Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Stelczer Károly: az 1954. évi dunai árvíz

346 Stelczer Károly Az 1954. évi árvíz alatt a töltés-meghágás elleni védekezéssel - a kis létszámú közerő és kevés védelmi anyag ellenére - mintegy 20 km nyúlgát, ill. jászolgát építésével (Serf-Sik 1955) mindenütt sikerült a védvonalon belül tartani az árvizet. A meghágás elleni sikeres védekezést azért kell kiemelnem, mert volt olyan hely - Dunaremete-Bodak közötti mintegy 3 km-es szakasz - ahol a nyúlgát építése már a töltés koronáján átbukó víz mellett történt. E szakaszon a töltés korona vízfelőli oldalára a deszkapalló sor mögé a töltés mentett oldalán található, fakadóvíztől sárrá áztatott földanyag került. A sokszor 30-50 cm vízmagasságot is tartó nyúlgát mégsem szakadt át, még akkor sem, amikor megépítése után pár óra múlva magára maradt, mert az árvízvédelmi kormánybizottság a kisbodaki szakadás után, július 15-én 14 órakor a Szigetköz teljes kiürítését és a védvonalon a védekezés beszüntetését rendelte el. Az 1954. évi árvíz során buzgár három helyen (Ásványrárói felső szakadás, Kisbodak és Dunakiliti) okozott gátszakadást. A buzgárok áradó ágon, a tetőzés közelében és addig még nem mért magas vízállásnál jelentkeztek. További azonosság volt, hogy a töltés koronája mindegyik helyen magasabb (Kisbodaknál lényegesen, 50-60 cm-rel) volt az árvízszintnél és a töltés holtágat keresztezett, továbbá a hullámtéren a mellékág megközelítette a töltés lábát. A buzgár elleni védekezés első és közismert követelménye a gyors elfogás, ehhez pedig a védvonal minden pontján megfelelő létszámra és felszerelésre van szükség. Az 1954. évi árvíznél Szigetközben az első nagyobb létszámú közerő július 15én reggel érkezett és a töltés magasításán, nyúlgát építésén dolgozott. A gátőrházakban talán ha 100 db. homokzsák volt. Ha még lett volna is idő a buzgár körülfogására, a védekezés személyi és tárgyi feltételei hiányoztak. De idő nem volt. Biztos, hogy sem az ásványrárói felsőnél, sem Kisbodaknál a buzgár feltörése előtt semmi jel nem mutatott arra, hogy ott bármilyen káros jelenség van kialakulóban. A kisbodaki buzgár közelében a kisbodaki utásztábor katonái és teherautói tartózkodtak, tőlük néhány száz méterre pedig a nagy létszámú közerő éppen befejezte a nyúlgát építését, tehát minden rendelkezésre állt volna a buzgár elfogására, ha lett volna idő. A buzgár elleni védekezés alapkövetelménye az ellennyomás gyors biztosítása. Ha ez sikerül, akkor ismereteim szerint még nem következett be talajtörés, ill. gátszakadás. A buzgár körülfogása után annak a folyamatnak az elérése, hogy az ellennyomás csak olyan nagy legyen, hogy a buzgár anyagot ne hozzon, hosszabb időt igényel. Ezen egyensúlyi állapotra elvileg azért van szükség, mert „teljes elfojtás" estén a buzgár mellett (közelében) újból feltörhet. A gyakorlatból nagyon jól tudjuk, hogy a magyarországi védvonalak mentén általában a „nagy buzgárok" alakulnak ki (9. ábra). Sajnos általában akkor is újabb helyen törnek fel, ha nem alkalmazunk „teljes elfojtást", mint ahogy az 1965. évi árvíznél Szigetközben a nagybajcsi buzgároknál is történt (Bencsik 1966). Itt az első buzgár feltörést - pedig nem fojtották el - még kettő követett (10. ábra). Egészen más volt a helyzet a dunakiliti szakadásnál. A buzgár a holtág vízében, a töltés lábától 10-12 m-re július 15-én 15 óra körül jelentkezett és a védvonal jú-