Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Árvízi kockázat a Tisza vízrendszerében

380 Orlóci István - Szesztay Károly 1.3. Az árvízi kockázat szabályozásának elvei és irányai Amint az árvízi kockázatot igen sokféle természeti és társadalmi tényező egymással szoros kölcsönhatásban változó folyamatai alakítják ki, a kockázat szabályozásában is sokféle irány és lehetőség között lehet választani. Az árvízi események időbeliségéhez igazodva a szabályozási stratégia az alábbi három főbb összetevő csoportot, pontosabban ezek különböző arányú együttesét foglalja magában: - Az árvíz vízgyűjtőterületen belüli kialakulásának és összegyülekezésének szabályozása; - Az árhullám mederbeli levonulásának, illetve a vízszint-magasságok és a lefolyó vízhozamok közötti kapcsolatnak (a vízhozamgörbének) a szabályozása; - A különböző magasságú és tartósságú árvízi vízállások és az általuk okozott károsodások közötti kapcsolatnak (a „kárfüggvénynek") a szabályozása. Legközvetlenebb és legkiszámíthatóbb a harmadik csoport szerinti szabályozás. Az első és a második csoportbeli beavatkozások előnye, hogy kárcsökkentő hatásuk a vízgyűjtőterület egészén, illetve hosszabb mederszakaszokhoz tartozó árterületeken együttesen jelentkezik. Az árvízi kockázat szabályozásának legfőbb nehézsége a társadalmi megosztottság: a három csoport informatikai és intézményi alapjait tekintve egymástól meglehetősen távoli tudományterületek, illetve szakágazatok illetékességébe tartozik. Az össztársadalmi érdek kívánta teljes körű áttekintés és a többeszközű szabályozás csak az ágazatközi egyeztetésen és az ártéri közösségek egyetértésén alapuló fejlesztési programoktól várható. Az 1. ábrához kapcsolódó elvi meggondolások szemléltetik és hangsúlyozzák a kárpotenciál (vagyis az ártérhasználat) meghatározó szerepét a várható árvízkár alakulásában. Nem adnak választ és támpontot azonban az ágazatpolitikai megközelítés egyik legfontosabb kérdéscsoportjára: milyen tényezők és szempontok határozzák meg valamely adott esetben az ártérhasználat mértékének és szintjének célszerű, illetve elfogadható felső és alsó határát? Továbbá, a terület használatok típusainak és módozatainak megválasztásával, valamint az árterületen belüli elhelyezésük és kialakítási módozataik útján hogyan és milyen mértékben lehet csökkenteni az árvízi kockázatot? Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatához az árvíz-kérdést bele kell helyezni az ország, illetve a vízföldrajzi táj egészének társadalmi és természeti környezetébe. Az ország és a társadalom egészét érintő gazdaságpolitikai és tájfejlesztési meggondolásokból következik ugyanis, hogy árterületeket olyan szintig és mértékig célszerű használatba venni, amíg az elérhető társadalmi haszonnak az értéke nagyobb a ráfordított költségek és a várható károk értékénél (2/A. ábra). A haszon- és a kárértékeknek az ártérhasználat ,,R" mértéke szerinti változását leíró H(R) és K(R) összefüggések esetenkénti meghatározása, pontosabban a 2/A. ábra két görbéjének és „m" metszéspontjuknak a kárcsökkentés lehetőségei és szempontjai szerinti szabályozhatósága számos további elvi és gyakorlati kérdést vet fel, amelyek a szabályozási tényezők közötti kölcsönhatásokkal vannak összefüggésben.