Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Árvízi kockázat a Tisza vízrendszerében

Ar\'ízi kockázat a Tisza vízrendszerében 379 ezek egymáshoz viszonyított arányát, vagyis a Z kockázati tényezőt is. Hosszabb időszakok távlatában lényegesen módosulnak a kockázatvállalási képesség tényezői is. A tőkefelhalmozódás és a hitelforgalom feltételeinek javulása - megfelelő szociálpolitikai szabályozás esetén - növeli az ártéri lakosság mobilitását, valamint az egyéni és közösségi kockázatvállalási és szabályozási képességet. Ugyanakkor a mobilitással és a szabályozással fokozatosan elvesznek a lakosság helyismeretéből, valamint termelési és életmódbeli alkalmazkodó képességéből származó előnyök. Az árvízi kockázat iránti magatartást döntően befolyásolják az árterületek társadalmi-gazdasági hasznosítását szorgalmazó, illetve akadályozó tényezők is. Hosszabb idő távlatában az árvíz-kérdés jelentkezésének és kibontakozásának motorja az ártérhasznosítás lehetőségeinek és előnyeinek felismerése. Némely tevékenység számára a víz közelsége, illetve az ártéri termőföld hasznosítása különösképpen kedvező. Erre példa hazánkban a szántóföldi gazdálkodás, valamint a hőerőművek, és más nagy vízigényű ipari létesítmények telepítése. A gazdasági hasznosítás természetszerűen serkenti a települési és a közlekedési hálózatok fejlesztését és a folyamat következménye az árvízi kockázat növekedése. Az árterületek felé forduló figyelem erősödésével az árvízi kockázatot és az ártérhasznosítást érintő elgondolások és kezdeményezések többnyire hamarosan egymásra találnak és pozitív visszacsatolású kölcsönhatásban erősítik egymást. Az ártérhasznosítás iránti igény és kereslet jelentkezését követően előtérbe kerülnek az árvízi kockázatot csökkentő műszaki elgondolások (védőgátak, árvízi tározás, árapasztás stb.), és a fokozatosan növekvő társadalmi-politikai nyomás többnyire hamarosan elvezet ezek első fokozatának megvalósítására. A kockázatcsökkentő beavatkozás ténye visszahat az ártérhasznosítás iránti érdeklődés és kereslet növekedésére, amit viszont előbb-utóbb a kockázatcsökkentő beavatkozások újabb fokozatának szorgalmazása és megvalósítása követ. Az így kialakuló pozitív viszszacsatolású kölcsönhatást két tényező erősíti. A szükségessé váló műszaki munkálatoknak ugyanis, egyrészről (a belső és külső tőkeforgalom növelésével, valamint új foglalkoztatottsági lehetőségek nyitásával) többnyire igen jelentős gazdaságélénkítő hatása van. Másrészről pedig a létesítmények és szabályozások (különösképpen a tározómedencék, a vízátvezetések és a lefolyási viszonyokat javító mederszabályozások) az árvízkárok csökkentésén kívül más vízgazdálkodási és területhasználati célok megvalósításában is hasznosulnak. A fenti körülmények között egyre nehezebbé válik az ártérhasznosítással elért eredmények és a kockázatcsökkentési ráfordítások egyensúlyának figyelemmel kisérése és betartása. Az ártérhasználat bővítése többnyire közvetlen és viszonylagosan gyors megtérüléssel és haszonnal kecsegtet( a kockázatcsökkentés viszont általában hosszú időtávlatú előkészítést és beruházást kíván. Ilyen módon a piacmechanizmus körülményei között az ártérhasználati szint gyakorta „eléje szalad" a kockázat csökkentéssel ténylegesen megalapozott mértéknek, illetve ütemnek. Az így kialakuló aránytalanság és előre sietés nyilvánvaló jele és szomorú példája, hogy a legtöbb iparosodott ország pénz-központú gazdálkodásában az árvizek okozta károsodások (beleértve emberéletek elvesztését és létalapok pusztulását) a növekvő szabályozások és ráfordítások ellenére sem csökkenő, hanem növekvő irányzatúak (COM 2004).