Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Somlyódy László: A balatoni vízpótlás szükségessége: tenni vagy nem tenni?

24 Dr. Somlyódy László A mért vízszinteket összehasonlítottuk a AS

rből származtatott referencia vízszinttel (lásd a 3. ábrát a 130. oldalon, Koncsos-Honti-Somlyódy 2005). Ez utóbbi hipotetikus vízszintet azzal a feltevéssel számítottuk, hogy az „átlagos" 90 cm-es vízállás fölött minden vizet leeresztünk (a gyakorlatban ez nem lenne mindig megvalósítható, mert a zsilip és a Sió víznyelő képessége korlátozott). Ismét több érdekes megfigyelést tehetünk: - A mért vízszint az 1970-es évekig általában lényegesen kisebb volt a referencia szintnél. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen több vizet eresztettek le a Balatonból, mint amennyit a vízszint-szabályozási rend betartása feltétlenül megkívánt. -Néhány szélsőségesnek tűnő esemény (például az 1921-ben megfigyelt alacsony vízállás) inkább a szabályozás hibája volt, semmint a természetes vízjárás következménye. - 1921 óta csak 1949-ben figyeltek meg olyan alacsony vízállást, mint 2003-ban, csakhogy 1949-ben ez az állapot átmeneti volt, 2003-ban pedig már negyedik éve tart. - Az összehasonlítás egyértelműen igazolja, hogy 2000 tavasza óta nem eresztettek le vizet a Balatonból. A Sió-zsilip 1921-ben történt lezárásának feltételezésével előállítottuk a Balaton vízszintjét (Koncsos-Honti-Somlyódy 2005). Ez a közelítés változatlan éghajlatot feltételez. Bendefy-V Nagy (1969) rekonstrukciós kutatásaival összhangban a jelenleginél 4-5 méterrel magasabb, szeszélyesen ingadozó vízállás alakult volna ki (lásd a 12. ábrát a 138. oldalon). A számítás tehát egyfelől igazolja Bendefyék eredményeit, másfelől jelzi, hogy a mai Balaton vízkészlete bőséges. Az utóbbi megállapításból következik, hogy a jelenlegi szélsőséges kisvízi állapot ideális kezelése a magasabb vízszint visszaállítása lenne, mert így az ingadozások nem csökkenthetnék szélsőségesen alacsonyra a vízszintet. Más kérdés, hogy a Balaton-part beépítettsége mellett ez a megoldás legföljebb megvalósíthatatlan óhaj. 2.2. Éghajlatváltozás 2.2.1. Változik-e a Balaton-térség éghajlata? Az éghajlat állapot-jellemzői közül két olyan tényezőt ragadtunk ki, amelyek alapvetően meghatározzák a tavak vízháztartását: az évi középhőmérsékletet és a csapadékot (Nováky 2003, 2005). Ha ezek valószínűségi eloszlását az újabb megfigyelések nem módosítják, az éghajlatot állandónak tekintjük. Még az így értelmezett „állandóság" feltételezésével is alapvető probléma, hogy soha nem ismerjük előre a lehetséges értékek készletét, arra csupán a múltbeli észlelések alapján következtethetünk. Az észlelések számának növekedésével és tudásunk bővülésével egyre pontosabb, és esetleg a korábbitól eltérő képet kaphatunk a vizsgált éghajlati elem viselkedéséről. Ugyanakkor könnyen csapdába is eshetünk, ha ismereteink változását összetévesztjük az adott éghajlati elem viselkedésének változásával. Hasonlattal élve: az új ismereteket adó régészeti feltárások nem a történelmet, csupán történelmi ismereteinket változtatják meg (Nováky 2003, 2005). Vizsgálatainkhoz a keszthelyi állomás 1951-2002 közötti évi középhőmérséklet