Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Könyvism ertetések 315 DUNKA SÁNDOR-FEJÉR LÁSZLÓ-PAPP FERENC: A KÖZÉP-TISZÁNTÚL VÍZI TÖRTÉNETE Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003. 203 p. A könyvet a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény (VMLK) jelentette meg. 2000 Ft-os áron beszerezhető a VMLK központjában (1054 Budapest, Alkotmány u. 27. T: 374-0548), a Duna Múzeumban (2500 Esztergom, Kölcsey u. 2. T: 33-500-250), valamint Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon (4025 Debrecen, Hatvan u. 8-10., Nagy Annamária T: 52-410-677). A hazai vízgazdálkodás történeti múltját feltáró és összegző sorozat legújabb, 16. kötetében jelent meg a három szerző kismonográfíája. A vízi emlékekben oly gazdag tiszántúli táj középső részének arculatát a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása alakította olyanra, mint azt ma is ismerjük. Az egykori kisebb-nagyobb vízfolyások többnyire csak nevükben maradtak fenn. Egy-egy mélyedés, vagy árok földrajzi elnevezésén csodálkozhatunk, ha azt olvassuk róla, hogy itt valaha a víz hömpölygött. Más vízfolyások pedig csak nevükben őrzik eredeti énjüket, hiszen a Berettyó, a Hortobágy, a Sebes-Körös, vagy akár a Kösely a legtöbb szakaszon új medret kapott, s valamikori „ágyuk" ma belvízlevezető, vagy öntöző csatornaként hasznosul. A kötet számba veszi a legfontosabb valamikori vizeket, egymással öszszefüggésben lévő vízrendszereket, s összegzi a kérdéskört az 1930 40-es években kutató Zoltai Lajos, Reszeghy Lajos és társaik tudományos eredményeit. A vízföldrajzi viszonyokban mesterségesen létrehozott változások nem egycsapásra és nem öncélúan születtek. A kötet röviden összefoglalja a XVII-XVIII. századi előzményeket, azt a hosszú korszakot, amikor az emberi beavatkozás csak kisebb vízszakaszok árvédelmére, vizenyős területek lecsapolására szorítkozott. Ezek a vízimunkák a legtöbb esetben nem jelentettek hosszú távú megoldást, mert a létrehozott művek fenntartására, fejlesztésére már nem jutott pénz, s sok esetben a műszaki koncepció is hibás volt. A változás - csakúgy mint a Tisza völgyének teljes hosszában - csak az átfogó vízszabályozások végrehajtásával következhetett be. A XIX. század az alföldi magyarság gazdasági és szellemi felemelését tűzte ki céljául (Széchenyi István). Az a fél évszázad, amely alatt a Közép-Tiszántúlon is az ármentesítés, lecsapolás, belvízrendezés döntő munkáit sikerült elvégezni - megnyitotta az utat a régió erőteljes gazdasági fejlődése számára. Ez a fejlődés folyamatos volt ugyan, de mégsem lehet elhallgatni a benne rejlő ellentmondásokat. A kitűzött gazdasági célt csak műszaki beavatkozásokkal nem lehetett elérni. Ugyanis nem csak az ország, de a térség gazdasági érdekei is állandóan változtak. Ezen érdekek, igények megfogalmazói és zászlóvivői is koronként cserélődtek. Az ármentesítési munkák megkezdésekor elsősorban a közép- és nagybirtokosok érdekei voltak a meghatározóak. A Szapáry, Andrássy, Károlyi, Degenfeld grófok és társaik képviselték azt a hatalmi csoportosulást, amely vízszabályozó, belvízrendező és egyéb társulatokba tömörülve a térség erőforrásait képes volt a vízimunkálatok végrehajtására összpontosítani.