Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Somlyódy László: A balatoni vízpótlás szükségessége: tenni vagy nem tenni?

A balatoni vízpótlás szükségessége: tenni vagy nem tenni? 37 Az év többi időszakában nem a tápanyagok korlátozzák a biomasszát, ekkor a vízpótlásnak sem lenne azonnali következménye. Hosszú távon a vízpótlás által szállított többletterhelés az üledéken és a belső terhelésen keresztül éreztetik hatásukat. 2.6.3. A tartósan alacsony vízállás ökológiai következményei a nyíltvízben. Elemzésünkben a folyamatok várható irányát igyekszünk felvázolni a Balatonra vonatkozó ismereteink és tágabb ökológiai-limnológiai összefüggések alapján. Mennyire kell tartósnak lennie az alacsony vízállásnak ahhoz, hogy a bemutatott folyamatok elinduljanak? Vajon minden folyamat elindul? Ha igen, mennyi idő alatt játszódik le? Milyen mértékű változásokra számítsunk? Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Egyetlen támpontunk az, hogy az elmúlt négy esztendőben (2000-2003) a változások nem voltak jelentősek. Ez azt sugallja, hogy a nyíltvíz ökológiája szempontjából a „tartósan alacsony vízállás" néhány évnél tartósabban alacsonyat jelenthet. Valószínű, hogy az éghajlatváltozáshoz hasonlóan évtizedes időléptékről beszélhetünk. Tartósan alacsony vízállás - azaz évente visszatérőn 20-40 cm körüli érték - esetében számíthatunk a vízoszlop és a felső üledékréteg fokozott felmelegedésére. A hatás közel lineáris: például a „normálisnál" 30 cm-rel alacsonyabb vízszint mintegy 10%-os hőmérsékletnövekedést jelent. Ez kedvez a cianobaktériumok, különösen a melegigényes C. raciborskii elszaporodásának és jelentősen felgyorsítja a legkülönbözőbb biológiai folyamatokat. Az utóbbi vonatkozásban az egyszerű „ökölszabály" érvényes, hogy az enzimatikus folyamatok sebessége 10 °C hőmérsékletemelkedés hatására megkétszereződik. Mikrobiális szinten gondolhatunk a felgyorsult mineralizációra, ennek következtében fokozódó oxigénhiányra, élénk denitrifikációra, elégtelen nitrifikációra, a vas redukciójára. A következmények (növekvő belső foszfor- és vasterhelés, fokozódó N-hiány) ismét kedvezőek a cianobaktériumok számára és kedvezőtlenek az állatvilág szempontjából (csökkenő oxigénkoncentráció). A testhőmérséklet szabályozásra nem képes vízi gerinctelenek és halak anyagcseréje felgyorsul, érzékenyebbé válnak az optimum alatti és a károsító tényezőkre. A különböző szervezetek növekedéséhez és szaporodásához szükséges hőmérsékleti küszöbök hamarabb alakulnak ki és később múlnak el: növekszik a vegetációs időszak hossza. Nagyobb lesz az algák esélye arra, hogy külső vagy belső forrásból olyankor jussanak tápanyag utánpótláshoz, amikor a hőmérséklet optimális számukra, ezért növekedhet a biomassza. Az évente több nemzedéket produkáló gerinctelen állatok nemzedékeinek száma is nőhet, például az eddiginél több és gyakoribb árvaszúnyog rajzás „szenvedő" alanyaivá válhatunk. Tíz százaléknyi nyári vízhőmérséklet emelkedés átlagosan egy többlet árvaszúnyog nemzedék kifejlődését vonhatja maga után (Specziár 2003). A vízhőmérséklet emelkedése szerkezeti változásokkal is járna. A Balatonban élő alacsony hőoptimumokkal bíró szervezeteket melegigényesebb fajok válthatják fel, köztük akár új betelepülők is lehetnek. Tartósan alacsony vízszint megváltoztatná a felkeveredést, ezen keresztül a víz alatti fényviszonyokat és a belső foszforterhelést. Csökkenő vízszintnél fokozott felkeveredést, ezzel lineárisan növekvő fénykioltást és exponenciálisan csökkenő eufotikus rétegvastagságot várhatunk. A víz alatti fényklíma romlása kedvez az alacsony fényigényű cianobaktériumok elszaporodásának, növeli az oxigénhiány és a