Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Stelczer Károly: az 1954. évi dunai árvíz

Az 1954. évi dunai ár\'íz 349 12. ábra. Révfalusi körgát erősítése jászolgáttal (fotó: Vízügyi Múzeum Levéltár és Könyvgyűjtemény) Figure 12. Stregthening the coffer-dike o f Révfalu és mindezeken felül végül szinte lehetetlen volt biztosítani a meglevő, évtizedeken át elhanyagolt depónia és az új részek közötti kapcsolatot. A gát július 20-án haj­nalban egy buzgár feltörését követően átszakadt, azokban a percekben, mikor a Szi­getközbe kitört víz szintje éppen egyezett a Mosoni-Dunáéval és már Véneknél rob­bantással egy 600 méteres. Pataházánál pedig gépi munkával egy 100 m széles nyí­lást vágtak a Mosoni-Duna töltésébe (6. ábra). Beigazolódott, hogy „a nagy árvi­zeknek csak tervszerűen és gondosan épített művek állhatnak ellen, rögtönzött épít­kezésekkel a sikert még a legnagyobb és legköltségesebb felvonulással sem lehet minden körülmények között és feltétlenül biztosítani" (Serf-Sik 1955/ Az 1954. évi árvíz elleni védekezés tapasztalatai egyértelműen bizonyítot­ták, hogy az árvíz elleni sikeres védekezés három alapfeltétele - kiépített művek, szakember gárda, technika és felszerelés - közül az első kettő kiemelkedően fon­tos. Szigetközben az 1951-54 között megerősített töltésszakaszon (7. ábra) nem kellett védekezni. Szomorú tény, hogy a szakadások következtében nagyobb volt a kár, mint amibe került volna Szigetköz teljes védvonalának megfelelő méretek­kel való kiépítése. A figyelőszolgálat vízügyi alkalmazásban levő emberei időben

Next

/
Thumbnails
Contents