Szlávik Lajos (szerk.): Vízügyi Közlemények, Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz. Emlékkötet (Budapest, 2020)
1. A Tisza vízgyűjtője, ármentesítése és árvizei - 1.2. A Tisza-völgy ármentesítésének rövid története
1. A Tisza vízgyűjtője, ármentesítése és árvizei 11 A Körös honfoglalás előtti ősiségű folyónév, latin, görög gyökerekkel. Végső forrása a dák eredetű „fekete" szó lehetett (Fekete-Körös). A magyarba feltehetőleg szlávok közvetítették. A folyó neve a románban: Cris, az erdélyi szászban pedig Kreisch. A Fehér-Körös előtagjának értelme: mellőző, habzó vizű" és a Fekete- Körös előtagjával van összefüggésben, amely a folyó vizében lévő jelentékeny mennyiségű szerves anyag és vasvegyület bomlási termékével kapcsolatos. A harmadik forráság, a Sebes-Körös elnevezésének előtagja a vízfolyás gyors folyásával kapcsolatos. A Maros a Tisza bal oldali mellékfolyója. Hossza 766 km, vízgyűjtő területe 30 332 km2 (ebből Magyarországon: 48 km és 1 885 km2). Romániában, a Keleti-Kárpátok hegyvonulatában ered. A forráságak egyesülése után keresztülfolyik a Gyergyói-medencén, átszeli az Erdélyi-medencét, az Alföld peremét Aradnál éri el. A völgynyílásnál hatalmas hordalékkúpot épített, amelyen többször változtatta folyását. Szegednél éri el a Tiszát, amelynek leghosszabb és legtöbb vizet szállító mellékfolyója. A Maros ősi indogermán folyónév. Az indogermán móri jelentése „állóvíz, tenger, tó”. A magyarba bizonyosan szláv közvetítéssel került. A román Mures a magyarból való. 1.2. A Tisza-völgy ármentesítésének rövid története A XVIII. század közepéig az árvíz nem volt általános érvényű természeti katasztrófa, vagy olyan mértékű veszélytényező, mint a XIX. század óta napjainkig. A folyók síkvidéki szakaszain a széles, nyílt árterek, továbbá a vízgyűjtő nagyobb arányú erdősültsége folytán az árvízszintek a mainál több méterrel alacsonyabbak voltak. A lakosság a folyók menti magaslatokon telepedett le és a helyi adottságokhoz jól alkalmazkodó ártéri gazdálkodást folytatott. Az árvizek kiöntését és levonulását, a mederbe történő visszavezetését a parti övzátonyok magasításával, vagy átvágásával, a természetes mélyvonulatok rendszerét kiegészítő csatornákkal szabályozták. A XVI-XVIII. században, a török hódoltság idején, részint a nagyarányú erdőirtások, részint az árvizek levonulását szabályozó fokrendszerek tönkremenetele, részint pedig a lápos-vizenyős területeknek a török elleni védekezési-rejtőzködési célból történt szándékos növelése következtében a síkvidéki folyóvölgyek jelentős része elmocsarasodott. A XVIII. század közepétől, de különösen a napóleoni háborúk időszakában kialakult európai élelmiszer termelési konjuktúra adta az első lökést a mezőgazdaság extenzív fejlesztésére, ami viszont - mint előfeltételt - a folyók szabályozását,
