Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Vágás István: Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján

248 Vágás István 4. Szeged város újjáépítése Szeged újjáépítésének megszervezésére és irányítására Tisza Lajos kapott királyi biztos minőségben megbízást. Működését 1879. június 12-én kezdte meg. Munkáját 12 tagú tanács segítette, biztosi hivatalát szakemberekből állította össze. A hivatal műszaki ügyekkel foglalkozó osztályának élére Lechner Lajost hívta meg. Az emigrációban élő Kossuth Lajos leveleiben fejtette ki javaslatait a város újjáépítésére. Figyelemre méltó, hogy Kossuth is sürgette a terep feltöltését és a csatornázást. A házak és csatornák építéséhez az akkor még újdonságnak számító betont ajánlotta tégla helyett, és a földszintes házak helyett emeleteseknek építését javasolta. A végleges újjáépítési tervet Lechner Lajos tervező csoportja dolgozta ki. A későbbi árvízkárok megelőzésére a közvéleménnyel összhangban az újjáépítési terv is a város terep-feltöltését irányozta elő. Ehhez a terv a Tisza vízmércéjének ma is érvényes 0-ponti szintje fölötti, egységesen 822 cm-ig való talajszint emelést javasolt. Ezt az elgondolást rövidesen módosították. Létrehozták a 0-pont fölötti 10,00 m koronamagasságú körtöltést és a Tisza parti új fő-védvonalat. Kialakították a 700 cm-es szinten a nagykörutat - amelynek részeit később a Szeged újjáépítésére adakozó európai fővárosokról neveztek el Bécsi, Berlini, Londoni, Párizsi, Brüsszeli és Római körútnak - továbbá a 820 cm-es szinten a kiskörutat, amelyet utóbb Tisza Lajosról neveztek el. A körutakat összekötő és a városba bevezető sugárutak is kiemelt szintűek, és a város szélétől - a körtöltéstől - befelé haladva a körutaknak megfelelően emelkedő magasságúak. Mindezt az az elgondolás támogatta, hogy az esetleges újabb árvíz-katasztrófa esetén legyen mód és idő a magasságilag kiemelt fő útvonalakon a lakosság elszállítására. A régi város az egykori vár közelében képződött belvárosból, és a köré csoportosult, akkor még külvárosnak számító városrészekből állott. Az árvíz előtti idők házépítői a város területén gyakori mélyedéseket és mocsaras helyeket kikerülték, innen magyarázható a régi Szeged zavart, girbe-gurba úthálózata. Az árvizet követően ezeket a zavart háztömböket nem állították helyre, hanem a körutak és sugárutak rendjéhez, és magassági viszonyaihoz igazodva új és tág utcákat nyitottak, háztelkeket jelöltek ki. A vár lebontásával a belváros mai kialakítására nyílt lehetőség. Az új építési rendszabályok megkívánták a házak szilárd alapozását, tartós falazatát és tűzbiztonságát. A vályogházak építését csak a Nagykörúton kívül engedélyezték, s azt is csak úgy, hogy tégla- vagy kő alapzatúak legyenek, és az addigi legmagasabb árvízszint (806 cm) feletti 16 cm-ig téglából, vagy kőből épüljenek. A város csatornázását annak négy szennyvíz-gyűjtő körzetre osztásával tervezték meg, s a körzeteket - az árvízi biztonság érdekében - elhatárolták egymástól. Kezdetben csak a Nagykörúton belüli vizeket vezették el felszín alatti csatornahálózaton, a Tisza magas vízállásai esetén szivattyús folyóba emeléssel. A Nagykörúton kívül nyílt árkos vízelvezetés létesült, amely egészen a XX. század második feléig fennállt. Szeged árvíz előtti terepszintjének feltöltésére 16,1 millió m

3 jó minőségű földanyagot szállítottak a városba. A földet főleg Szöregről vitték a már meglévő vasúti hídon át, de Szentmihálytelekről, és a város közvetlen környékéről is sokat termeltek