Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Vágás István: Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján

244 Vágás István Évtizedekig arról vitatkoztak a történetírók, Szeged képviselői, illetve az országos döntések részesei, hogy Szeged városa mennyiben felelős a Marosnak a város fölött történt Tiszába vezetéséért. Kétségtelen, hogy az egyébként addig is fennálló helyzet fenntartása mellett szóltak a város érdekei a XIX. század első felében a Marosról érkező hajók szállítmányainak, elsősorban a só-szállítmányoknak a fogadása, kikötése és az áru raktározása miatt. A század 50-es éveiben pedig az Osztrák Államvasutak érdekei is az esetleges kettős hídépítés elkerülését támogatták az épülő Budapest-Temesvár vonalon a Maros-torkolat város fölött hagyásával. „Csupán" a hidraulika törvényei maradtak kívül a vitázok figyelmén. A XIX. században is módjában állt ugyanis ismernie ezt a tudománynak, de Dégen Imrének, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének 1970-ben adott utasítására kiszámítottuk, hogy a folyó kis vízszín-esése miatti visszaduzzasztás következményeképp Szeged előtt a Tisza vízállását még akkor is csak néhány cm-rel lehetne csökkenteni, ha a Marost nem a vitatott 4 km-rel, hanem akár 100 km-rel lejjebb vezették volna be a Tiszába. A vita tehát szomorú példája az olyan árnyékháborúnak, ahol egyes kutatók azokhoz a tényekhez kerestek, és talán találnak olyan okozókat és felelősöket, amelyeknek az alapkérdésekhez tulajdonképpen nem lehetett köze. Lászlóffy (1969) számításai szerint a petresi gátszakadáson át 300-350 m

3/s, átmenetileg 400 450 m

3/s víz ömlött az elöntött öblözetbe. A víz csak 186 nap múlva húzódott vissza medrébe. A Tisza mentén ugyanennél az árvíznél 4 helyen, a Bodrog vízrendszerében 17, a Körösök és a Berettyó vízrendszerében összességében mintegy 70 helyen szakadt át az árvízvédelmi töltés. Igazat adhatunk az egykori szakértőknek, akik az 1879. évi katasztrófákat a töltések elégtelen méreteinek és gyenge anyagának tulajdonították. A gátak koronája helyenként csak 2-2,5 m széles volt, a gát magassága és szélessége a legszükségesebbnél is kisebb. Nagy baj forrásává lett, hogy az átszakadt fö-védelmi vonal után második védvonal már nem volt Szeged előtt. A kellően ki nem épített kereszttöltések, az árvízvédelmi célokra előnyösen át nem alakítható Szeged-Hódmezővásárhely vasúti töltés a kiáradt víz viszszatartására alkalmatlannak bizonyultak. Az újjáépítés utóbb 12 km hosszú körtöltéssel zárta ki a mentett oldal felől fenyegető árvizeket. A fő védelmi vonal megerősítése viszont azután úgy sikerült, hogy a körtöltés - megépítése óta - nem kapott árvízi terhelést. 3. Az árvízkatasztrófa eseményei 1878. december A szegedi vasúti hídnál keletkezett jégtorlódás elhárítására városi Vízvédelmi Bizottság kezdi meg munkáját Taschler József főkapitány vezetésével. A bizottság folyamatosan együtt marad. 1879. január A Vízvédelmi Bizottság kiküldi Nóvák József főügyészt a várossal összefüggő Percsora-Szeged Árvízvédelmi Bizottság élére. Előrelátóan megkezdik a SzillérBaktó töltés erősítését, és Boros Frigyes főmérnök kezdeményezésére a Szeged-