Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Tóth Sándor-Ijjas István: Árvízkezelés - európai trendek, hazai kihívások

120 Tóth Sándor-Ijjas Ist\>án 4.6. A kockázatok ismerete és kezelése A hazai helyzetet jellemezve a mai napig érvényes, hogy az 1970-es években elvégzett K+F tevékenység folytán van indikatív elöntési térképünk az 1%-os, ill. 1 %o-es valószínűségű árvíz által a legkedvezőtlenebb gátszakadások következtében bekövetkezhető lehetséges maximális elöntésekről, de ezen térképek alapján nincs semminemű információnk: - különböző, ezen belül az ártéri öblözet védvonalának védőképességi határának megfelelő gyakoriságú árvizek által okozható elöntések kiterjedéséről, határairól; - a 1%-os, ill. 1%0-es gyakoriságú árvízi elöntések esetén várható vízmélységekről, területi eloszlásukról; - a fenti elöntések tartósságáról, annak területi eloszlásáról; - az elöntési folyamat során kialakuló áramlási viszonyokról, kritikus áramlási sebességű zónákról; - a különböző gyakoriságú árvizek esetén a veszélyeztetett területen keletkezhető károkról, kárérzékenységi zónákról; - a veszélyeztetett terület népsűrűségéről, annak eloszlásáról; - a magas kockázati tényezővel jellemezhető zónákról (Tóth 1994). Az 1994-2004 évek során az egyetlen előrelépés, ami ezen a téren történt, hogy 2002-ben elkészült, Az árvízi kockázatok elemzésének és térképezésének irányelvei" c. munka (Szlávik-Tóth-Szél-Nagy 2002). A továbblépés, a mintatervek kidolgozása, és azok alapján a részletes tervezési útmutató elkészítése továbbra is várat magára. A hazai viszonyok között - lévén a folyók árterének 97%-a ármentesített - az árvízkockázati térképezés módszere és "tárgya" el kell térjen a zömmel a nyílt árterek kockázati térképezésére szorítkozó amerikai és nyugat-európai gyakorlattól. Ugyanakkor rá kell mutatni arra, hogy piacgazdasági viszonyok között nem mellőzhető a nyílt ártereken, sőt a jelentősebb kisvízfolyások völgyfenéki árterein a kockázati térképek elkészítése. Ez utóbbi annál is inkább indokolt, mivel Magyarországon több, mint 1500 települést kereszteznek kisvízfolyások, melyek árhullámai a belterületek jelentős részét veszélyeztetik. Elég e téren a Zala 1988. évi, a Parádi-Tarna 1990. évi árhullámaira, a Baranya megyei patakok 1993 telén, a Nógrád megyei patakok 1996-ban történt áradásaira, vagy az 1999-2002. években az ország legkülönbözőbb tájain (Közép- és Dél-Dunántúl, Heves, Dél-Borsod, Cserehát) előfordult heves helyi vízkárokra utalni (Szlávik-Bálint 1997, Szlávik 2003c). Védett ártéri öblözetek esetén a védművek védőképességi jellemzői, azaz a védművek tönkremeneteli (meghágási- és törési) valószínűsége alapján kell meghatározni a reziduális árvízi kockázatot, a potenciális szakadási szelvények és az azoknál várható árhullámképek paramétereinek figyelembe vételével (,Szlávik-Tóth-Szél-Nagy 2002). Egyértelműen szükség van az árvízkockázati térképezés európai gyakorlatának hazai bevezetésére, különös tekintettel a küszöbön álló EU csatlakozásra, a közelmúlt árvizek nyomán felkeltett figyelem kihasználására, a fejlesztések