Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Vágás István: Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján

242 Vágás István korlátozott volt az anyagi ereje, annál is inkább, mert éppen az árvíz-mentesítéstől várták annak gyarapodását. Kedvező feltételű hitelhez viszont ritkán voltak képesek jutni. Az 1867-es kiegyezést követő alkotmányos kormányzat alatt sem javult a helyzet, mert azt is csak a szegedi árvízkatasztrófa ébresztette rá, hogy a Tisza-völgy nagyságú területre kiterjedő munkálatok meghaladják az ott élő lakosság, a közvetlen érdekeltek teljesítő képességét, és nem csupán helyi, hanem országos érdek is azoknak sikeres befejezése. 1879-ig azonban nem akadt elegendő központi anyagi erő, hogy az árvízvédelmi töltések magasításával és szélesítésével megelőzzék a Tisza újabb és újabb vízállási csúcs-értékeit. Nem tudták tehát a földmunkákat még a szabályos töltést megközelítő méretekkel sem elvégezni. A mai szegedi vízmérce „0" pontjának 74,37 m Adria feletti szintjéhez képest a Tisza szabályozása előtti régmúlt idők legmagasabb ismert vízállása az 1772-ben mért 630 cm volt. Ezt megközelítette az 1816. június 16-i árvíz 623 cm-e és az 1830. május 13-i árvíz 614 cm-e. A szabályozást közvetlenül megelőzően 1845. május 29én 672 cm-re emelkedett az LNV (a legnagyobb víz), s az 1853. május 23-i 662 cm után 1855. április 16-án a 691 cm-es további túllépéseknek a megindult szabályozás is vélhetőleg oka lehetett. A szabályozás időszakában 1860. május 7-én 670 cm, 1868. május 17-én 697 cm, 1870. május 20-án 646 cm, 1871. január 24-én 680 cm, 1872. április 11-én 649 cm, 1874. június 4-én 696 cm volt a tetőző vízállás, és közben, az 1867. május 6-án bekövetkezett 722 cm-rel először haladta meg a 700 cm-t. 1855. előtt nagyon ritkán volt példa a 600 cm meghaladására, 1867. után szinte minden évben. 1876. április 6-án jött a 786 cm, 1877. május 26-án a 795 cm, 1878. április 27-én pedig a 720 cm. Mindez mutatta, hogy az árvizek szintjének mindenhol érezhető emelkedése a szegedi vízmérce szelvényében is megindult, és a 800 cm-t ostromló folyamat 1879-re sem érhetett véget. A Szegedet 1879-ben romba döntő 806 cm várható realitását már rátekintéssel sem lehetett volna kétségbe vonni. Az újjáépítés azután minden hasonló számítás hiányában is a város 1000 cm-es, vagyis a kerek 10 m-es szintjének védelmét tűzte ki céljául. Jegyezzük itt meg, hogy az azóta megállapodottnak tekintett tiszai vízjárás, az 1876. utáni évek adatai nyomán a Tisza szegedi vízállásait jellemző számértékek a következőképp alakultak: Az évi nagyvizek száz évenként átlagosan egy alkalommal várható értéke: 967 cm. Az eddig előfordult LNV (legnagyobb víz): 1970. június 2-án: 961 cm. Az évi nagyvizek 2004-ben 500 évenkénti előfordulásra számítható maximuma: 1059 cm. A Tisza árvízszintjeiben beálló emelkedések 1879. előtt még nem lettek volna ugyan pontosan számszerűsíthetők, ámbár a fenyegető veszélyre éppen elég jel mutatott ahhoz, hogy az árvízkatasztrófát követően azonnal megtett igen kiterjedt védelmi intézkedésekből legalább egyeseket előzetesen is végrehajthattak volna. Igaz az, hogy szerencsétlen intézkedése volt az önkényuralmi igazgatásnak, hogy 1856-ban ugyanabba a társulatba kényszerítve összekötötte Szeged város árvízvédelmét a tőle északra elterülő Pallavicini nagybirtok árvízvédelmével. Nem azért, mintha