Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Virág Árpád: A Sárvíz, a Kapos és a Sió szabályozásának első tervei

A Sán'íz, a Kapos és a Sió szabályozásának első ter\>ei 361 veszprémi káptalan nem járult hozzá - még erre sem került sor. A helytartótanácsi gazdasági bizottságon történt tárgyalásnak volt még egy „hozadéka". Nevezetesen az, hogy 400 főnyi katonaságot rendeltek ki a sárvízi csatornaásáshoz, akik a következő évben Kálóz határában igen rossz munkát végeztek. Sigray igyekezete, hogy a kriegeri tervben megfogalmazott szabályozási munkák a megvalósítás stádiumába jussanak, elsősorban azért nem vezetett sikerre, mert a Sárvíz-szabályozás rossz példával szolgált mind az érintett földesurak, mind pedig a vármegyei hatóságok számára. A sárvízi rossz példán kívül más okai is voltak annak, hogy a terv megvalósítása nem kezdődött el az 1770-es évek végén. Ezek közül a földbirtokosok pénztőke és igényelhető munkaerő hiánya volt a legfőbb ok, de nem szabad megfeledkezni arról a félelemről sem, amit a vízimalmokból származó jövedelem csökkenése, vagy megszűnése keltett egyesekben. A közhiedelemmel ellentétben a földesurak nem törekedtek túlságosan új, lecsapolás révén művelésbe vonható területek kialakítására, bár a szénatermő rétek iránti igényük mindenütt megnyilvánult. Azt, hogy miként viszonyultak az érdekeltek a Balatonnak, a Sió és a Kapós mocsarainak lecsapolási tervéhez, a témával foglalkozó kutatók a XX. században különbözőképpen ítélték meg. Cholnoky (1918) szerint: „...a Balaton parti birtokosai sem szívesen látták volna, ha a tó helyett futóhomokos, használhatatlan földeket kaptak volna. ...A föld értéke abban az időben még nem volt olyan nagy, temérdek föld feküdt a homokos vidékeken parlagon, s még néhány ezer ilyen homokos területért nem nagyon lelkesültek. " Ezzel ellentétes volt Bendefy (1969) véleménye: a parti birtokosoknak, elsősorban a földesuraknak elemi érdekük volt a tó vízszintjének leszállítása, mert olcsón iszappal megtrágyázott, jó földekhez juthattak. De még a jobbágyok is áhították a tó lecsapolását, mert ilyen módon némi háztáji földre, vagy állataik számára legelőre tehettek szert. Ezt a lehetőséget a királyi bizottság is azonnal meglátta, és ennek alapján a munkálatok anyagi biztosítottnak is tűnt, mert minden rendű, rangú érdekelt szívesen megfizette volna a reá eső hányadot. "

6

0 Cholnoky nézete annyiban elfogadható, hogy a tó medrében felszabaduló terület futóhomokos lett volna, s ezért nem lelkesedtek különösebben a birtokosok, míg Bendefy véleménye téves helyzetmegítélésen alapul. Véleményünk szerint Krieger, illetve a királyi biztos tervét a tihanyi tanácskozás résztvevői, a Helytartótanács és az Udvari Kancellária elfogadták, de a megvalósítás kizárólag a nemesi vármegyegyú'lések tagjaitól, a főnemes földesuraktól és a közbirtokosságot képviselő köznemesektől függött. A megyegyűlések döntéseit azonban az 1770-es évek végén és az 1780-as, 1790-es években már az ország politikai viszonyaiban bekövetkezett változások is befolyásolták, ami nem kedvezett a 6

0 A Balaton medréből sohasem lett volna iszappal megtrágyázott föld. Egyrészt ilyet Krieger sem állított; másrészt a jobbágyok sem áhít'natták a tó lecsapolását némi „háztáji" föld reményében, mert ilyen lehetőség akkoriban nem létezett. A Sigray által összehívott bizottság tagjainak nem kellett „meglátni" a lehetőséget, mert a szabályozási művelet összes költsége eleve az érintett földbirtokosokat terhelte volna, akik ellentétben az idézett állítással egyetlen rajnai forintot sem fizettek volna szívesen. Egyébként Bendefy ( 1969) az idézettekkel ellentétben a következőket is írta: amint Sigray a megv alósulás felé kezdte terelni a lecsapolás ügyét, és a költségek kétharmadát a földesurakra hárította át, megtorpant a sok jóval bíztató тип kálat, lelohadt a lendület. Sőt: egyes birtokosok, akik a tó lecsapolásának kérdését úgy vélték elintézni, hog\

: a jobbág\'ok apródonként, kisebbszeríí gátak emelésével, évről évre néhány száz ölnyi hosszban megásott csatornával majd csak elhódítanak néhány száz ölet a Balatonnál és ez a csendes földfoglalás nem is kerül pénzbe, legfejlebb felesbe-hannadosba bírják majd a jobbágyok az imígyen megszerzett földet, lassanként azon kezdtek gondolkozni, hogy fordíthatnák az egész hivatalos közvéleményt efelé a nézet felé. " ( 103. p.)