Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Nováky Béla: A Balaton vízpótlása és az éghajlata

A Balaton vízpótlása és az éghajlat 1 13 do és az üvegházhatás megváltoztatásán keresztül változtatják meg (Szesztay 1998). A szennyeződések egy csoportja, az aeroszolok (a természetes vulkánkitörésekhez hasonlóan) közvetlenül, de a felhőképződés elősegítésével közvetve is növelik a légkör sugárzás visszaverő képességét és ezáltal gyengítik a felszínt elérő sugárzást, ez pedig összességében a légkört hűtő hatást fejt ki. Az aeroszolok hűtő hatásával szemben áll a különféle üvegházgázok légkört melegítő, fűtő hatása. Alapvető kérdés, hogy a kétféle hatás viszonya hogyan alakul, és hogy e két hatás hogyan találkozik az emberi hatásoktól függetlenül is jelenlévő természetes hatásokkal (Mészáros 1996). Az aeroszolok mérése és hatásainak modellezése nehezebb, mint az üvegházgázoké. A kevés modellek egyike (Charlson et al. 1991) szerint a sűrűn lakott szárazföldi területek felett (ahol a kén-dioxid kibocsátás jelentős) az emberi tevékenységből származó szulfát részecskék legalább akkora lehűlést okoznak, mint amennyi melegedést az üvegházgázok. Az üvegházgázok légköri koncentrációjának növekedése az ipari forradalom óta tart, amit az észlelések egyértelműen igazolnak. A növekedés a jövőben is folytatódik annak ellenére, hogy a különböző fórumokon született egyezményeket - mint az 1992. évi Rio de Ja ne i ró-i éghajlati keretegyezményt - aláíró országok vállalták a szén-dioxid kibocsátásuk csökkentését, vagy korábbi szinten történő befagyasztását. Ezek a vállalások, ha betartják azokat, csupán a növekedési ütem fékezéséhez elegendők. A növekedés tehát folytatódik, bizonytalan a növekedés üteme. Eléggé egybehangzó vélemények szerint a növekedés legvalószínűbb ütemét az ün. Business as Law változat adja (IPCC 1992), ami a C0

2-koncentráció évi 1,3%-os emelkedésével számol. Az éghajlatkutatók többségének véleménye szerint az üvegházgázok növekedésének melegítő hatása felülmúlta és felülmúlja az aeroszolok hűtő hatását, sok éghajlatkutató véli, hogy a Föld globális hőmérsékletének a XIX. század vége óta tartó, igazolt 0,5-0,6 °C-os emelkedése az üvegházgázok koncentrációjának következménye. Más vélemények szerint nem zárható ki, hogy ez az emelkedés természetes okokra vezethető vissza. Az óvatosság oka, hogy a hőmérsékletet jelentős mértékű természetes változékonyság és ezzel szemben csak kismértékű trendszerű változás jellemzi. Az éghajlatkutatók véleménye egyezik abban, hogy az üvegházgázok légköri koncentrációja növekedésének és más külső kényszerítő hatásoknak a modellezésére, az éghajlat globális léptékű változásának előrejelzésére a globális légkörzési folyamatok modelljei (GCM-modellek) a legalkalmasabbak. Jóllehet első megjelenésüket követően a GCM-modellek állandóan fejlődtek és fejlődnek, és egyre finomabban adják vissza a valóságos folyamatokat, mégis több bizonytalansággal is számolni kell használatukban. Az egyik legnagyobb bizonytalansági forrás, hogy a modellek csak korlátozottan veszik figyelembe a globális melegedés következtében megnövekvő felhőzet visszacsatoló hatását, ami a felhőzet típusától függően fűtő vagy hűtő egyaránt lehet. Az éghajlat változása, a változást kikényszerítő összes külső hatás figyelembe vételének lehetetlensége és az éghajlat belső ingadozása miatt, csak nagy bizonytalansággal jelezhető előre. A modellek azonos kiinduló feltételek esetén is igen eltérően becslik a globális melegedést: a becsült értékek szórása (mondhatni a modellek hibája) nagyságban megegyezik a változás különböző modellekkel becsült értékeinek átlagával. A modellek közötti választást megnehezíti, hogy nincs lehetőség a modellek teljes értékű - független adatokon történő - ellenőrzésére, ún. verifikációra. Ehhez ugyanis az éghajlat múltjá-