Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Orlóci István: A közösségi vízgazdálkodás felé

34 Orlóci István A természeti és ipari-termelési rendszerek közötti legsarkalatosabb eltérés a rendszeralakítás és a folyamatirányítás belső kapcsolatának különbözőségéből fakad. A természeti - éghajlati, ökológiai, folyóhálózati - rendszerek szerkezetét és paramétereit a bennük lejátszódó folyamatok kisebb-nagyobb mértékben mindig befolyásolják, módosítják; a rendszer struktúrája és folyamatai között aktív kölcsönhatás van (gondoljunk példaként a folyóra; medrének és az áramlásnak a kölcsönhatású kapcsolatára). Ezzel szögesen ellentétesek a termelési, szolgáltatási rendszerek, amelyekben a tevékenység magát a rendszert nem módosítja. Az integrált folyógazdálkodási stratégia elsőrendű feladata az emberek, és a folyó, valamint a táj kölcsönöse előnyös kapcsolatát informatikai eszközök (tervezés, megfigyelés, értékelés, közlés-tájékoztatás, megvitatás, stb.) alkalmazásával megteremteni, és működővé tenni. A folyógazdálkodásban különösen tekintettel kell lenni arra, hogy az ökológiai rendszerek holisztikus szerkezetűek, és dinamikájukat nemlineáris folyamatok jellemzik. Ezzel ellentétben a művi rendszerek (például a növénytermesztési, közlekedési, vízellátási, hulladék-elhelyezési stb. rendszerek) lényegileg és szükségszerűen elkülönülésre és öncélúságra (függetlenségre) törekszenek. A „holisztikus" szó ebben az áttekintésben elsősorban integráltságot, valamint többcélúságot és többeszközűséget jelent. Általában jelentős a különbség a természeti, valamint a gazdasági-művi rendszerek tér- és időskáláiban is. E tekintetben a vízmérnöki szemléletet meghatározó adottság a folyóhidraulikai rendszerek (folyamatok és eszközök) tág földrajzi illetőleg időbeli mérték-tartománya. A folyók használatának a természeti folyamatokkal történő összehangolása azt kívánja, hogy minden tevékenység tervezése és irányítása a környezeti hatásainak, valamint az adott tájat és a vízrendszert érintő, más tevékenységekkel létrejövő kapcsolatának minden érintett fél számára könnyen hozzáférhető, egységes nyilvántartásán alapuljon. Ennek két előfeltétele van: - A terület-használatok és a tájfejlődés ökológiájában el kell jutni olyan informatikai (ismereti, kutatási, feltárási és folyamatos adatgyűjtési) szintre, hogy bármely tájegységre vonatkozóan ki lehessen dolgozni egy kerettervet, amelyik meghatározza az ökológiai folyamatok fenntartásának a feltételeit. - Ki kell alakítani olyan intézményi (jogi-közgazdasági szabályozási) keretet, amelyik biztosítani tudja, hogy a tényleges területhasználatok összhangban maradjanak a tájhasznosítási kerettervvel. Az ezekhez szükséges nyilvántartásnak - tartalmát és használatát tekintve - az alábbi főbb feltételeknek kell megfelelnie (Orlóci et al. 1987): - Tételesen rendszerbe kell foglalni az adott táj - vízrendszer- társadalmilag fontos tulajdonságait (erőforrásait, készleteit és veszélyforrásait), és minden tulajdonsághoz hozzá kell kapcsolni az azt hordozó főbb környezeti tényezőket, valamint a tulajdonság értékváltozásait leíró kapcsolatot; - Egyedileg, vagy csoportonként nyilván kell tartani az adott tájat - vízrendszert - érintő minden meglévő, épülő és tervezett terület- és vízhasználati létesítményt és tevékenységet, és meg kell állapítani az ezek által módosított környezeti tényezőket;