Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - A vízügyi igazgatás nagy egyéniségei - Karászi Kálmán (1921-2001)
Vízügyi Közlemények, Cili. évfolyam, 2021. évi 1. füzet 155 hajtása érdekében, termelési kapacitás-fejlesztésére került sor az igazgatóságokon, így a székesfehérvári igazgatóságon is, ahol jelentős gépészeti kapacitásbővítés vette kezdetét. Mindezek kiszolgálására, a géppark javítására, fenntartására, 1963-ban, székesfehérvári telephellyel felépült a központi műhelycsarnok. Karászi Kálmánnak jelentős szerepe volt az igazgatósági központ létrehozásában, ahol az addig szétszórtan működő szervezeti egységek zavartalan munkája biztosítottá vált: 1968-ban adták át az igazgatóság háromemeletes központi irodaépületét Székesfehérváron, a Balatoni úton, a gépészeti telephely mellett. Az 1960-as években a Balatoni Vízgazdálkodás Fejlesztési Program és a Velenceitavi Fejlesztési Program kidolgozásának és végrehajtásának vezető egyénisége lett. 1963 márciusában súlyos belvízi helyzet alakult ki a Közép-Dunántúlon, a Marcal, a Kapos -Sió - Nádor vízrendszer vízfolyásain, 1965-ben pedig a Dunán vonult le minden addigit meghaladó magasságú és tartósságú árvíz. Karászi Kálmán a Tiszántúlon szerzett árvízi és belvízi tapasztalatait adaptálta sikeresen a dunántúli viszonyokra. Az 1963-as belvíz alkalmával például Székesfehérvár védelmében, illetve a nagy dunai árvíz során, az elsőrendű védelmi vonalakon az országban elsők között alkalmazott, geotechnikai módszereken nyugvó, árvíz alatti töltésfeltárásokat az igazgatóság. Az 1965-ös dunai árvíz elleni védekezés irányításában mutatkozott meg igazán szakmai felkészültsége, munkabírása, különösen a Tolna megyei Sárközben, ahol a védekezéssel egyidejűleg néhány község lokalizációs töltéssel történő bevédését is irányította. Az árvizeket követően jelentős fejlesztések történtek a Duna és a Sió elsőrendű védelmi vonalai mentén. E koncepció egyik eleme volt a Sió torkolati mü megépülése (1974). Mint jelentős árvízvédelmi tapasztalattal rendelkező szakember, az 1970-es tiszai árvíznél, Dégen Imre által kirendelt szakértőként irányított több veszélyes jelenség elleni védekezést: a makói buzgárnál, valamint a körtvélyesi szikes töltéscsúszásnál. A tározóépítési program keretében épült fehérvárcsurgói, zámolyi és pátkai tározó jelentős mérföldkő volt a Nádor-Gaja vízrendszer vízgazdálkodásában. Előbbi többcélú hasznosítási tározó, amely árvízvédelmi, ipari és mezőgazdasági vízhasznosítási és rekreációs célokat szolgál, míg a másik kettő a Velencei-tó megfelelő vízháztartását és vízminőség-védelmét biztosítja. Az 1960-as évek elején indult komplex vízrendezési és öntözésfejlesztési programok keretében épült meg a balatonaligai és a dunaújvárosi öntözőrendszer. Ebben az időben kapott nagyobb hangsúlyt a vízminőség-védelem is, megépült az igazgatósági laboratórium, amely 1962-től már szennyvízvizsgálatokat is végzett. A vízjogi törvény alapján kötelezték a vízszennyező ipari üzemeket (Fűzfői Nitrokémia, Péti Nitrogénmüvek, székesfehérvári KÖFÉM) vízgazdálkodási technológiájuk megváltoztatására. Az 1960-as évek második felében elkezdődött a tele
