Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Árvízi kockázat a Tisza vízrendszerében

Ar\'ízi kockázat a Tisza vízrendszerében 409 3. Változó feltételek, új megoldás Az elmúlt több mint hatvan év (1940-2003) alatt a Tiszán és a mellékfolyóin 1948 és 1963, valamint 1985 és 1993 között nem volt számottevő árvíz; azonban 14 évben nagy árvizek vonultak le, és 7 évben a védekezés erőfeszítései ellenére számos helyen következett be gátszakadás. Az árvízi elöntések kárait elsősorban a települések szenvedték el. A megrongálódott, többségében összedőlt házak, lakások száma tízezres, a védekezés, a károk és a kártalanítások költsége pedig százmilliárd forint nagyságrendű volt. Az 1970 évi tiszai (szamosi) árvíz hatása nemcsak a gátak megerősítésére teremtett pénzt, hanem az árvízi kockázat mérlegelését megalapozó kutatásokra is. Ezek alapján nyilvánította ki a Kormány (néhány kivétellel) a folyók 1%-os előfordulási valószínűségű árvizeit mértékadónak, vállalva a veszélyesebbek károkozásának kockázatát. Néhány évvel később, majd az ezredfordulón a csúcsokat döntő Tisza és a Körös kényszeríttette ki a vállalás teljesítését. 3.1. Az árvízi kockázat szabályozásának változó feltételei és bizonytalanságai Az árvízi eseményekkel bővelkedő hat évtizedes időszakot összességében mérlegelve megállapítható, hogy az árvízvédelem konjukturális jellege megmaradt. Árvízkor a látványos felvonulás és az „ad hoc" támogatás, csendesebb vízjáráskor pedig a halogatás jellemzi a politikai magatartást. Ennek is szerepe van abban, hogy a körülmények (a vízgyűjtők és az árterek hidrológiai, gazdasági, érdekeltségi tényezői) lényeges változása ellenére árvízvédelmünk rendszere (eszmeisége és tárgyi szerkezete) csak részlegesen módosult. Természetszerűen igazolódott, hogy veszélyes árvíz nem csak évszázadonként jelentkezik. Árvízvédelmi műveink, és különösen az árvédekezés erőteljes fejlesztése ellenére gátszakadás és elöntés -nem is túl ritkán - a mértékadónál kisebb árvizeknél is bekövetkezett. Érdemlegesen módosultak a kockázatvállalási tényezők, és változott a veszélyeztetettek és a biztonságteremtést vállaló állam viszonya. A kormányok csapda helyzetbe kerültek, mert a hosszú távra tervezett kockázati károk váratlanul terhelték az éves költségvetést. Számottevően növekedett és átalakult az árterek veszélyeztetett értékállománya. A településeken gyarapodó kockázati értékek váltak dominánssá ( VII. táblázat). Különleges jelentősége ennek az, hogy a települési vagyon nagyobb része a lakosság és a helyi, közösségi intézmények tulajdona. Ezek a korlátozott teherbíró képességű veszélyeztetettek, károsultak pedig a vagyonvesztés pótlására nem rendelkeznek forrásokkal, és ilyet csak hosszabb időtávon tudnának képezni. A teljes vagyonát elvesztő lakos kényszerhelyzetbe kerül. Ártéri lakóhelyét nem képes elhagyni és további sorsa az esetleges állami kártérítéstől, valamint a társadalmi segélyektől függ. A tőkeszegény és kisjövedelmű érdekeltek számottevő arányát tekintve a biztosítási rendszer (vagy az ártéri adózás) általános bevezetésének belátható időtávon nem lesznek meg a reális feltételei, sőt ezek az ártéri terhek növelnék az ország tájegységei között az egzisztenciális különbségeket.