Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Vágás István: Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján

Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján 241 dításai azon az egy éjszakán térülhetnek meg többszörösen, amelyen a magasra áradt víz fenyegetését sikerül kivédeni. Az árvizek történetének tanulságait ismerve aggodalommal kell szemlélnünk a sok érdemet szerzett hazai vízügyi szolgálatnak az elmúlt másfél évtizedben történt, napjainkban is folytatódó műszaki és személyi meggyengítését, szétaprózását, mert ahol az egység fellazul, s a hivatástudat elenyészik, a cselekvés ereje is megrokkan. Legyen Szeged város 125 évvel ezelőtti sorsa tanulság és figyelmeztetés a jelennek és a jövőnek! 1. Az árvízkatasztrófa előzményei Az 1879. évi, Szeged városára katasztrófát hozó tiszai árhullámot ma nem tartanánk különlegesnek, és a jelen védelmi felkészültség mellett rendkívüli eszközök igénybe vétele nélkül is kivédenénk. Ahhoz azonban, hogy idáig eljutottunk, éppen az 1879. évi szegedi árvízveszedelem járult elsősorban hozzá tanulságaival. 125 évvel ezelőtt a jelenlegieknél szerényebbek voltak a védekezés műszaki eszközei, és a hidrológiai tudomány lehetőségei. A Tisza védőgát- és átvágásos folyószabályozási rendszere - Széchenyi István és Vásárhelyi Pál történelembe illő alkotása - még csak a legfőbb vonásaiban volt késznek mondható. A töltések magasságát és szélességét takarékosság korlátozta, hiszen a földmunkát akkor még nem tudták gépesíteni, az emberi és állati élőmunka pedig lassú volt és drága. A ma is ismert tiszai vízmércék ugyan 1879-ben már állottak, de hiányoztak a töltésezés előtti idők rendszeres gyűjtésű vízállás-adatai. Az árvízi információkat csak kezdetleges módon továbbíthatták: távirati összeköttetés ugyan már létezett, de a telefon, vagy rádió még ismeretlen volt. A hidrológiai tudomány sem megfelelő elmélettel, sem gyakorlati tapasztalatokkal nem rendelkezett arról, vajon a betöltésezett, eredeti vízjárásában is megváltoztatott Tisza árvízszintjei meddig emelkedhetnek. A Tisza-szabályozás krónikásai vagy nem ismerték azt, vagy kevés figyelmet fordítottak Vásárhelyi Pál 1846. március 25-i eredeti műszaki leírásának alábbi soraira: „Ezúttal és valamíg a Tisza átvágások által rendezett folyásba nem hozatik, egészen párhuzamos töltések emeléséről szó sem lehet, s a fő feladat jelenleg csupán arra szorítkozhatik, hogy a mennyiben helybéli viszonyok megengedik, a szabályos töltés építése megközelíttessék, minthogy legfelsőbb és határozott utasításnál fogva nem kellett igyekezni, mikép a Tisza kiöntései lehető legrövidebb idő alatt megszüntessenek". A tervezők a veszélyekre ezzel felhívták a figyelmet. A döntéshozók legfelsőbb és határozott utasítása vette tudomásul, és vállalta az esetleges következményeket akár a töltések hiányos méreteit, akár késedelmesebb elkészültét illetően. Az építéseket az 1846. évi ünnepélyes kezdet után, 1850-et követően, a Bachkorszak politikai és gazdasági viszonyai közt folytatták. A vízi utak fejlesztéséhez szükségesnek ítélt átvágási munkákra központi, állami költségvetési fedezet volt bár azt már 1855-ben, az akkori áradás következményeként fel kellett emelni. A mezőgazdasági termőterületek árvíz-mentesítéséhez szükséges töltésrendszer az érdekeltségek, a helyi kis- és nagybirtokosság erejéből épült meg. Az érdekeltségeknek