Vízügyi Közlemények, Kvassay Jenő emlékszám születésének 170. évfordulójára (különszám, Budapest, 2020)

Fejér László: Kvassay Jenő szerepe a magyar vízgazdálkodás történetében

16

Fejér László

hazai folyószabályozási tapasztalatokból merített. A részletekbe nem belemenve csak a végső konklúziót foglaljuk össze. Kvassay kimondja, hogy a folyóvölgyek rendezésénél a leghelyesebb elv először a mederszabályozással kezdeni a munkát, majd a káros vizek lecsapolásával folytatni, s végül - amennyiben az indokolt - a töltésezéssel befejezni. A fentiek kimondása az egykori Tisza-szabályo- zási koncepciónak burkolt, az addigi (legalábbis az 1880-ig terjedően végzett) megvalósításnak pedig nyílt kritikáját jelentette. „Ha a meder szabályozását nem megelőzőleg hajtjuk végre, nincs módunkban csak hozzávetőleg is számítást tenni a töltésezés hatása és méretei iránt. E nélkül pedig egy kétes kimenetelű harcba bocsátkoznánk, s ha végre győztesek maradtunk is, az sokkal több áldozat és költség árán történik, mintha a helyes sorrendet megtartottuk volna. Számtalanszor kiemeltük és itt sem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy a mederszabályozás alapja minden folyószabályozásnak.” (Kvassay 1889)

Az eltelt évek alatt Kvassay is jóval tapasztaltabb lett e kérdéskörben, s ettől kezdve nem tett kérdőjeleket az addig követett vízszabályozási módszerek mellé, hanem a realitások talaján állva, azt vizsgálta, miként lehet a kialakított árvédelmi és folyószabályozási rendszert a legújabb tudományos ismeretek felhasználásával a nemzet gazdasági teherbíró képességét is figyelembe véve - továbbfejleszteni.

Tekintettel arra, hogy az 1888. évi rendkívüli tiszai árvíz a kézirat készültekor vonult le, könyvének „Függelék,,-ében Kvassay kitért azokra a véleményekre is, amelyek a gátszakadásokkal is súlyosbított áradás nyomán a folyószabályozás új útjait próbálták elfogadtatni a laikus és a szakmai közvéleménnyel egyaránt. Munkájában segítségére volt Hieronymi Károly, aki akkor az Osztrák-Magyar Államvaspálya Társaság magyarországi igazgatóbizottságának elnöke volt, de korábban helyettes államtitkárként jelentékeny szerepet játszott a Tisza-szabá- lyozás ügyeinek állami irányításában.

Az alternatív vélemények három fő csoportja volt a leginkább hangsúlyos:

1. A Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtőjén tározókat kell építeni, amelyek visszatarthatják az áradásokat okozó fölös vízmennyiséget, vízhiány esetén viszont táplálhatják a folyókat.

2. A Tisza árvizeinek egy részét egy mesterséges oldalcsatorna segítségével át kell vezetni a Tisza egyik mellékfolyójába, vagy magába a Dunába.

3. Az al-dunai Vaskapu visszaduzzasztása akadályozza a Duna lefolyását, s ha ezt a szakaszt szabályozzák, akkor a tiszai árhullámok is szabadabban tudnak lefolyni a befogadóba.

Ami a tározásokat illeti, Kvassay elismeri azoknak bizonyos helyi árvízi problémák megoldásában játszott meghatározó szerepét, de a Tisza esetében alkalmazásukat kizártnak tartja. Ellenérvei szerint a vízgyűjtő területen kevés