Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Árvízi kockázat a Tisza vízrendszerében

408 Orlóci István - Szesztay Károly Az árvízi hurok és az alulról eredő duzzasztások meghatározó jelentőségű szerepe esetén a lefolyás vizsgálatában mindenütt és mindvégig a vízállás és a vízhozam adatok hosszabb időtávlatú együttes és egymással összehangolt felhasználására célszerű törekedni. Az árvízkárok csökkentésének gyakorlati kérdés-feltevései szempontjából a vízállások az elsődlegesek, a kérdések megválaszolásához szükséges oksági és statisztikai összefüggések felismerése viszont döntően a mindenkori vízhozamok, és a vízszintesések, valamint a lefolyó víztömegek és a tározódásbeli változások ismeretét kívánja. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a tetőzési szintek esetenkénti előrejelzésével és szélsőségeik valószínűségi elemzésével kapcsolatos feladatokban a vízállás adatok többnyire önmagukban is elegendők lehetnek. A naponkénti folyamatos árvízi előrejelzésekben, vagy a szükségtározók üzemével és a gátakon átömlött vizek lokalizálásával kapcsolatos feladatokban viszont a vízhozam adatok általában nélkülözhetetlenné és elsődlegessé válnak. A tetőzési szintek valószínűségi elemzésével és esetleges irányzataik vizsgálatával kapcsolatos feladatokban (főként a Tisza középső és alsó szakaszán) előreláthatólag a kettős vezérlés együttjárásának tárgyszerű és számszerű jellemzése lesz a továbbfejlesztés kulcskérdése. Az előfordulási valószínűségek szelvényenkénti vizsgálata (és hossz-szelvényekbeni utólagos összesítése) mellett és helyett egyre nagyobb figyelmet kellene fordítani a hosszabb folyószakaszok és a teljes vízrendszer árvízi vízjárásának egységes jellemzésére. A Tisza esetében például a FelsőTisza árvízi tetőzésének és az alsóbb szakaszok ezzel egyidejű mederteltségi szintjének esetében az egybeesési valószínűségek meghatározása (a többváltozós statisztika módszereivel) tárgyszerűen jellemezné a középső és alsóbb szakaszok szélsőségesen kedvezőtlen esetekben előfordulható árvízi szélsőségeit és esetleges irányzat változásait. A tetőző vízállások esetenkénti előrejelzésében javasolható a VITUKI-ban (Szesztay 1954) kidolgozott többváltozós mércekapcsolatoknak a felső és az alsó vezérlést egyaránt érvényesítő közelítése. A háromváltozós rész-függvényekre tagolt grafikus megoldást ma már természetesen a többváltozós statisztikának a számítógépekkel segített analitikai megoldásaival lehet helyettesíteni és az előrejelzések pontossága feltehetően az árvíz levonulási helyzetek főbb típusainak szétválasztásával is számottevően fokozható. Az árvízlevonulás időszakában esedékessé váló döntéseket és tevékenységeket segítő folyamatos naponkénti vízállás és vízhozam előrejelzésekhez alapul szolgálhat a folyók hossza mentén bekövetkező naponkénti vízhozam-változások hossz-szelvényének rendszeres nyilvántartása és a változási hullámok előrehaladását jellemző összefüggések értékelése. A Q=const. vízszintek ellenőrzése és pontosítása fontos eszköze lehetne hidraulikailag homogén mederszakaszok kijelölésének, valamint a medertérfogatok nyilvántartásán alapuló vízmérlegek szakaszonkénti összeállításának. Az utóbbihoz segítséget adhat a Harmadik Keretterv előtanulmányai során (az 1980-as évek elején) Novákv Béla irányításával készített adatrendszerezés és a térfogat-számítási módszertan.