Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Nováky Béla: A Balaton vízpótlása és az éghajlata

116 Clement Adrianne-Ish'ánovics Vera-Somlyódy László ból teljes adatbázisra lenne szükség mind az éghajlati elemekről, mind az ezek változását kiváltó külső tényezők együtteséről. Valamely modell igazi bizonyítéka csak az lehet, ha az éghajlat valóban úgy változik a jövőben, ahogy azt a modell előre jelzi (Bartholy etal. 1996). A bizonytalanságok miatt a Föld éghajlatának jövőjét illetően egyetlen modell helyett több modell együttes kiértékelésével és szakmai konszenzussal kialakított állásfoglalásra szokás támaszkodni. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel of Climate Change, IPCC) 1995-ben készített második értékelő jelentése a globális melegedés 0,2 °C/évtized legvalószínűbb emelkedési ütemével számol. Kedvező esetben - az energiahatékonyság széleskörű javulása, további üvegházgáz korlátozási szerződések létrejötte - a növekedés az átlagosnál mérsékeltebb, 0,1 °C/évtized lehet. Átlagosnál gyorsabb, 0,35 °C/évtized ütemű lehet a növekedés, ha a gazdasági fejlődés gyors lesz, kisebb mértékű lesz az energiaszerkezet átalakulása és az aeroszolok mérséklő hatása. (Starosolszky 1998). Az IPCC értékelésnek megfelelően a globális melegedés 2035-ig várható mértéke a 0,3 és 1,0 °C értékek között lehetséges. A tudomány mai eredményeire alapozva kialakított szakmai konszenzus tehát egyetért abban, hogy a Föld éghajlata egészében véve, globális léptékben változik. A változást elsősorban a globális léghőmérséklet növekedése jelenti, ami nem szokatlan a Föld éghajlati történetében, különlegessé a természeteshez képest gyorsabb üteme teszi. Az üvegházhatás növekedése a függőleges hőáram, ezzel együtt a függőleges nedvességforgalom (párolgás) növekedését eredményezi (Szesztay 1998). A globális melegedés tehát együtt jár a globális vízkörforgás intenzitásának növekedésével, ezért az üvegházgázok légköri koncentrációjának növekedése a légkör melegedése mellett a csapadék globális léptékű növekedéséhez is vezet. Egyes váratlan és kellemetlen meglepetések sem zárhatók ki. Ilyen váratlan meglepetés lehet, ha a globális melegedés következtében olvadó jég csökkenti a Fülöp-szigetek térségéből az Atlanti-óceán északi térségébe felszíni (felszín közeli) áramlással vizet szállító ún. Broecker Conveyor sótartalmát, ami végül is a szállítószalag leállását is jelentené (Czelnai 1996). A tudomány az éghajlat előttünk álló globális léptékű változását szinte kizárólagos bizonyossággal elfogadja, de a változás regionális és még inkább lokális következményeit illetően bizonytalan. A bizonytalanság egyik oka, hogy a globális melegedés kisebb térségekre érvényes sajátosságai magukból a GCM-modellekből csak nagy bizonytalansággal becsülhetők, ami egyrészt a modellek alacsony, jó esetben 250x250 km-es, kivételes esetben 100x100 km-es térbeli felbontásából fakad. Az ilyen térbeli felbontás nem biztosít elegendő információt a rácspontok közötti megalapozott interpolációhoz. A globális éghajlati modellek másik - ugyancsak a korlátozott felbontásból fakadó problémája - az, hogy maguk a rácsponti értékek is torzítottak. A különböző éghajlatmodellek, még a legkorszerűbb kapcsolt óceán-légkör modellek is, egymás között is igen eltérően adják vissza az éghajlati elemek térbeli szerkezetét (

Mika 1996). A térbeli lebontáshoz használt eljárások - félempirikus és empirikus modellek, amelyekben a bemenő adatok a globális, félgömbi, kontinentális vagy a GCM-modellekben a kisebb térség környezetében lévő rácspontokról származó adatok, kimenő adatok a kisebb térség lokális meteorológiai adatai, a csa-