Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Orlóci István: A közösségi vízgazdálkodás felé

18 Orlóci István - A víz és a vízügyi szolgáltatások iránti igények kielégítésével járó ráfordítások és terhek ésszerű határok között maradjanak, és ne korlátozzák az átfogó gazdaság- és környezet-politikai célok teljesítését. - Az adott terület vízkészleteit és a vízügyi szolgáltatásokat a különféle használati célok illetve igények között az össztársadalmi érdeknek megfelelő arányok szerint kell megosztani. - A gazdaságpolitikai célokat és a fejlesztési előirányzatokat össze kell hangolni a terület vízkincséhez fűződő távlati fejlődési lehetőségek megóvásának és optimális hasznosulásának feltételeivel. Ezek a feltételek érdemlegesen sehol sem érvényesülnek; érzékeltetik azonban, hogy csak a (régió, ország vagy kontinens) gazdaságpolitikájába szervesen beépülő vízgazdálkodási politika lehet hatékony, és csak akkor, ha a politikai irányítás a hosszú távú egyensúlyi feltételekhez rendeli az időszerű döntéseket. Az európai országok többsége a második világháborút követő évtized folyamán (különösen a Rajna folyó rohamos szennyeződése okán) ismerte fel az ágazatközi - sőt államközi - együttműködésre alapozott környezetvédelem és vízgazdálkodás szükségességét. A folyók határokon átteijedő szennyeződése kényszeríttette az Európai Közösséget arra, hogy 1973. évi Környezeti Programjával kezdeményezze a vizek minőségét védő jogi és gazdasági szabályozás bevezetését. A Keretirányelv egyik fontos célja a politikailag osztott vízgyűjtők egységes kezelése. Számunkra ez a közösségi szabályozás legfontosabb eleme, és egyben az alkalmazást illető aktív közreműködésünk egyik lényeges szelete. Közel évszázados határvízi tapasztalatainkkal együtt érdemes feleleveníteni a Tisza-vízgyűjtő ötoldalú kerettervének módszertani eredményeit is. A Közösség vízügyi politikájáról 1988-ban Franltfurtban tartott miniszteri szeminárium következtetései rávilágítottak az egységes jogalkotás szükségességére. Az Unió Alapszerződése és a 2001-2010 időszakra érvényes környezetvédelmi akcióprogram szerint a Közösség környezeti politikájának, többek között a természeti készletek körültekintő és ésszerű használatával kell hozzájárulnia a környezet minőségének megőrzéséhez. A használatoknak az elővigyázatossági és a megelőzési elveken kell alapulniuk, és a döntésekben érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét. A vizek védelmére és használatára a Keretirányelv lényegében ezeket az alapelveket érvényesíti. (Indokolt utalni a védelmi és a gazdálkodási szempontok ellentmondásos viszonyára. Nem vitatott, hogy a természeti erőforrások hasznosítása a fejlődő országok elsődleges gazdasági érdeke, és a szegénység csökkentésének legközvetlenebb eszköze. A johannesburgi környezetvédelmi konferencián (2002) lezáratlan maradt a természeti készletek kiaknázásáról folytatott éles vita. A III. Víz Világfórum (2003 Japán) állásfoglalása szerint nem a készletek szűkös volta vagy használatuk a válság oka, hanem a széttagolt gazdálkodás.) Hazánkban - a '80-as években - a természeti készletekkel történő integrált gazdálkodás eszméje szerint kerestük a vízgazdálkodás korszerűsítésének módozatát. Ez a felfogás hatott már az 1964. évi IV. törvény, valamint a III. Vízgazdálkodási Keretterv (1984) szerkesztésére is.