Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Vágás István: Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján

Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján 243 a két érdekeltség nem lett volna egymásra utalva, hiszen a Szegedet 1879-ben elborító áradat gátszakadása is a nagybirtok területén történt, hanem azért, mert mindkét fél anyagi gyengesége sem az önálló, sem az együttes védelmi intézkedésekhez nem lehetett elégséges. Nem az volt itt a fő kérdés, hogy vagy a nagybirtokot is védő, s egyúttal (kényszerű adottságból) a várost is védő fő tiszai védőtöltést építsék-e meg, vagy csak a várost övező és védő körtöltést, mert végül is a katasztrófát megelőzően sem a folyó mentén nem építettek kielégítő méretű töltést, sem a körtöltés építéséhez nem kezdtek hozzá. A fő kérdés, és annak megoldatlansága miatt a szegedi árvízkatasztrófa oka az volt, hogy azt az erős fő védelmi vonalat, azt a városi folyószabályozási- és partvédő müvet, körtöltést és a terep-feltöltést, amit kivétel és rangsorolás nélkül mind el kellett volttá készíteni 1879. előtt, csak a bekövetkezett, az ország és világ megdöbbenését kiváltó árvízkatasztrófa következményeként építették meg. Csak a baj után jöttek rá döntéshozóink - akkor bámulatosan rövid idő alatt - hogy honnan, milyen hitelforrásból építsék meg az említett műveket. A szegedi tanulságok egyúttal elősegítették a 7lsza-szabályozás eredményes befejezését, s a magyar vízügyi szolgálat helyét és szerepét is hosszú időre meghatározták. 2. Az árvízkatasztrófát közvetlenül kialakító hidrológiai helyzet Az 1879. márciusát megelőző hónapok az átlagosnál csapadékosabbak voltak a Tisza vízgyűjtőjén, és egy hóolvadás, majd esőzés miatti december-januári árhullám tartós meder-teltséget idézett elő a folyóban. A fő árhullám 1879. február 15-én tetőzött Vásárosnamény vízmércéjén (784 cm), de a Maros völgyében csak a február 20. táján lehullott esők vize és az elindult olvadás lehetett elegendő nagyobb árhullám megindításához. A Tiszán az árhullám lassan haladt: Tokajban február 22-i (755 cm), Szolnokon március 6-i (763 cm) tetőzéssel. Az akkori töltés-magasságokhoz képest sem voltak ezek a vízállások magasak, és a Szeged vesztét okozó petresi töltésszakadás a szolnoki tetőzést egy nappal meg is előzte. Hogyan történhetett, hogy míg a főfolyó árhullámának lefelé haladó tetőzése Szolnokot, vagy Csongrádot sem érte el, ugyanakkor Szeged városa közvetlen veszélybe került? A Maros árhulláma adja a kérdésre a feleletet. A február végi csapadékok következtében Makó vízmércéjén március 3-án tetőzött az árhullám (420 cm). Ez kereken 900 m

3/s vízhozammal járt. A Tiszán 1500-1700 m

3/s-ra tehető a Maros előtti szakaszon az érkező vízhozam. A Szeged előtt egyesült két folyó vízhozamának több mint a harmadát a Maros szállította. A gátszakadás petresi szelvénye 20 km-rel feljebb elég közel van a Maros torkolatához, és a Tisza vízszínének esése igen alacsony, hogy az egyharmadnyi Maros-víz vissza tudjon duzzasztani odáig ahhoz, hogy a gátszakadást előidéző vízszint ott is LNV-ként beállhatott. A kiömlő, és a Szeged városát is magában foglaló öblözetet elöntő vízmennyiség ellenére is később Szegedre ért a Szolnokon március 6-án tetőzött árhullám. Március 15én Szegeden a március 5-i 806 cm utáni átmeneti apadás, a városba ömlött víz ellenére is új tetőzés következett be (777 cm), igazolva a Maros árhullámának közvetlen hatását a március 5-i gátszakadással megindult katasztrófa előidézésében.