Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Simonffy Zoltán: A vízpótlás lehetősége karsztvízből

244 Simonf/y Zoltán visszavezetett szennyvíz mennyisége 0,5 m

3/s. Az ivóvízigényben jelentős változás nem várható, az uszodák elteijedésével azonban a fürdési célú vízigény jelentősen, akár 0,2-0,3 m

3/s-mal is nőhet. Javulás várható viszont a más területekre elvezetett víz csökkentése és a visszavezetések növelése révén. Ezek a hatások várhatóan kiegyenlítik egymást, de a kérdésre csak a területi fejlesztési terv alapján lehet pontosabban válaszolni. A Tapolcai-medencében elpárolgó vízmennyiség egy része további lecsapolással hasznosítható lenne, azonban ha ez ökológiai szempontból engedélyezhető is, mennyisége nem lehet számottevő (kevesebb, mint 0,5 m

3/s). A vízkivételek után fennmaradó szabad karsztvízkészlet tehát sokévi átlagban 1,45 m

3/s-ra becsülhető. Ebből kb. 0,45 m

3/s a Hévízi-tóból a Kis-Balatonba kerül, ahol elpárolog. Mivel várhatóan ez a jövőben is így lesz, ezért a karszttároló feltöltődése után (—2015) a Balatont tápláló karsztvízhozam sokévi átlaga l,0m

3/s-ra becsülhető, ami évente kb. 5 cm-nyi vízszintemelkedést jelent; ez az érték a nedvesebb, illetve szárazabb években akár ±30%-kal is változhat. Kihasználva a felszín alatti víztartó jelentős tározási kapacitását, a hasznosítható karsztvíz készlet egy része időben koncentráltan is felhasználható, az előírás ugyanis az, hogy a kivett vízmennyiség sokévi átlagban nem haladhatja meg az utánpótlódás mértékét, feltéve, hogy a koncentrált termelés időszakában sem sérülnek az érintett ökoszisztémák. Egy ilyen művelet célja, hogy a száraz időszakok átlagosnál nagyobb tószint süllyedését ilyen módon enyhíteni lehessen, hiszen a nagy párolgás időszakában valószínűleg a felszíni hozzáfolyás is kisebb. Mindebből az is következik, hogy egy intenzív kitermelést követő időszakban csak az ivóvíz célú vízkivételek engedhetők meg, mindaddig, amíg a karsztvíztároló ismét fel nem töltődik. A koncentrált vízpótlás tervezése során figyelembe veendő technikai szempont, hogy lehetőleg kerülni kell a vízkivétel túlzott koncentrációját, mert ez csak rövid ideig működő nagy vízkivételi kapacitás kiépítésével oldható meg, ami a beruházás és a fenntartás oldaláról egyaránt kedvezőtlen. Ezenkívül a vízkivételek helyét és a kitermelés közöttük való megosztását úgy kell meghatározni, hogy a forráshozam csökkenése ne okozzon környezeti károkat, azaz - ne következzen be a Hévízi-tó forrásának számottevő csökkenése és lehűlése, vagy a tapolcai tavasbarlang forrásának teljes elapadása, azaz a vízkivételeknek ezen források közvetlen utánpótlódási területein kívülre kell kerülniük, - a vízfolyásokat tápláló források ne okozzák az érintett vízfolyások vízi ökoszisztémáinak károsodását, azaz a kitermelés idején a mederbe vezetett vízzel a probléma jó része kezelhető, a kritikus feltétel inkább a termelés utáni rehabilitáció időtartama (általánosságban ajánlható a már említett szabály, miszerint a vízkivételeket a természetes megcsapolási pontok közelében kell elhelyezni, kivéve a Hévízi-tavat és a tapolcai tavasbarlangot, ahol az első szempont a mérvadó). E feltételeknek optimálisan megfelelő megoldások kidolgozása részletes elemzéseket igényel, ami a karszttároló hidrodinamikai modelljére épülhet (VITUKI 2000). Mindazonáltal, a lehetséges megoldások skálájának becsléséhez egyszerű számításokat végeztünk. Az I. táblázatban különböző feltételezett esetekhez tartozó jellemző értékeket foglaltunk össze.