Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

III. kötet: A 2001. évi árvíz - Lazányi István: A töltésszakadások geotechnikai okai

86 Dr. Lazányi István - A suvadások rendre sorozatosan következtek be, amint a kialakulásukhoz szükséges hidraulikai feltételek létrejöttek. A lecsúszott tömeg alakja, kiterjedése a suvadás tipikus jeleit hordozza. Amint a csúszás lezajlott, vagyis a kritikus hidraulikai állapot megszűnt, a mozgás lényegében megállt (legfeljebb a legyezőszerűen szétterülő alsó része kúszott tovább sárfolyás alakjában). Új ideiglenes egyensúlyi állapot jött létre, amikor is a lecsúszott tömeg némi támasztó hatást fejtett ki. Ez az állapot - a későbbi szakadások helyének kivételével - tartósan megőrződött és még az árvíz levonulását követően is megfigyelhető volt. Történtek kísérletek a védekező osztagok részéről a suvadások azonnali stabilizálására, ezek azonban elsősorban a sárfolyás kifejlődésének a megakadályozását segíthették, a megmaradt csonka töltés eredeti állékonyságának a helyreállítására azonban gyakorlatilag nem volt esélyük - már csak az idő rövidsége miatt sem. A rézsűsuvadást követő helyzetet a 6. ábra szemlélteti. A töltést a mentett oldalon mintegy 1,0-1,5 m magasságban a csúszólap közel függőleges felülete határolja, ez alatt az omladék nyújt némi megtámasztást. A töltéstestben telített zónák maradtak vissza, részben a korona alatt, részben az alsó határoló agyagréteg felszíne felett. A telítettség mértékét a rajzokon pontszórásos árnyékolás jelzi. A talajfeltárás ismertetésénél utaltunk arra a megfigyelésre, hogy a fúrások gyakran üreges-hézagos talajt jeleztek. 3.4. Töltésszakadás 115,83 mB.f. l kemény, vízzáró agyag 112 -2 0 2 6 Távolság (m) 6. ábra. A mentett oldali rézsűsuvadást követő helyzet