Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Vágás István: Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 125. évfordulóján

Vízügyi Közlemények, LXXXVI. évfolyam 2004. évi 1-2. füzet AZ 1879. ÉVI SZEGEDI ÁRVÍZKATASZTRÓFA 125. ÉVFORDULÓJÁN DR. VÁGÁS ISTVÁN Az okos ember - ezt az írásokból is tudhatjuk - sziklára építi házát: „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja ". De, lehet-e, és miként lehet okos annak a tájnak embere, ahol nincs szikla, hegy sincsen, csak mély laposokon lehet települni, s vizet-szelet álló építőanyag sem található? Lehetett-e ott másra, mint homokra építeni, ahol, ha jött az ár és a szél, s nekizúdult a háznak: „az összedőlt, és romhalmazzá vált"! A tapasztalatai nyomán az emberiség hosszú, történelmi idők alatt jutott el oda, hogy a természetben előforduló víz egyaránt lehet barátja és ellensége. Aki bánni tudott vele, ahhoz engedelmes volt, annak megkönnyítette az életét, a természetéhez igazodó irányításnak engedett. Aki azonban hozzáértés nélkül parancsolni akart neki, annak ellenállt, a nyers erőszakot nem tűrte, sőt azt meg is torolta. Viszont, hogy a vizeket - természetüknek megfelelően - irányítani lehessen, az emberek közösségének összefogása volt szükséges: annak tevékeny belátása, hogy a vizek ellen sohasem elég csupán védekezni, nem elég „szolgálni és szolgáltatni", hanem hivatást érezve, jó célok kitűzésével „hatni, alkotni, gyarapítani" volt szükséges vizeink, vízügyeink mindenkori fejlesztése érdekében. Szeged városát - és Alföldünk számos települését - nem lehetett sziklákra építeni. Mély fekvésén, házainak vízre érzékeny építőanyagain évszázadokon át nem tudhattak változtatni. A XIX. század folyamán a Széchenyi István által elgondolt, Vásárhelyi Pál és munkatársai által kidolgozott, országos jelentőségű 77.vza-szabályozási terv végrehajtása lassan haladt, mert az árvízvédelmi töltések gyors megépítésére a közvetlen érdekeltek anyagi ereje kevés volt, az állam meg nem segített. A katasztrófának a munkálatok befejezése előtt valahol szükségszerűen be kellett következnie. Ez, mint tudjuk, Szeged pusztulását eredményezte 1879-ben, 125 évvel ezelőtt. Számos leírás, kép, dokumentum számol be róla, hogyan temetkezett hullámsírba Szeged, hazánk akkor második legnagyobb városa. De, azt is ismerjük, miként támadt fel pusztulásából, és vált sokkal szebbé, mint addig. A pusztulás és az eredményes újjáépítés, az annak nyomán kibontakozó, máig ható fejlődés sohasem feledtetheti, hogy az árvizek megemelkedett mai szintje alatt akár 3-4 méterrel is lentebb fekvő városnak - a lakosai által talán a 125 év után már alig érzékelt - veszélyeztetettsége a későbbiekben is csak akkor hárítható el, ha árvízvédelmünket magas színvonalon tartjuk, és ha a védelmi építmények, berendezések fenntartásáról folyamatosan gondoskodunk. A „béke"-időszakok olykor feleslegesnek ítélt anyagi ráforA kézirat érkezett: 2004. IV. 05 Dr. Vágás István, aranyokleveles nyugállományú mérnök, a műszaki tudomány doktora, címzetes műszaki egyetemi tanár.