízügyi igazgatóságokon új szervezeti struktúra váltotta fel a kultúrmérnöki hivatalokra jellemző, a területet lefedő egyszemélyi feladatellátást: létrehozták a területi vízgazdálkodás elvi irányítását végző szakágazatokat, az operatív feladatok pedig a szakaszmérnökségekhez kerültek. Ezekben az években szerezte meg értékes tervezői, kivitelezői, vezetői tapasztalatait, elméleti ismereteit. Részt vett - többek között - a villogói, tiszaderzsi, zagyvarékasi szivattyútelepek tervezésében és kivitelezésében. Irányította a mirhó-gyolcsi kísérleti belvízöblözet kialakításának építési munkáit. A belvizek hidrológiai értékelésével foglalkozó tanulmánya úttörő jelentőségű volt. 1956. november 1-e és 1957. február 8-a között, a helyi Munkástanács javaslatára, mint megbízott igazgató vezette a vízügyi igazgatóságot. Ezt követően újra igazgatóhelyettesi státuszba helyezték vissza, elismerve ezzel szakmai és emberi kvalitásait. 1961-ben nevezték ki a Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság (Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - KDTVIZIG) igazgatójává, ami szakmailag új feladat elé állította a Tisza vidékének geográfiáját, vízrajzát jól ismerő mérnököt. Említette is később közvetlen kollégáinak, mekkora meglepetés volt számára például a Tisza töltései után a dunaiak látványa, illetve a Tisza vízgyűjtőjétől jelentősen eltérő vízgazdálkodási feladatokkal való találkozás. A fokozódó ipari és bányászati tevékenység hatására, az 1960-as évektől, a dunántúli térségben súlyos vízgazdálkodási gondok jelentkeztek: a Nádor-Kapos vízrendszert rendszeresen érő ipari, illetve mezőgazdasági jellegű vízszennyezés, a bakonyi karsztvízrendszert drasztikusan befolyásoló bauxit- és szénbányászat hatása, amelyek a térségben súlyos vízellátási problémát okoztak. Mindehhez társult a Balaton és a Velencei-tó sürgető vízvédelme, az ott jelentkező rekreációs igények, amelyek országos érdeklődést váltottak ki. Ezeknek a valóban súlyos környezeti problémáknak a mielőbbi megoldása szoros együttműködést igényelt a szakmai és tudományos szervezetek között. Az üdülés fellendülése szükségessé tette a Balaton és a Velencei-tó vízgazdálkodási (vízháztartási, vízminőségi) problémáinak megoldását. 1957-ben megalakult a Balatoni és a Velence-tavi Intéző Bizottság. 1960-tól létrehozták a Balatoni Vízügyi Kirendeltséget. Az 1964. évi IV. törvény a vízjogról meghatározta a vízgazdálkodás egységes állami irányítását. Új feladatként jelent meg a vízkészlet-gazdálkodás. 1968-tól a vízügy önálló népgazdasági ágazattá vált. A vízügyi fejlesztési feladatok végre
